2010.08.23. 19:58 teddike

Nyári sorozat: The Gates

Címkék: sorozat the gates 2010 2011

A Scroundels után, szintén egy újonc nyári sorozat, szintén az ABC jóvoltából, viszont egy sokkal jobb szinten. Elsőre legalábbis ha nem is volt megnyerő a Gates, részről részre lett érdekesebb. És tényleg ezen van a hangsúly, nem jobb, nem erősebb, egyszerűen csak érdekesebb. A The Gates egy apró ötletet valósít meg, összehozva mindent amit a vámpíros, farkasos, boszorkányos világról tudtunk eddig. Szépen egy kertvárosba telepít mindenkit, ahol senki sem tud a másikról semmit, vagy legalábbis nagyon jól titkolják, viszont a legtöbb embernek van valamilyen természetfeletti képessége. Ebbe csöppen bele egy zsaru, és annak családja, akik viszont a helyiekhez képest teljesen átlagosak.

A történet innen egyszerű, vannak akik tudnak a másik faj létezéséről, vannak akik nem. Történnek bűncselekmények, de ebben a zárt és ellenőrzött világban nehéz kihágásokat elkövetni, legalábbis nagyon óvatosan, okosan kell csinálni bármit is, hiszen a teljes területet kamerák veszik körül. Az egész egy jól ellenőrzött gépezet, amelybe a frissen érkező család és rendőrfőnök nehezen tud beilleszkedni. Aztán szépen lassan szeme elé tárul a The Gates titka is.

the gates

A bejegyzés az 5. rész után íródik, és mondanom sem kell, ha nem a legmagasabb szintű lezárások vannak a részek végén, egészen jól képes felrázni az embert, és arra késztetni, hogy nézze a folytatást. Az első évad jelenleg a 10. részre vár, és szépen lassan ki is futnak az epizódok. A folytatásról, jelen esetben a következő évadról egyelőre semmit sem tudok, viszont azt kell mondjam, hogy ha tartani tudják a történet ívelő jellegét a további részekre, akkor bizony nagyon sajnálni fogom, ha a következő nyáron nem térnek vissza.

Már csak azért is, mert az érdekesnek ható történet mellett, a szereplők is egészen jók. Rhona Mitra egyelőre inkább eyecandy mint jó karakter a sztoriban, de még így kellemes a jelenléte. A középpontban ezzel együtt pont az ő családja áll, a rendőrfőnöké mellett, valamint ehhez jönnek még apróbb szereplők. A történet nem csak a felnőttekről, hanem a tinikről is szól. Beilleszkedéstől kezdve, sok minden megfordul itt. Szerencsére nem arról szól az élet itt, hogy a vámpírok kaszabolják az embereket, vagy a vérfarkasok megpróbálnak uralomra törni.

Az eleje, bár nem jött be annyira, jelenleg örülök, hogy kitartottam. Nem kevés dolog történt, és az alapkoncepció így pár rész után már értelmet is nyert. A folytatásra mindenképpen kíváncsi vagyok. A szeptember 19-én véget érő első évadot tehát biztosan nézni fogom, aztán a többit meglátjuk. Pontok tekintetében ez egy 6/10-es évad eddig. Ami számomra már egészen biztató, és jó jel lehet a finálé felé közeledve majd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr383142636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása