2010.04.16. 04:33 teddike

Clash of the Titans (A titánok harca)

Címkék: film clash of the titans 2010 4 csillag

Ha azzal kezdeném, illetve csak annyit írnék a filmmel kapcsolatban, hogy ez egy pocsék alkotás, semmi értelme megnézni, akkor elhinnétek nekem? Ha azt mondanám, hogy semmi értelme moziban megnézni, 3D-ben meg nem is szabad, akkor nem néznétek meg? Nagyon szívesen mondanám ezeket, kiegészítve még azzal, hogy régen látott népbutítást kap itt az arcába az ember, és ezen szinte semmi nem tud változtatni és javítani sem. Kezdjük ott a dolgokat, hogy ez egy re-make, 1981-ben már készült hasonló címmel egy film, amit természetesen nem láttam, összehasonlítani sem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy az, abban az időben nagyobb siker lehetett mint ez. A gond egyébként főleg abban van, hogy minden fontosabb tényezőre magasról tesznek. Mit akar az ember ettől a filmtől? Erős történetet, látványt, magvas gondolatokat, jó színészeket? Én ebből a listából talán csak azt emelném ki, hogy tűrhető történetet, és szemégető gyönyört. Nos, valójában egyiket sem kapjuk meg.

clash of the titans

Az Avatar, illetve a 3D feltörő sikerének köszönhetően, az eredetileg 2D-re tervezett Titánokat gyorsan visszavitték a stúdióba, eltolták a bemutatóját és átkonvertálták a jeleneteit. Aminek az eredménye, mondjuk ki bátran, teljesen szar lett. Az odavetítések, a karakterek, a tájak, épületek hol homályosak lettek, hol egyáltalán nem illettek az adott környezetbe. A történetet még sok vizes kólával le tudnám nyelni, annak ellenére, hogy teljesen meghamisítja a mitológiai eredetet, ha a színészek valamivel többet tettek volna hozzá.

Korábban már pedzegettem, tegyük fel a kérdést és válaszoljunk is. Mi vezetett meg minket? Szokás szerint kaptunk egy látványos előzetest, jó jelenetekkel, meg akciót ígértek. Kaptunk egy szerethetőnek tűnő főhőst, és még eyecandy fronton sem álltunk rosszul. Vártuk tehát a filmet, még akkor is, ha már olvastuk a negatív kritikákat, vártuk, mert szerettünk volna kikapcsolni kicsit. Jelentem, nem sikerült.

A történettel alapvetően mint mondtam nem lenne bajom, nem fogok azért tüntetni, mert másképp adják elő Perszeusz történetét. De azért jobb lett volna valamennyire összhangban lenni a "valósággal". A film tehát mitológiai szereplőkkel van tele, Perszeusz Zeusz fia, aki az istenek ellen felkelő vezér alakját felvéve, lefeküdt annak feleségével, akit mivel terhes lett, majd később fiút szült a felkelők vezére/királya száműzött. Jobban mondva egy ládába majd a tengerbe vetette őket. Egy halász család azonban megtalálta, és a megmenekülő Perszeuszt saját gyerekükként nevelték fel.

clash of the titans

Az istenek elleni felkelések tovább folytatódtak, és egy ilyenben, igaz Hádész miatt, de Perszeusz elveszítette családját, valamint a felkelők fogja lett, és királyuk elé vezettek. Hádész újbóli megjelenése tette világossá mindenki számára, hogy Perszeusz isteni sarj, amit Hádész és Zeusz is ekkor tudott meg. Hádész egyébként megjelenésekor megfenyegette az embereket. Amennyiben a király nem áldozza fel lányát, Andromédát a Kráken-nek, az teljesen elpusztítja városukat. Perszeusz, pár bátor katonával nekiindult megtalálni medúzát, akinek a fejével lehet csak megállítani a Krákent, és mivel bosszút esküdött Hádész ellen, Perszeusz mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy sikerrel járjanak.

