2010.06.01. 19:48 teddike

90210 - Vége a második évadnak (Finálé)

Címkék: sorozat 90210 2009 2010

Most nagyon szomorú vagyok. Főleg azért, mert ez a sorozat még nyomokban sem hozta azt, amit vártam volna tőle. És itt meg is állok magyarázkodni kicsit. Szóval, egy tini sorozatról beszélünk, egy remake-ről, amiben sok okos fiatal szenved az élettől. Tele pénzel és nem éppen hétköznapi problémákkal próbálják nekünk megmutatni, hogy mennyire drámaian szar helyzetben vannak olykor. Mi meg erre vevők vagyunk, mert olykor feelgood, olykor guiltypleasure, sok az eyecandy és hasonlók. A történet természetesen pocsék, a színészek nem különben. Igaz, ez csak most a második évadra jött ki. A castingolt csapat nem nagyon tud megbirkózni rengeteg helyzettel. Az idősebb szereplők sincsenek a helyzet magaslatán, szóval a végére ez is egy elk*rt finálé lett.

90210

Az addig rendben van, hogy nem vár egy ilyen sorozattól sokat az ember, más szinten kezeli, mint mondjuk egy House-t vagy Lost-ot, de akkor is, van egy szint, amit szeretnénk ha megütnének. Az első évad alatt még sikerült is, sőt rájöttek a készítők, hogy vannak főszereplők, akikre nem lehet építeni. Nem rakták őket ki a csapatból, csak sokkal kevesebb szerepet kapott/kaptak. Jöttek mások, előtérbe kerültek újabb szereplők, és minden hasonlóan csillogós lett, mint korábban. Sőt, az évad első felében még teljesen rendben is lettünk volna, szerintem elég jól tekergették a szálakat a szereplők életét illetően. Aztán a végére szokás szerint megcsődölt a dolog.

Az, hogy Shenae Grimes (Annie) kevesebb szerepet kapott, senkit nem lepett meg az első évad fináléja után. Az, hogy megint egy nagyon pocsék szálat sikerült neki írni, ráadásul az első évad végi eseményeket csak a második évad végén oldották meg, már sokkal inkább. Tristan Wilds (Dixon) és a fiuk helyzete valamivel másabb. Ők még azt mondom rendben is lennének. Nem nagyon akarom kritizálni őket, színészkedni nem tudnak, de nem ezért vannak ott feltétlenül, ettől még jól megy a gépezet. A nagyobb hangsúlyt kapó Jessica Stroup (Silver), AnnaLynne McCord (Naomi) és Jessica Lowndes (Adrianna) helyzete viszont teljesen más. Ők hárman, ahogy a második évad elején is kiderült, nagyon jó csapatot alkottak. Viszont sok lett belőlük. Van ez így, nincs is ezzel semmi baj, ha észreveszi az ember. Az viszont már az elfogadhatatlan kategória, hogy két évad alatt, két nagyon szörnyű alakítással kell elköszönniük. Elsőben ugye ott volt Annie, most meg Naomi kapott hasonló szerepet. AnnaLynne egyébként is rengeteg szerephez jutott a második évadban, szinte ő lett a főszereplője a sorozatnak, de az alakítása, a színpadias megjelenése és viselkedése már sokszor csalt könnyeket az arcomra. A rossz és a szar között veszekedtem magammal, aztán rájöttem, hogy csak le kell halkítani a sorozatot, és gyönyörű eyecandy erdő terül elém. Jöjjön egy kép, alatta spoileresen a második évad végéről:

Ahogy az várható volt, a legtöbb fronton kibuktak a dolgok. Navid és Adrianna bár egymásra találtak, de erősen bekavartak a levesbe. Szóval ez az egyes számú cliff a jövőre nézve. Annie idegbeteg barátja ismét aktivizálta magát, kettes számú cliff. Harmadiknak jöhetne mondjuk Dixon lelépése. Negyediknek meg a Wilson család szétesése, a szülök veszekedése, valamint Annie bejelentése, hogy elütött, illetve megölt valakit az autójával. Ötödiknek ott van Ryan, tudjátok a jó fej tanár, aki alkoholista lett konkrétan. Hatodiknak meg a legnagyobbnak szánt Naomi szituáció. Még évad közben azt hazudta, hogy megerőszakolta/megkörnyékezte egy tanár. Ez akkor még valótlan állítás volt, a végére viszont a tanár is belendült a dolgokba.

Ami vicces egyébként a sorozatban, hogy a nézettség a béka segge alatt van. A gyengébbnél is gyengébb, a Melrose Place meg is halt utána, igaz ez nem a 90210 számlájára írható. Valójában a CW sorozatai között az egyik leggyengébb. Ennek ellenére a jövője biztos volt. A harmadik évad szerintem a forduló pont lesz. Valamit le kell tenni az asztalra. Fel kell rázni a csapatot, mert ez így nagyon kevés. Rendben van, hogy középiskola, rendben van, hogy szakítás/csalás/barátság stb. vannak a középpontban, és egy ilyen sorozatnál ennyi elég kéne, hogy legyen, de nem az. Vagy kell egy kis vérfrissítés, vagy meg kell nyirbálni kicsit a csapatot, változtatni kell, ez a lényeg. Pontok tekintetében részemről 4/10. Nem is kell ragoznom szerintem.

A végére maradtak a szokásos kérdések. Nektek mi a véleményetek? Van esélye a sorozatnak a folytatásra? Illetve, ugorjunk a legfontosabb kérdéshez, mi a véleményetek a második évadról? Nektek tetszett? Min kell(ene) változtatni?

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr833142417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Alex · http://siralex.wpress.hu 2010.06.01. 20:56:33

Szegény Anna Lynne-ről ennél előnytelenebb képet nem találtál?

zolee 2010.06.01. 22:23:34

Lehet, hogy a kép nem előnyös, de az utolsó részből van kivágva, tehát a kritikához teljesen passzol, másrészt meg egyet kell értenem, pár részt láttam csak, de nagyon rossz volt.

Ismeretlen_37501 2010.06.02. 00:06:56

Sir Alex, sorry, tudom, hogy szereted, de a sorozatból sajnos ezt az arcát kellett kivennem. :) Tényleg kudarc volt a finálé, sajnáltam kicsit.
süti beállítások módosítása