2009.09.15. 00:17 teddike

Hung - Első évad finálé

Címkék: sorozat 2009 hung

Előszöri is jöjjön két őszinte vallomás. Egyik eléggé off, de most megy a US Open döntő, így van "időm" írni, másik dolog, és a sorozat szempontjából ez a fontosabb, mikor hetekkel ezelőtt megírtam amit akartam a Hung-al kapcsolatban, nem terveztem, hogy a finálé után is írok majd róla. De valahogy most mégis úgy érzem, hogy van miről. A lényeget, illetve a hosszabb véleményemet olvassátok el, most meg jöjjön egy kép, aztán leírok spoileresen pár dolgot.

hung season one

Kezdeném azzal, hogy nekem a finálé, a vége miatt annyira nem jött be. Jó volt a hangulata, és megvoltak a sorozatra illő pillanatok, de abszolút hiányérzetem támadt a végére. Habár nem tudok általánosítani, de van valami amin érdemes elgondolkodni. Ahogy elkezdődött az első évad, és amilyen hangulata az első részeknek volt, azt nem tudták megközelíteni az évad második felében. Az általánosítás abban mutatkozna meg részemről, hogy sok sorozatnál mintha eltörne valami a sikeresség után. Ez persze alapból hülyeség, hiszen a részek többségét már jó előre leforgatják, de valahogy a kettő között mégis van egy nagyon kevés párhuzam. Na de hagyom a rizsázást, lássuk az eseményeket:

Ray továbbra is anyagi problémákkal küzd, és már jó ideje Lenore ajánlatán gondolkodik. Aki az új stricije lenne, és sokkal nagyobb anyagi háttérrel rendelkező hölgyek társaságába vezetné be. Ray persze nem szeretné cserben hagyni, Tanya-t, úgy képzelné el a jövőt, hogy hárman lennének benne az üzletben. Szintén sejteni lehetett azt is, hogy Ray volt feleségének az élete mivel nagyon szarul alakul, és ráadásul Lenore bekerül a képbe, Jessica is ráveszi magát, hogy igénybe vegye ezt a "szolgáltatást". Persze egyikőjük sem sejt a másikról ezt, egészen addig, amíg Jess el nem megy a megbeszélt találkozóra, bejelentkezik a szállodába, de mindezt Ray leköveti már, így nem megy be a szobába. És igen, itt éreztem azt, hogy ezt nem így kellett volna. Nem lett volna szabad, hogy lássa kivel találkozik, és be kellett volna menni a volt feleséghez. Sokkal nagyobb dráma lehetett volna.

Persze értem én, így is ott van, hiszen a gyerekei anyja, akivel Ray még törödik a maga módján szar kapcsolatban él ezek szerint, és arra vetemedik, hogy "kurvákhoz" járjon. Így is megvan a súlya a dolognak, de egy kis hiányérzetem azért van, ettől még az első évadot nem kell kidobni az ablakon, hiszen teljesen jó volt, de én a fináléra csak 6/10 adnék. Viszont, mint már írtam, a finálénak is megvoltak a maga jó jelenetei: a házban talált méz, az ingyen szex reményében átjövő szomszéd, és sorolhatnám. Ezt csak azért tettem hozzá a pontok után, hogy volt mit nézni azért.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr723141466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelta 2009.10.01. 15:35:22

Jó volt ez a sorozat, szerintem a második évadot is nézni fogom, de ezt az utolsó részt szerintem jobban is befejezhették volna...

itakesz 2009.10.01. 15:47:16

Sziasztok! melyik adón megy ez a sorozat? mert nézegettem már h létezik de nem találtam sehol... pedig dicsérik mindenfele:(:(

Kelta 2009.10.01. 16:26:38

Hát még gyakorlatilag sehol sem megy, de október 6.án az HBO-n meg tudod nézni ;)

Czukckorfalat 2009.10.01. 16:30:11

Én letöltöttem pár részt angolul (forrást nem jelölök meg, mert az új már bűncselekmény), de azért magyar szinkronnal jobb biztos élvezetesebb lesz nézni. Nekem mondjuk nagyon bejött, és azért nem is szedek le több részt, mert csak egyre jobban izgulok, hogy ezután most mi jöhet?, úgyhogy várok... Már nem kell sokat aludni :) Ui.: a szerzővel vitatkoznék, én ugyanis 8,5/10-et simán megítélek a Hung-nak :)

itakesz 2009.10.01. 16:32:24

na legalább vmi.. kiváncsi leszek rá, bár az kár h már most biztosra vehetem h a zárás nem lesz vmi jó ezek szerint...

Ismeretlen_37501 2009.10.01. 19:05:14

Az első pár rész után én is adtam volna annyi pontot rá...a finálé sem volt "rossz" inkább csak mást vártam tőle! Az első évad lement, ez 10 részt jelent, tölthető, van hozzá felirat. Aki magyarul szeretné nézni, korábban már írtátok, az HBO elkezdi adni egy héten belül. A második évadot berendelték, tehát folytatódik majd a történet, 2010 nyarán!

katakit 2009.10.06. 12:16:20

sziasztok! csak a hbo-n fog menni a sorozat? mert kiváncsi vagyok rá de nem vagyok előfizető

Ismeretlen_37501 2009.10.06. 13:06:48

Sajnos nálunk csak ott fog menni igen.

katakit 2009.10.06. 13:48:51

hát ez elég szomorú rám nézve... mondjuk a honlapjukon olvastam h a hbo2-n lesz ismétlés 10-én kódolatlanul szal remélem legalább az első részt meg tudom nézni aztán majd kiderül mi lesz

mannris 2009.10.06. 13:56:37

Ha a többit nem is, az elsőt biztos!

Ismeretlen_37501 2009.10.06. 15:14:51

Nem szeretnék senkit sem "rossz irányba terelni", de egészen biztos, hogy a szinkronos változat is felkerül majd valahova, és könnyen tölthető lesz.

mannris 2009.10.06. 15:55:50

én nem találtam sehol! Egyszerűbb ha megnézem! :)

Ismeretlen_37501 2009.10.06. 18:08:04

Ma este lesz a premier, fél10-kor, aki esetleg nem tudná megnézni, holnaptól biztos elérheti neten valahol.
süti beállítások módosítása