A történetünk első fele tehát egy bevezetés, majd a szülők halála után kezdődik a kaland, amiben a főbb szereplők is részt vesznek. Innentől találkozunk különleges lényekkel, kapunk látványosabb jeleneteket. Viszont ennek a résznek az a fő problémája, hogy nagyon gyorsan haladunk előre. Már eleve az furcsa, hogy egy sima halászként nevelt fiú megpróbálkozik megmenteni a szüleit. Majd két nap alatt harcos lesz belőle, ráadásul olyan, akit még a főisten is támogat. Valamint egy másik félisten, Io is a segítségére van. Én itt sokkal több időt töltöttem volna a fejlődéssel. Túlságosan gyorsan tudatára ébredt Perszeusz, és ezt nagyon sajnáltam.

Mint ahogy azt is, hogy ezt 3D-ben láttam. Igazából a szemüveg nélkül is hasonló élvezeti faktort fog nyújtani, mivel az átkonvertálás egyáltalán nem sikerült jól. Erre mondják azt, hogy nem minden a pénz, és talán nem kellett volna még erre is költeni. A látványt egyébként, igaz nem sokszor, de szövegek és a szinkron is nagyban gyilkolja. Sajnos kevés olyan elemet tudnék mondani, ami kifejezetten tetszett volna. És most nem akarok annyira kicsinyes lenni, hogy a skorpiókkal harcoló Gemma Arterton-t kiemeljem.

clash of the titans

Átevezve a színészekre. Komoly csapatot szedtek össze. Közülük is a legjobban a Hádész-t alakító Ralph Fiennes emelkedik ki. Őt viszont a többiek csak nagyon távolról követik. Sam Worthington is feliratkozott a "nagy sztár vagyok, de csak egy arcom van" listára. Az előbb említett Gemma Arterton az aminek elsőre is látszik, eyecandy, jó tulajdonság nélkül. A Perszeusz-t kisérő katonák szinte egytől egyig személytelenek. Madds Mikkelsen-t emelném ki csak a csapatból, aki volt annyira karakteres, hogy maradandót alakítson. (Skins rajongóként pedig Kaya Scodelario és Nicholas Hoult nevét is ide véssük, akik apró szerepet kaptak ebben a történetben.)

Értékelés: Clash of the Titans - 4/10

Látványosnak ígért film, de egyáltalán nem azt kapjuk. Élvezetesnek ígért, de sajnos saját levében megfőtt mozi. Egy nagyon jó példát láthatunk arra, hogy kell egy ígéretesnek tűnő vállalkozást nagyon gyorsan tönkre vágni. És továbbra is mondom, talán már harmadjára, ez nem 3D. Csak akkor adjatok ki rá annyi pénzt, ha nem sajnáljátok, és utólag nem fogjátok a fejeteket a falhoz verni. Ritkán mondom ezt, de garantáltan szar mozit fog kapni az, aki megnézi. Ezzel persze nem akarok senki helyett sem dönteni, de én mikor kijöttem erősen átverve éreztem magam. De röhögtem is, hiszen ezen csak röhögni lehetett. Ennyire régen láttam elveszni a potenciált valamiben. Első blockbuster-nek ígért mozi elvérzett tehát, jöhet a következő.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr153142197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artemis · http://www.aertemisblog.blogspot.com 2010.04.16. 06:46:35

Sok helyen olvastam én is azt hogy ez nem az a 3d amit az emberek vártak csak konvertált de ha nem lett volna összecsapva és több időt fordítanak rá sokkal jobb lehetett volna. Ezért hogy leégessék magukat szerintem tök felesleges volt. Bár bevétel szinten baromi jól teljesített tegyük hozzá...

Ismeretlen_119946 2010.04.16. 11:41:13

Fuck..:/ Elkeserítettél, mert én holnap megyek rá moziba. Hogy 3D-ben nézzem azt végleg feladtam. Nemtudom vmiért a sok negatív kritika után is kiváncsi vagyok rá. Az meg nem meglepetés, hogy Worthingtonnak egy arca van csak, ezt a Terminatornal már lehetett tudni. Különösebben nem rajongok érte, ellenben Ralph Finnesra és Liam Neesonre kíváncsi vagyok.

zolee 2010.04.16. 14:27:26

Hádész jó volt - ami azt jelenti, hogy nagyon kiemelkedett a társaságból. A Skins infót köszi, bár ismerős volt pár arc, de nem raktam össze teljesen a képet. Kaya ugye Andromeda (utolsó kép) mellett volt?

dave_k 2010.04.16. 20:45:05

Most mondjam azt, hogy nem hallgattam rád, megnéztük, 3D, és szar volt? Nem mondom, de sajnos így volt.

Ádám 2010.04.18. 10:54:09

A film szörnyű bár szerepel benne egy dzsin (fölöslegessen) aki anyit tanult meg több száz év alat "emberiül" hogy eggyüt és remekül kacsázik pénzzel. Nem akarom lelőni a filmet (cak azt aki a trailert készítette mert átvert), de a magyar szinkronos verzióban úgy hangzik mintha a pénzzel való kacsázás után azt mondaná ,,lasabban akartam".

attis 2010.04.18. 12:36:00

Régen láttam ennyire rossz filmet, de annak örülök, hogy nem csak én gondolom így. Ahogy látom, a kommentekből is az jön le, hogy sokan egyetértünk. Ez jó.

mesko 2010.05.02. 16:18:02

Titanok? Hol? Ja! Liam Neeson es Ralph Fiennes...ezek ott mit is keresnek? ket ilyen hatalmas Spielberg "listas" ember, na megmondom en mit keresnek ott...penzt keresnek, azt! lattam a szegyent az arcukon, h mibe kell jatszani..viszont Mads Mikkelsen "Le Chiffre" szenzacios(ezert a 4-es ugy-e?, hanem negativ lenne a jegy..). Teddike ugy ertelmezem , hogy leszoltad Worthington-t, semmi baj...figyelj en most megmagyarazom: Worthington-nak azert ilyen bamban koves az arca...mert o mar latta a meduzat a filmezes elott, erted?(jol van na, szeretem...de igerem ha megegyszer igy leszerepel, nem menti meg sem a kidolgozott fizikuma, sem a trojai szoknyacska-semmi!-sot jo neven veszem ha "Le Chiffre" tokon suvassza!). A csajokrol csak annyit, hogy en voltam kiralylany az oviba, jobban elmondtam a harom mondatomat...ja s jobb volt a rendezes is. Azt irod kar volt penz kolteni a konvertalasra...hat nem erted? most minden filmet ami nem er egy zsebszart atfognak konvertalni 3D-re, hogy valami profit is maradjon...konkluzio: ezutan minden 3D-s film GYANUS!

percy jackson 2010.12.27. 21:49:23

szerintem a film szörnyű lett: 1.a Kraken inkább volt egy Star Wars filmekből ismert Bantha 2.a pegazusok nem csordában éltek mint a filmben, ugyanis egy pegazus volt csak aki medúza nyakából ugrott ki miután Perszeusz kinyírta 3.kik azok a dzsinnek, mi ez Aladdin? 4.miért ez a film címe, hol vannak a titánok? 5.a görög mitológiában az argosziak mikor lázadtak az istenek ellen? 6.minek a többi isten a filmbe mikor nem szólnak semmit csak állnak a talapzatukon a gyűlés közben 7.az alvilág egy vulkán belsejében van ahol látszik az ég? 8.hogy jött viszza az alvuűilágból? Az egész történet egy mitoológiailag teljesen hűtlen, agyatlan hentelő film, ami a speciális effekteken és a varázslatokon alapul. u.i.:a dzsinn jól kacsáztatja az aranyat

Ismeretlen_37501 2010.12.30. 11:09:19

@percy jackson Nagyon jogos kérdések, szerintem a válaszokat ne is nagyon keressük. Nem lett jó film, és az utólagos 3D sem sokat segített.
süti beállítások módosítása