Minden bizonnyal senki sem gondolta volna, vagy csak nagyon kevesen (meg akik értenek is ehhez a szakmához), hogy a Good Wife ekkora siker lesz. A CBS szerintem nem tudta még pontosan egy évvel ezelőtt, hogy mibe nyúlt. Csak annyiban lehettek biztosak, hogy Julianna Margulies főszereplésével kapnak egy jogi drámát, ami az évadnak megfelelő divatot követve, ügyvédekkel foglalkozik majd. Én magam sem hittem a szememnek, hogy az NCIS és NCIS:LA felvezetéssel műsorba kerülő sorozat mennyire jó, és mennyire tökéletesen leköti az ember figyelmet hetente 40 percre. Volt itt minden, ami miatt szerethetünk egy sorozatot. Nagyon jó történet, karakterek, sőt, szerethető karakterek. És természetesen ezzel együtt nagyon jó színészek.
Az évad felénél egyébként már tudni lehetett, hogy bizony valami nagyon tuti dologról van szó, mert a szakma/kritikusok is megadták a megfelelő támogatást a sorozatnak azzal, hogy idő előtt (talán) díjjakkal/jelölésekkel halmozták el. Én természetesen ennek csak örültem, mert ezzel biztos lett, hogy a szakma elismerte a sorozatot, és a folytatás is jönni fog. A CBS szintjének megfelelően, nagyon magas össznézettséggel futó sorozat alacsonyabb eredményeket ér el 18-49-ben. De nincs nagyon miért szégyenkeznie, hiszen a "V" és a Parenthood ellen is szépen megállta a helyét. Sokan egyébként idő előtti, tehát korai berendelésnek tartották a második évadot, szerintem meg szükség volt rá, mert nagyon jó helyre kerültünk az évad végén.
Miről is van itt szó? A történet középpontjában a Florrick család áll, ott is a "jó feleség", Alicia. Aki eddig otthon volt a gyerekekkel. Nem kellett dolgoznia, férje nagyon magas (ügyész) beosztásban dolgozott. De botrányba keveredett, le kellett mondania állásáról, plusz börtönbe is került, és családja elvesztésétől sem állt távol, hiszen feleségének megcsalásával vádolták, és erről bizonyíték is volt. Alicia ügyvédként beállt egy nagyobb céghez, ahol részben ismerősök és ellenfelek is várták. Hiszen kora ellenére csak "junior" pozícióba vették fel. A részek felépítése változó volt. Általában egy jogi esetet kaptunk, ami teljesen különálló volt, plusz egy kis családi drámával fűszerezve, met kaptunk a "férjes" sztoriból is nagyon keveset. Valamint volt a fő(bb) szál, ami az előbb említett férjjel volt kapcsolatos.
A történettől függetlenül, habár minden elismerésem az íróké, mert nagyon jó dolgokat tettek le az asztalra, a színészeket emelném ki leginkább. Julianna Margulies számomra hatalmas meglepetés volt, mint ahogy a csapat többi tagja is. És az évad közben remek színészeket hoztak be, akikkel szinte mindig elégedett voltam. Két színészt ki is emelnék, Titus Welliver és Allan Cumming vendégszereplése mindig kellemes perceket okozott.
Nem nehéz kitalálni ezek után, hogy egyik kedvencem lett a Good Wife, mind az újoncok, mind a meglévő sorozatok között. Pontok tekintetében mindenképpen jár rá a 8/10. Valamint azzal sem okozok meglepetést, ha leírom, hogy nagyon várom a második évadot.