Tudjátok ezért szeretem a régi filmeket, - ez éppen 10 éves – mert ezeket tisztelni lehet. Egyszerűen, amit akkor alakítottak a nagyágyúk, ahogy itt De Niro, arra ma nagyon kevesen képesek. Előfordulhat, hogy ez csak az én szememben van így, de kevés hasonló színvonalú alakításokat látok manapság. A film legfőképpen a kitartásról szól, egy szóban.
Carl egy fekete fiú, aki katona akar lenni. Aztán pedig megismeri Billy Sunday keményfejű katonát (De Nirot), aki neveltetéséből kifolyólag gyűlöli a négereket, ahogy minden katona akkoriban. Mikor megtudja, hogy ő mentő-búvár rögtön érzi mire is született. Carl ezért bődületesen hajt, bármit megtesz, hogy elérje azt a célt, amit épp kitűzött maga elé, még ha tudja is, hogy fekete férfi itt nem fog végezni. Az életútja egyébként elképesztő. Kemény, önfejű törtetésről szól ez a több mint 120 perc, eszméletlenül profin előadva.
Habár tudom, hogy ma már kicsit necces ez az igaz történeten alapuló dolog, ebben az esetben én elhiszem teljesen. Bár nem összehasonlítható, de mélységekben nagyon durván ott van a film, mint mondjuk egy Forrest Gump vagy Benjamin Button. Most jöhetnek a köpködések, hogy "meg sem közelítik" meg "persze ez imdb-n csak 6.8", viszont én nem azt mondom, hogy megegyezik és felér azokkal, mert nyilván nem, csak a mélysége hasonló.
A sztori mai fejjel, sok hasonló esetet látván nem bonyolult és valamilyen szinten várható. Mégis, amit itt leművel ez a két színész az valami brutálisan nagy löketet ad a szórakozáshoz, de inkább a helyzet átérzéséhez. Robert De Niro, hát nem is tudom mit mondjak rá, talán, hogy nálam ezzel elért egy „best szerepet”, pedig azért van a tarsolyában nem csak egy Szemtől szemben. Iszonyat durván hatásos, hidegrázós jelenet is volt megjegyzem. Cuba tökéletesen hozza az elveiért, céljaiért makacsul kiálló fiút. Ezt a karaktert, érzésekkel telítetten így kell játszani. A mellékekben sincsenek rossz színészek, itt van mindjárt Charlize Theron, aki tipikus iszákos feleség pár jelenetig, addig viszont jó.
Aminek legjobban örültem, végre megint találtam egy filmet, ami annyira lekötött, hogy teljesen megszűnt a világ körülöttem. Manapság egyre kevesebb példát találok erre. A zene teljes fagyott feszültséget idézett néhány keményebb résznél. A rasszizmus szép lassú felengedése, pedig tökéletesen van időzítve. Nem kapkodták el, nem húzták túl, pont ahogyan látni szeretné az ember.
A szinkron egyébként még a tíz évvel ez előtthöz hűen igényesre sikeredett Kálloy Molnár Péterrel és Reviczky Gáborral. Élethű, nem kilógó, marhára illett a szereplőkhöz. A Férfibecsület egy mély és izgalmas életút bemutatása. Felesleges lenne tökölni, ennél jobban magasztalni (kurvajó!), lelkiismeret nélkül vagy pont azzal ez egy 8/10-es nagyon komoly élmény.
