2010.03.22. 22:43 teddike

How to Train Your Dragon (Hogyan neveld a sárkányod)

Címkék: film 2010 how to train your dragon 7 csillag

A Dreamworks egy újabb animációját nézhetjük meg a héten a mozikban, és semmivel sem fogunk többet de szerencsére kevesebbet sem kapni, mint az eddigi filmjeik. Pont az ígéri a történet és a megvalósítás is, amit eddig már megszokhattunk. Korábban az "aranyos" jelzővel láttam el a filmet, és ez mostanra sokkal jobban felerősödött. Jól szórakoztam rajta, a mozi közönségével együtt. Jókat nevettünk, és ráztuk a fejünket amikor éppen lassabb vagy értelmetlen részeket néztünk. Voltak ilyenek is, igen, nem ez a legjobb film, de pár előddel szemben simán jobb.

how to train your dragon

A történetünk Berk szigetén játszódik, ahol a vikingek mindennapi harcot folytatnak a sárkányokkal, akik szinte minden héten rátörnek a falura, és elviszik az állatokat. A történet középpontjában Hablaty áll, aki ráadásul a falu vezetőjének a fia, viszont semmilyen érzéke nincs a vadászathoz, inkább csak hátráltatja az embereket abban, hogy elkapják a sárkányokat. Egy támadás során viszont szerencséjének köszönhetően elkapja az egyik legveszélyesebbnek hitt sárkányt. Természetesen a találatot senki sem hiszi el, de ő megkeresi az elkapott állatot, és ekkor teljesen új dolgokat kezd el megtapasztalni. Közel kerül az állathoz, és rájön, nem is annyira vadak ők, mint gondolták.

Amellett, hogy aranyos a történet, a megvalósításra is csak azt tudom mondani. A falu, az emberek sőt még az állatok is jól sikerültek. Valamint a szövegek is teljesen szórakoztatóak lettek. A szinkront sem tudnám bántani, nekem tetszett így is a film. Annak ellenére mondom ezt, hogy az amerikai közönség számára pont a hangok lehetnek azok, amik becsábítják őket a mozikba. Párat felsorolok, főleg azért, ha esetleg valaki kedvet kapna az angol szöveghez is: Jay Baruchel, Gerard Butler, Craig Ferguson, America Ferrera, Jonah Hill és még sorolhatnám. Sorozatokból és filmekből egyaránt ismert nevek.

A történet egyébként a kiszámíthatóságával együtt tartogat kellemes meglepetéseket. Hiába látni és hangsúlyosan jelen van a tanítási szándék, nem ezzel akarják kiszúrni a szemünket. Van benne egy kis plusz, ami ha nem is éri el a Pixar szintet, még így is kellemes szórakozás lehet az egész család számára. Ha pedig a Dreamworks filmjeit vesszük alapul, akkor a Shrek (első rész), Cápamese, Kung Fu Panda vonalon mozog. A rosszabb oldalon meg első sorban a Madagascar-t említeném, ha már összehasonlítás.

Értékelés: How to Train Your Dragon - 7/10

Összességében egy nagyon kellemes mozit kaptunk, ennek ellenére vannak azért hibái, olykor leül vagy felesleges vonalra terelődik, de szerencsére gyorsan visszatérünk a helyes útra. A kitérők ugyanakkor érthetőek, hiszen minden fontosnak ható "tanítást" bele kellett rakni a történetbe. A megvalósítást, a rajzokat nem kritizálnám, mint már mondtam, megszokott Dreamworks munka.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr693142103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása