2010.10.20. 01:51 teddike

Despicable Me (Gru)

Címkék: film 2010 despicable me gru 7 csillag

Az amerikai mozik bevételeit elnézve, a nyár egyik hangos sikere is lehetett volna (siker volt, csak nem hangos), de a Toy Story 3 elvette tőle a napfényt, ennek ellenére, az Universal forgalmazta animációs film jelentős bevételekre tett szert, és az alacsony költségek miatt, nagy siker is lett. Bár elsőre talán a 'semmilyent' mondanám a filmre, mint összefoglaló vélemény, kiegyezhetünk abban, hogy ez egy tipikus családi mozi, inkább a kisebbekre építve, kevésbé az idősebb korosztály számára, de talán még ők is megtalálják a jót a történetben. Humoros, kedves, aranyos, szerethető karakterekkel, igazán nagyon gonosz nélkül, de nagy gondolatokkal és szeretettel tálalva.

despicable me

A történet leírásához/megértéséhez nagyon nem kell mélyre ásnunk. Sőt, az előzetesek alapján is bőven tudtunk mindent a filmről. Gru egy igazi rossz fiú, legalábbis annak szeretné mutatni magát, és ő akarja a világ legnagyobb bűntettét is végrehajtani. Természetesen ezt a címet nem adják ingyen, így nem csak pénz után kell koslatnia, hanem a feltörekvő Vektor-t is le kell győznie a siker érdekében. Gru minden eszközt bevet annak érdekében, hogy ő jöjjön ki győztesen a dologból, így még arra is képes, hogy három ártatlan kislányt örökbe fogadjon, hogy Vektor közelébe jusson. A többit majd a moziban meglátják, de szerintem már mindenki össze tudja rakni magában, hogy mit is fog kapni.

A megrajzolt figurák egyébként nagyon aranyosak, mint mondtam igazán nagy gonosz nincs, szerethető szinte mindenki, és a legtöbb figurát sikerült pont annyira humorosra/viccesre megírni, hogy kapunk mindenkitől pár apró poént. A világ amiben találjuk magunkat, teljesen normálisnak hat, egyedül Gru és az őt körülvevő tárgyak/emberek/élőlények furcsák. A 3D, mert természetesen a család csak szemüveggel együtt ülhet be a filmre, teljesen rendben van. Bár, és akkor most hasogatom kicsit a szőrszálakat, a vidámpark erőltetett jelenetnek hatott, de ha azt vesszük, hogy karakter fejlődése, plusz történet, akkor ez is simán elfért. Az élmény természetesen jó lett, nem kellett csalódnunk.

A szinkronnal sincs semmi probléma, bár az eredeti hangokat érdemes kiemelni. Nem rossz társaságot sikerült leszerződtetni ehhez a mozihoz sem. Steve Carell felel Gru hangjáért, Jason Segel lett Vektor, míg Russel Brand, Will Arnett, Julie Andrews és Kristen Wiig is "szerepet" kapott a történetben.

despicable me

Értékelés: Gru - 7/10

Az Universal nem vallott kudarcot, egy nagyon jó családi filmet rakott le az asztalra. Nem hozott semmi újdonságot, nem láttunk semmi újat vagy meglepőt. A történet alakulása is kitalálható volt, mint ahogy a 3D elemeinek felhasználása is a megszokott mederben mozogtak. Ettől függetlenül, jó humorú, aranyosnak nevezhető, könnyen emészhető filmet kaptunk, és ami talán a legfontosabb, a korosztály, a legkisebbek biztosan imádni fogják. Bár a világ nem annyira szépen rajzolt, mint a Pixar esetében, és a a mondanivalója sem annyira mély, de az év elején látott Hogyan neveld a sárkányod-dal felveheti a versenyt.

Hazai premier: 2010. november 4.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr553142875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atyesz 2010.10.20. 18:22:43

Családdal nézni fogjuk szerintem, gyerekeknek a legjobb szórakozás lesz a hétvégén. Köszi az írást.

zolee 2010.10.20. 18:24:11

Jó ezt olvasni, még ha nincs is benne meglepetés, biztos jó lesz. 3D meg premier, ideje lesz végre, hogy nálunk is bemutassák.

Hajni 2010.10.20. 18:39:30

Mi is készülünk rá, és te sem vetted el a kedvünket. :)

ddp27 2010.10.20. 20:30:34

Örülök neki, ezek szerint jó lett, jókat olvastam eddig is róla.
süti beállítások módosítása