2010.03.24. 01:48 teddike

Shutter Island (Viharsziget)

Címkék: film 2010 shutter island 7 csillag

Nagyon hosszú idő után végre sikerült eljutnom odáig, hogy a Viharszigetről írjak. Egy olyan filmről, amelynek az első előzetese(!) már 2009 júniusában felkerült az oldalra. Illetve egy olyanról, amelyben egyik kedvenc színészem a főszereplő. Igen Leonardo DiCaprio-ra gondolok, aki játszhat nagyon pocsékul is, akkor is hasonlóan fogom értékelni, éppen ezért nem biztos, hogy reálisan tudom nézni az ő előadását. Az első hírek hallatán, nagyon örültem neki, hogy újra Scorsese kezei között fog dolgozni. Így az Aviatator és a Departed után újra közös filmet forgattak. Ugyanakkor a lelkesedésem elég jelentőset csökkent, amikor kiderült, hogy kiveszik a 2009-es bemutatók közül, ezzel elvágva az utat az oscar-tól, és csak 2010 elején kerül majd a mozikba. Mennyire érte meg várni a filmre, és mennyire érthető a tolás? Nehéz kérdések, mindenesetre én egy nagyon jó filmet kaptam, és minden percét élveztem.

shutter island

A sztoriról a legnehezebb írni, főleg spoiler-mentesen. De egy rövidke leírás álljon itt. Főleg azért, mert már az előzetesek sem fukarkodtak, és sok mindent ellőttek, ennek ellenére bőven tartogatott meglepetéseket a film. Teddy egy marshal (rendőrbíró/nyomozó) aki a szigetre érkezik társával, mert egy rab megszökött. Ráadásul egy olyan szigetre kell jöjjenek, amelynek lakói, jobban mondva a fegyház rabjai egytől egyig komolyabb mentális betegségben szenvednek. Így nem egyszerű emberek között kell megtaláljak azt az egyet, akinek nyoma veszett. A sztori előrehaladtával mi is sok mindent megtudunk, elkezdjük a nyomozókkal együtt összerakni a puzzle-darabkákat. A végén pedig nem tudunk eléggé csodálkozni. Mint mondtam, nem kevés meglepetésben lesz részünk.

A könyvet egyébként nem olvastam, a filmről is keveset szerencsére, így sok meglepetést "élőben" kaptam az arcomba, és pont ettől élveztem minden percét. Meg azért is, mert nagyon szeretem az olyan filmeket, amiket a vége után újra össze kell rakni. Meglátod a nagyobb képet, "az egészet", és elkezdhet az ember gondolkodni a darabkákon. Rájön arra, hogy mindennek megvolt a maga szerepe és helye, és pont ezért nevezhető illetve tartható ez egy nagyon jó filmnek. Ha vannak olyanok, amikre azt a jelzőt aggatjuk, hogy "egyszer nézhető", akkor ez minimum kétszer, még akkor is, ha közel sem tökéletes, és megvannak a maga hibái. De ezzel együtt csodálatra méltó az a munka, amivel ezt összerakták. - Itt főleg a történetre gondolok.

Sorolhatom a hibákat is, amik főleg a megvalósításban, a technikában keresendő. Rögtön az elején, ahogy a sziget felé hajóznak, erősen szúrta a szememet a tenger. Illetve nagyon sokszor a zenei aláfestés túl erős volt. Igaz ez lehet a mozi hibája is, de nem gondolom. Valamint a történetben is van minimális számú baki, de talán ez a legkevesebb. És ha már megvalósítás, akkor nem tudom megállni, hogy ne írjam le, mennyire szép képek készültek olykor a szigeten. Ez a szürkés, elmosódott világ nagyon jól ki lett találva.

shutter island

Ha már az elején dicsértem, akkor ezt csak folytatni tudom. Igen, DiCaprio-ról beszélek, aki szerintem ismét megmutatta, hogy nagyon jó színész, a legjobbak között a helye, és ezt a legtöbb jelenetben bizonyította is. Az az érzelmi hullámvasút, amit itt végig kellett csináljon, nekem nagyon bejött, és egyszer sem éreztem azt, hogy rosszul teljesített volna. De, hangsúlyozom, nekem ő nagyon könnyen el tud adni egy filmet!

Értékelés: Shutter Island - 7/10

Tökéletes film nagyon kevés van, és ha 9-ről indulunk, akkor a bakik és a megvalósítás miatt a hetes a legjobb pontszám. Azért is, mert nem egyszer ült le a történet, és voltak azért üres járatok, de mint mondtam, nagyon jó és újranézésre ajánlott filmet láttam. Amit nyugodt szívvel tudok ajánlani, akár moziban akár otthoni megtekintésre. Én meg majd időt szakítok arra a bizonyos második alkalomra, biztos élvezet lesz, más szemmel összerakni a már említett darabkákat.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr123142109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesko 2010.04.18. 16:56:57

Igen ez 1 olyan film amit minimum 2x kell megnezni...Scorsese az a rendezo aki DiCaprio-bol kisajtol mindent. A gotikus stilus nagyon ott van..na meg Michelle Williams is sugarzik..ezt csinald meg ha kepes vagy ra...sot ugy oda talal abba a szurke vilagba. A zenei alafestessel semmi gond..sot egy-egy pillanatba az menti ki a filmet h barmennyire is sejted a veget azert megse legy te olyan biztos h az lesz.

mesko 2010.04.18. 17:07:32

Nem ertek egyet a jegyel szerintem 8/10, termeszetesen kisse vontatotra sikeredett, de megis mintha szukseg lett volna erre, engem nem zavarnak benne a bakik sot...most az 1x meg tetszik is. Figyelmetekbe ajanlom Ruby Jerinst, lattam a Remember Me-be, szerintem meg latni fogjuk.(DiCaprio kislanya..).Nagyot tesz ele Mark Ruffalo is, Ben Kingsley igazi kameleon. Ezt a filmet latni kell!!!

Ismeretlen_37501 2010.04.18. 19:22:15

Az általam és az általad adott pontok között nem sok különbség van. Számomra annyi a lényeg jelenleg, hogy egy nagyon jó és újranézhető filmet láttam, ami nem volt tökéletes. Többit leírtam. De szerintem hasonlóan gondolkodtunk.

mesko 2010.04.18. 19:41:53

Hat igaz...de azert megsem annyira "nem tokeletes", ok- tenyleg van benne hiba, de az altalam latott mostani filmek kozul ez messze a legjobb...ugyamugy en sem tudok sem Scorsese-nel..sem DiCaprional obiektiv lenni. Csak ugy folpillantottam a "moziba jartunk"-ra s nekem ez a film most toplistas, s biztos ezert lazzadtam fel a jegyert. En meg eletembe nem kommenteltem, mit kell tennem h hosszabat tudjak irni?

mesko 2010.04.18. 19:44:32

Csak ma, de azt nagyon!

Ismeretlen_37501 2010.04.18. 21:08:40

Igen, az objektivitás nálam is nehéz az említett emberkékkel kapcsolatban. mesko: hosszabb írás? addig írod a gondolataidat ebben a kis "négyzetben" amíg csak akarod, ne tévesszen meg a mérete, sokkal hosszabb kommentet is lehet írni.

mesko 2010.04.18. 21:54:56

Koszonom, azt hiszem soha nem leptem volna at a negyzetet.

Mozsafa 2010.09.18. 19:51:52

Most jutottam hozzá, hogy megnézhessem. Di Caprio, Scorsese ..., nem ecsetelem. A történet nagyon ott van, most jön számomra a könyv. Sokszor volt, hogy csalódtam egy filmben pedig a könyv után sokat vártam tőle, mostanság megnézek egy filmet és ha ilyen bizsergető mint a Viharsziget akkor jön a könyv. Csak azok a fránya bakik (rendező asszisztens, vágó?) ne lennének. De a zenei aláfestés már az elején jelezte, hogy a végére izmosabb lesz a történet. :-)
süti beállítások módosítása