2009.11.04. 18:14 teddike

Trauma - Home Court (1x06)

Címkék: sorozat trauma 2009 2010

Tudom, hogy kevesen ismerik vagy nézik a sorozatot, de most ajánlani szeretném nektek, hogy amennyiben van egy kevés időtök, akkor nézzétek meg a hatodik részt. Ha még mindig nem fog meg, legalább annyira, hogy még egy résznek esélyt adjatok, akkor "nyugodtan" lehet kaszálni. Ebből a két mondatból talán kiderült, hogy bizony azon emberek közé tartozok, akik hétről hétre követték az eddigi eseményeket. Ezt egyébként egy karakternek, Nancy-nek köszönheti a sorozat, és éppen ezért volt számomra erős a hatodik rész. 

trauma season one

Minden sorozat, főleg az orvosos/nyomozós életében eljön az a pillanat, amikor azokkal az emberekkel történik valami, akiket folyamatosan megismertünk a részek alatt. Nos, itt a Trauma készítői ismét elővettek egy ilyet, és talán a legszerethetőbb karaktereket sodorta veszélybe. Tette ezt ráadásul elég látványosan, és nagyon jól használva a drámai elemeket. Egyébként is az NBC egyik legköltségesebb sorozatáról beszélnünk, örüljünk egy kicsit annak, hogy legalább most eltaláltak valamit. 

A sorozat jövője egyébként már kőbe van vésve. Folytatása nem lesz, 13 részt fogunk kapni összesen. És jelenleg azt sem lehet nagyon tudni, hogy ezeket a részeket mikor fogják leadni. Nem mondom, hogy hiányozni fog a sorozat, mert nem, meg azt sem, hogy jó lett volna. Inkább csak voltak jó pillanatai, meg jó mellékszereplői. Mint pl. a mostaniban is Jack (Lost) apja. Pontok tekintetében én adok erre egy 7/10-et, mert tényleg tetszett. Lehet ez volt az évad/sorozat legjobbja?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr553141671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása