Ami semmiben sem különbözik az amerikaitól, csak éppen a franciák most kiadtak egy nemzetközi posztert, ami nagyon kreatív lett ismét. Igazából egy fontos információ van rajta, de ezt tudtuk már korábban, ahogy a franciák, úgy mi is már április végén izgulhatunk Thor kalandjain, míg az amerikai közönség "csak" május 6-án láthatja. Nézzük a posztert:
Ami a bemutató időpontját illeti, és azt, hogy nálunk már egy héttel korábban a mozikba kerül, egyetlen dolognak köszönhető. A bevételek miatt, nem mindegy, hogy egy film áprilisban vagy májusban mutatkozik be. Május hivatalosan is a blockbuster időszak kezdete, így az első hétvégének egészen nagy jelentősége van.