2010.12.28. 22:10 teddike

The Vampire Diaries - By the Light of the Moon (2x11)

Címkék: sorozat vampire diaries 2010 2011

Azon az egyszerű kérdésen gondolkodtam, hogy vajon tekinthető ez a CW legsikeresebb sorozatának? Az biztos, hogy legnézettebb, és az is kijelenthető, hogy az első évaddal nagyon sokak tetszését elnyerték. Mi maradt ebből a második évadra? Azt gondolom, látva az utolsó idei részt, nagyon sok minden. Bár nem tudnak az írók annyira meglepni, mint egy éve, és a fordulatok is kiszámíthatóak, a karakterek sem hoznak sok újdonságot, ezektől függetlenül nagyon jól tartják magukat. Az írók továbbra is próbálnak nagyon erős sztorikat írni, és bár vannak negatívumok, én teljesen elégedett vagyok az eddig látottakkal.

A második évad történéseit nehéz lenne röviden összefoglalni. Vannak itt farkasok, új vámpírok, beteljesülő átkok, és sorolhatnám. Kapunk mindent a vámpíros történetekből, és nem teszek könnyelmű kijelentést azzal, hogy azt mondom, az egyik legkönnyebben emészthető sztorit rakják le hétről hétre az asztalra. Oké, van True Blood, Being Human, már amerikai változat is ráadásul, de ezek kicsit más vonalon mozognak, és akkor a filmekről még nem is beszéltem. Oda szerettem volna most eljutni, hogy bár olykor csöpög, és nem éppen a legjobban tálalt romantikával van tele, élvezhető, szórakoztató, és a 'feelgood' valamint a 'guilty pleasure' határait is súrolja, és akkor az erős eyecandy faktorról még nem is beszéltem.

the vampire diaries

A második évad során több főbb vonallal is találkozhattunk, olykor úgy éreztem, hogy túlvállaltak magukat az írók, de aztán szépen lassan ki lettek bontva a szálak. Amit a nagy átlaggal kapcsolatban észrevettem, hogy az eddig látott 11 részből többnyire azok jöttek be, amik a többségnek kevésbé. Mondjuk ez nem feltétlenül baj, ebből is látszik, hogy mindenkit más dolgok mozgatnak a TVD-vel kapcsolatban. Visszatérve a történetre, a legnagyobb változást Katherine érkezése jelentette, amivel jöttek a negatívumok is. Gondolok itt arra, hogy Elena karakterét, a hasonmás érkezése miatt nagyon megváltoztatták, nem állandó jelleggel, de sokszor idegesítő karakterként jelent meg, és ez eddig nem volt jellemző rá. Ezt a hibát viszont nagyon jól ellensúlyozni tudja, Caroline vámpírrá válása. Még mindig tartom, hogy a második évad legjobb húzása volt.

A harmadik nagyobb történésnek mondanám a farkasok megjelenését, amit nagyon szépen vezettek fel. Tyler nem lehetett rögtön farkas. Az első évad végén látott események után elég sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy értelmes felvezetéssel, a téli szünet előtt ő is változzon egy hatalmasat. Caroline és Tyler kapcsolata szintén tökéletesnek mondható, már el is képzeltem egy külön sorozatot velük, de rájöttem, hogy erre ott a Being Human (és az US változat is). Ami a többieket illeti, az ős-vámpírok feltűnését, vagy az átok, valamint a Warlock család előkerülését szintén pozitívumként hoznám fel.

the vampire diaries

Apró negatívum számomra viszont, a történetek mellett, hogy a 11. rész nem ért úgy véget, hogy kaparnám most a falat január 28-ig. Ettől függetlenül a második évad számomra továbbra is hozza azt a szintet, ami miatt örömmel ülök le a részek elé, és ezt javaslom nektek is. Pontok tekintetében, 7/10, amiben inkább a jövőben várt nagyon jó részek miatti tartalékolás van.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr663143078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesko 2010.12.29. 07:28:51

egyetertek az irassal..:), azert nezzuk tovabra is...

zolee 2010.12.29. 12:17:04

Jó kis írás, teljesen egyetértek a véleménnyel. Nem a legjobb, de jó, és ez a cwtől bőven elég.

Ismeretlen_177205 2010.12.30. 12:34:51

Jó kis írás lett, átfogó, teljes, minden elismerésem a Tiéd, kedves író! Én TB és BH fan is vagyok. Szeretem a természetfeletti dolgokat, a Barátok közt és társai sosem mozgatott, de azért köztünk maradjon, vannak "normális" kedvenceim is :-) Amik az emberi létnél megállnak, és csak olykor-olykor bukkannak fel "különösebb" dolgok (ilyen a Sírhant művek, ahol szellem apuka ossza az észt, vagy a Kés / Alatt, ahol a brutalitás mindent visz :D)....
süti beállítások módosítása