Nincs jobb szó rám jelenleg, mint az, hogy beteg. Nagyon röviden elmondom mi van, aztán beszélünk a sorozatról hosszabban. Az a lényeg, hogy visszajövök a harmadik részre, ez jót vagy rosszat jelent? Döntsétek el ti, amit tudok leírok az évadnyitóról. Ami immáron a negyedik volt, és mint azt a Heroes kapcsán megszokhattuk, ilyenkor többnyire fejezetet is kezdünk, most az ötödiknek futottunk neki, és ennek a címe "Redemption". Már többször írtam (lehet mindegyik Heroes posztnál), hogy az első évad volt az igazi! A "wtf" (nem why the face) pillanatok mindegyik részben ott voltak, egyszerűen tökéletes volt a hangulata. Azóta sem felejtem el, amikor Jövő Hiro megjelent a metrón. Hol van ettől a jelenlegi folytatás? Hát a béka segge alatt. Nem tudták ütősre csinálni az évadnyitót, és ami ennél is borzasztóbb, hogy ismét bemutattak mindenkit. Mármint végigpásztázták az egész bandát, egyedül Suresh hiányzott (már akinek, nekem nem).
Továbbra is csak sajnálni tudom a sorozatot, és olykor az elpocsékolt perceket is. Ma is többször ránéztem az órára, mikor a több mint 80 perces kezdést néztem. Nem lett volna ezzel baj, de simán elfért volna ez egy részben is, főleg, hogy nem sok minden történt. Mondjuk ezt a nagy rajongók biztos nem így látják, de nekem sajnos ez kevés. A sorozat hangulata olykor képes magával ragadni, de mivel tele van antitalentumokkal, és a történetet sem sikerül feszesre csinálni, egyszerűen kaszálni kéne az egészet, de ez nem ilyen egyszerű.
Az ok a maradásra, és ezt már most leírom így az elején, az nem más, mint Robert Knepper, aki a Prison Break T-Bag-je után itt új szerepet kapott. Karakteréről még nem sokat tudtunk meg, de az biztos, hogy annyira kitűnik számomra a tömegből, hogy Sylar mellett legalább van még egy ember, akiért érdemes belenézni a sorozatba. Mivel egy állandónak mondható új szereplőről van szó, így a rá épülő történetszál érdekel. Meglátjuk a többiek mennyire fogják ezt elrontani. Jöjjön most egy kép, aztán folytatom spoileresen a dolgokat.

Az első részben, vagy a mostani egész első felében (nem tudom, hogy érthetőbb) megint beleszaladtak abba a hibába, hogy kapkodhattuk a fejünket jobbra balra. Mert persze mindenkit be kellett mutatni ismét, nem lehet csak úgy meghagyni valamit a későbbiekre. Az elején rögtön egy temetésen találtuk magunkat, ahol Samuel (Robert Knepper) éppen búcsút vett régi barátjától. Természetesen olyan emberek állták körbe, akik elvileg mind rendelkeznek képességekkel. Samuel jelenleg annyit mutatott nekünk, hogy képes mozgatni a földet, csak úgy, mert az poén. Illetve egy érdekes pipa segítségével egy csaj hátán különböző tetkókat tud felfesteni, amiből ki tudja venni, hogy kit kell keresni, vagy megölni. Célja ugyanis az, hogy iránytűket szedjen össze.
A bevezető jelenet után találkozhattunk, ahogy már mondtam mindenkivel. Claire egyetemre ment, meg kapott egy helyi (ön)gyilkosságot, ami után nyomozhat, és újra csak a régi szöveget hallgathatjuk, hogy ő csak egy egyszerű ember akar lenni, hazugságok nélkül. Aztán jött újra Peter, aki éppen hőstetteket hajt végre, mentősként dolgozik, és természetesen akit csak tud képességei segítségével (természetesen azok felfedése nélkül) próbál megmenteni. Petrelli anyuka, illetve ál-Nathan, na meg Noah is feltűnt. Továbbá Tracy is visszatért, pedig őt mindegyik évadban kinyírták, de valahogy nem tud meghalni.
Hiro, Ando és Matt is tiszteletét tette a részben. De természetesen eddig nincsenek nagy átfedések, mindenki távol van a másiktól. A leginkább a Petrelli család áll közel egymáshoz, köztük lavirozik Noah, és ide került Tracy is. Parkman a szellemeivel harcol, illetve egyel. Sylar folyamatosan "baszogatja", hogy adja vissza a testét, amitől csak jobban bekattan, és már munka közben is vannak ebből problémái.
Samuel egyelőre egy hőssel találkozott csak, Hiro-val, ráadásul a múltban. És ő itt is fog megjelenni még párszor gondolom, mármint a Hiro vonalon. Tovább a tetkós cucc segítségével azt sikerült kiderítenie, hogy Danko-nál van egy iránytű ami neki kell, elküldött érte egy embert, amivel legalább egy új képességet is megismerhettünk. De ennyivel az újdonságok ki is fújtak. Ami még számomra meglepő volt, és nem is örültem neki, hogy Hiro ismét rohangált az időben. Igaz beteg tőle, meg nem lenne szabad, de visszaugrott 14 évet, és ha nagyon kicsit, de újra változtatott a jelen eseményein. Ezt kár volt szerintem elővenni, még akkor is, ha jelenleg apró dologhoz használta ezt a képességét.

Visszatérve a "teljes képhez", továbbra is nagyon elszomorít, hogy ez a sorozat ide jutott, és most már biztos vagyok abban is, hogy nem fogják tudni lábra állítani. Egyszerűen nem tudnak feszes, normális történetet összeállítani. Igaz nagy újdonság, hogy egyelőre nem láttunk valami világméretű katasztrófát, de ez még nem jelenti, hogy későbbiekben nem is fogunk. Azt is sajnálom, amit eddig is mindig, hogy nem tudnak embereket ölni. Szerencsétlen Danko halt meg a mostani részben, de Tracy, Nathan (értsétek jól) és Claire is elhullatna. Én komolyan feltettem magamnak a kérdést, hogy voltam képes az első évadban annyira szeretni Claire-t? Ez csak egyre rosszabb lesz, képtelen bármilyen érzelmet kimutatni, vagy összejátszani akárkivel is egy jelenetben. Peter továbbra is a mini Sly, és ő is rezzenéstelen arccal tud bármit is csinálni. A további szereplőket nem veszem elő, de a többségről lehetne valamit jót írni.
Jelenleg azt sem nagyon lehet megmondani, hogy a történet merre fog menni. Mondhatni semmit nem tudunk. A jelentéktelennek tűnő események, amik egyik vagy másik hőst jelenleg foglalkoztatják, unalmasak. Van egy olyan rossz érzésem, hogy ez lesz az utolsó évada a sorozatnak (ami egyébként lehet nem is baj). Pontok tekintetében, még nem végzem ki teljesen, hiszen jövök a következő részre, de ez nálam csak 4/10.