2009.12.28. 20:22 teddike

Jennifer's Body (Belém bújt az ördög) - írta Serath

Címkék: film 2009 4 csillag jennifers body

Meg kell mondanom vártam ezt a filmet, és hogy miért, hát persze hogy Megan Fox miatt. Egyrészt a hölgy kellemes látványát, másrészt kíváncsi voltam, hogy mit alkot egy majdnem főszerepben. Eddig nem sokkal többet mutatott, mint amit vártunk tőle, mindig is eyecandy szerepe volt a filmekben, kevés szöveggel, vagy megterhelő színészi játékkal. Végül is nem sokkal többet vártam ettől a szereptől sem, hiszen ez is csak egy a tini-horrorok sorozatában, de reméltem, hogy látok mégis megcsillanni valamit, de sajnos tévedtem.

Nem akkora csoda ez, hiszen még Transformers rendezője Michel Bay is úgy nyilatkozott róla, hogy "Megan sötét, mint az éjszaka, tökmindegy mit mond, azt sem tudja mit beszél." De hát nem is ezért szeretjük, hanem mert jól néz ki, és olyan kijelentéseket tesz, hogy ő bizony szereti a nőket. Ez mind benn is volt a filmben. De teszem hozzá, hogy számomra ezek a jelenetek is erőltetettnek tűntek, mintha csak azt mondta volna a rendező, hogy na akkor itt mutatunk egy kis husit, emitt meg egy kis erotikát, ott meg még egy kis husit, csak hogy jó legyen a népnek!

jennifers bodyÉs akkor most egy keveset a filmről is. Szokásos kisvárosi sztori, főszereplőink igyekeznek kitörni onnan, hogy majd szép és gazdag életük legyen. Ekkor jön egy rock banda, akik boldogulásuk egyetlen módját abban látják, hogy a misztikus erőhöz fordulnak. Ezért gyorsan fel is áldoznak egy lányt a sátánnak, aki aztán feltámadva gyilkolászni kezd. Ha nem is így egészében, de részleteiben mindenképp egy elcsépelt történet. Alapvetően akár az első öt perc után abba is hagyhattam volna, mert pontosan lehetett tudni, hogy mi fog történni a filmben, de itt kell megjegyeznem a film számomra egyetlen pozitívumát, hogy nem tettem.

Akármennyire is nevetséges volt is néhány jelenet, akármennyire is kínos volt nézni ahogy a színészek próbáltak színészkedni, és akármennyire is unalmas volt az egész történet, mégis a Megan-hatás végignézette velem. De köszönöm szépen ez az egy alkalom nekem elég is volt. Ami talán a leggyengébb volt a filmben, hogy bár horror film volt, a legkevésbé sem voltak benne ijesztő jelenetek. Már rég beletörődtem, hogy a régi horrorfilmek alatt érezhető borzongás, és félelem manapság már csak a rémisztgetéseknek, és "mutassunkmégtöbbésmégéletszerűbbmegcsonkítotthullát" jelenségnek adta át a helyét, de ebből a filmből még ez is hiányzott. Ketchup az volt bőven, de egy alkalom nem volt, hogy valami előugró dologtól nagyobbat dobbant volna a szívem. Talán csak én láttam túl sok X akták epizódot gyerekkoromban, de ez teljesen megölte bennem a horrorfilm érzést, és komolyan elgondolkodtam, hogy valóban azt nézek-e.

Bár teddike nem gyakran szokott erre kitérni, én mégis megteszem, mert lételemem a zene, és nálam egy filmen nagyon sokat dob, ha jó az OST-je, legyen az nagyzenekari, vagy populáris. Abban biztos vagyok, hogy tini lányok ezrei sikongatnak az előadó banda koncertjein, de nekem más a világom, mégis azt kell, hogy mondjam illett a filmhez. De nagyjából ennyi.

Értékelés: Jennifer's Body - 4/10

Nem vártam túl sokat a filmtől, de még így is csalódnom kellett, de azért egy extra pontot kapott a Megan-hatásért. Úgyhogy férfitársaim, ha úgy álltok neki a filmnek, hogy csak Fox kisasszonyért nézitek, akkor élvezni fogjátok, hölgyek, attól tartok ez nem a te filmetek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr293141838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása