2010.11.17. 23:59 teddike

Fringe - Dupla élvezet (3x06)

Címkék: sorozat fringe 2010 2011

A sorozat, amely jelenleg oda-vissza ver mindent a network csatornákon? Jogos kérdés, és bár az évad harmadik-negyedik része után teljesen más választ adtam volna, mostanra azt kell mondjam, hogy igen. Ez bizony egy nagyon minőségi szórakozás, és mint ilyen, nagyon kevés embert érdekel. Bár fix táborral rendelkezik, és sokan vannak, akik semmi pénzért nem mondanának le a heti Fringe adagjukról. Most már csak abban lehet reménykedni, hogy a FOX is úgy gondolkodik, hogy a kevésbé jó nézettség ellenére kér még pár évadot J.J. Abrams nevével is fémjelzett sorozatból. Miről is van itt szó? Nehéz lenne röviden összefoglalni. Az biztos, hogy az első évad még inkább az "egy rész egy eset" elvet követte, a másodikra, de főleg a harmadik évadra ez teljesen megváltozott. Bár a részek külön eseteket mutatnak be, folyamatos kapcsolódás van a fő szálhoz, és talán ez az, ami nagyon kellett a sorozatnak. Az önálló esetek is kellettek és olykor jók is voltak, mostanra viszont egy teljesen más szintet sikerült megütni. Meg kell emelnünk mind a színészek, mind az írók előtt a kalapunkat, hiszen remek részeket raknak össze számunkra hétről hétre. Idén még háromszor találkozunk a szereplőkkel, és már most biztosra lehet venni, hogy december 10-én páran a falat fogjuk kaparni. - Jöjjön egy kép, alatta spoileresen folytatom.

fringe

A második évad végén látott eseményeket hosszabban a fináléról írt bejegyzésben taglaltam, a harmadik évad elején pedig szépen lassan és nagyon okosan elkezdték feloldani a látottakat. Értelmet kezd nyerni a részek során, hogy Olívia miért lett kicserélve, sőt az is, hogy a másik világban miért van szükség a mi Olíviánkra. (Ha nem lenne világos, amit írok, az valószínűleg azért van, mert nem nézed a sorozatot.) Azt már ugye korábban elfogadtuk, hogy két párhuzamos világban is mozgunk, sőt azt is, hogy mindenkiből kettő van. Mindkét világban van egy Olívia, Walter és a többiek, Peter árválkodik, de ezt is tudjuk miért. Sőt, azt is tudjuk ugye, hogy a mi világunkban vannak alakváltók, akik nagyon fontos szerepet kaptak a harmadik évadban, mint ahogy Olivia álcájának a megőrzése is. A külső hasonlóság még nem minden, és nagyon jól észrevehető a két karakter közötti különbség.

A történetek eddig felváltva, a két világban játszódtak, nem keveredtek, egészen a hatodik epizód végéig, de erre már szükség volt. Innentől kezdve, három rész alapján kell felépíteni azt a vonalat, ami miatt majd december elején a falat fogjuk kaparni, és ez biztosan meg is fog történni, jelenleg csak egy alkalommal hibáztak az írók, de szerencsére ez is elhanyagolható volt, mert rögtön utána kaptunk egy tökéletesen felépített ötödik és hatodik részt is. Az biztos, hogy mindkét helyen kétkedve fogadták az oda nem illő Olíviákat, bármennyire is hülyén hangzik ez. Többször is foglalkoztak azzal, hogy nem minden stimmel velük, és ugye ez az egész évadnak eddig a fő kérdése. Mi lesz majd akkor, ha sikerül Peter-nek felépítenie a szerkezetet, és mi lesz majd akkor ha kiderül, bizony jó alaposan átverték őket?

fringe

Az az egy hiba, amit azóta sem sikerült teljesen lenyelni, Olíviához köthető. A negyedik rész végén, felhívja magához Peter-t, és bármennyire is hülyén hangzik, de kapcsolatuk következő szintre emelésével próbálja biztosítani, hogy semmit nem változott. Ezt azóta is iszonyatosan távolinak tartom a karaktertől, mármint a mi Olíviánktól, nem is értem miért volt rá szükség. A bizonytalanság látszatának megszüntetését összefekvéssel a Fringe-től kicsit idegennek érzem, de legyen ez az én egyetlen és nagy problémám az évaddal.

Ha már a karakterekről volt szó, akkor a színészeket mindenképpen ki kell emelnem. Már csak azért is, mert a nagyon sokszor negatív kritikát kapó Anna Torv ebben az évadban nagyon jól játssza a két karaktert. Egyértelműen láthatóak a különbségek a viselkedésben, a külsőségeket leszámítva. Nála jobban már csak John Noble-t lehet dicsérni. Továbbra is tökéletesen hozza nekünk Waltert, az alternatív világban pedig teljesen más karaktert megformálva is sziporkázik.

fringe

Mit várok még az évadtól? Nagyon sok meglepetést, fordulatokat, meglepő találkozásokat, és sorolhatnám. Az biztos, hogy még rengeteg újdonság vár ránk, és minden percét élvezzük ki a sorozatnak, mert nem lehet tudni, hogy meddig tart ez a boldogság. Az biztos, hogy az évad eddigi részeire, pontosítva 8/10 simán jár, a többit majd meglátjuk, ha az írók nem rontják el az eddig felépített világot, akkor remek évadot zárhatunk.

Bár többségében eddig pozitív kritikákat olvastam az évadról, szeretném tudni a ti véleményeket is. Hol jártok? Nézitek a sorozatot? Ha igen, hogy tetszik a harmadik évad? Szerintetek merre folytatódhat a történet?

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr443142989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toma 2010.11.18. 16:03:38

Hétről hétre várom az új Fringe részeket mert tudom, hogy bennük nem fogok csalódni. Nagyon jól össze vannak rakva főleg a 3. évad utóbbi részei mint technikában mint történetben is. Csak remélni tudom én is a sok fordulatot és egy újabb observeres részt. A 8/10 teljesen korrekt.

Ismeretlen_104632 2010.11.18. 16:45:20

Nekem ennyire nem tetszik, de egy 7/10-et simán ér eddig az évad. Ez a rész jó volt, de az előzőn egy cseppet unatkoztam. Annak meg örülök, hogy a rész végén kaptunk egy kis alteruniverzumot. A mellékszereplők közül pedig jó, hogy Charlie-t is láthatjuk a másik oldalon. Sajnáltam amikor kinyírták a mi világunkban.

Ismeretlen_37501 2010.11.18. 22:08:07

Igen, nekem is ez jutott eszembe, hogy kár volt kinyírni, így látva, nagyon sok lehetőség lett volna benne.

zierka 2010.11.20. 16:49:10

Bizony, egyre jobb részeket kapunk hétről-hétre. Az Observeres 'szállal' még sokmindent ki lehet hozni
süti beállítások módosítása