2010.12.31. 10:01 teddike

Skins - Bemutatkozik az 5. évad

Címkék: sorozat skins 2010 2011

Egyre kevesebben követik figyelemmel (szerintem) a Skins új évadának érkezését. A sorozat iránti lelkesedés folyamatosan csökkent, és mindenki az "eredetit", az első két évadot élteti továbbra is. Ez persze teljesen érthető, hiszen a harmadik és negyedik évad nem tudta hozni azt a szintet, amit korábban megszokhattunk, de ettől még ennek a csapatnak is megvoltak a saját értékei, és a negyedik évadra remekül ki is nőtték magukat. A finálé előtt jött is a Skins rajongók számára jó hír, hogy berendelték a sorozat 5. és 6. évadát. Ráadásul nem lesz átvezető szereplő, tehát teljesen új csapattal fogunk találkozni. Magyarul, egy teljesen újnak mondható sorozatot fogunk látni január 27-től, így minden esély megvan rá ismét, hogy valami olyasmit kapjunk, mint az első két évad volt, vagy tévednék? Bár lehet kicsit naivan, de én bizakodó vagyok, és nagyon remélem, hogy az új csapat is képes lesz kellemes meglepetéseket okozni.

A videó, a hivatalos főcím az új évadhoz, melyben az új szereplőkkel is találkozhatunk. És egy apró megjegyezést is engedjetek meg nekem a végére. A jövőben biztos keveredni fognak a szálak kicsit. De ne keverjük össze a sorozatokat. A Skins amerikai változata január 17-én indul, az eredeti Skins ötödik évada pedig, ahogy már korábban is írtam, január 27-én.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr783143079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása