2011.02.19. 14:30 teddike

The Kids Are All Right

Címkék: film 2010 the kids are all right 7 csillag

Egy újabb Oscar este a héten, amikor egy olyan filmet sikerült megnézni, amiről előtte nem sokat olvastam, viszont az előzetesek alapján nagyon jól tudtam, hogy ismert és egyértelműen tehetséges színészekkel van tele a csapat. Ehhez nézzük azt is, hogy a legjobb film kategóriában esélyes Oscar győzelemre (elárulom már most, nem az), legalábbis jelölést kapott. Mint ahogy legjobb színésznő kategóriában Annette Bening is a jelöltek között foglal helyet. A film rendezője egyébként egy talán ismeretlenebb hölgy, Lisa Cholodenko, akinek a neve főleg egy-egy sorozat kapcsán ugrott be, mint pl. a Hung, vagy a Six Feet Under. Ami a munkáját illeti, tanulságos, és elég érdekes témát sikerült választania, ebből adódóan is, a jelöléseket (meg)értem.

the kids are all right

A történettel már le is lövöm egy kicsit az érdekes részét a filmnek, igaz az előzetesekből is kitalálható a dolog. Egy meleg házaspár nevel két gyereket. Annak idején mesterséges megtermékenyítéssel fogant mind a két gyerek, viszont a két anyuka mellett nevelkedő Joni és Laser úgy dönt, hogy szeretné megtudni, ki az apjuk. Így kerül a képbe Paul, aki alaposan felforgatja a család eddig sem éppen teljesen normális életét. Bár ez az összefoglaló nagyon felszínes, de ennél többet nem szeretnék ellőni a történetből. Egészen jó érzés volt nézni, ahogy két, házas nő, próbál két kamasz gyereket nevelni, milyen problémákkal szembesülnek, valamint az is kifejezetten jól lett tálalva, ahogy a semmiből előkerülő apukát lekezelték.

Ami a színészeket illeti, a már említett Annette Bening megérdemelt jelölést kapott, bár nagyon sokszor nekem teljesen egy szinten volt Julianne Moore játékával. A színészek csapatában két kellemes meglepetéssel is szembesültem, egyrészt Mark Rufallo játékával nagyon elégedett voltam. Mint ahogy az idősebb gyereket alakító Mia Wasikowska is bizonyította tehetségét. Ha csak a családod nézzük, ők négyen/öten simán elvitték a történetet. Fel sem tűnt, vagy hiányzott volna rajtuk kívül más is a vászonról.

Ami a történetet és a megvalósítást illeti, nagy meglepetéseket nem kellett várni, visszafogott, egyszerű képi világának köszönhetően nagy lehetőség nyílt a felvonultatott értékekkel találkozni. Viszont minden pozitív gondolat ellenére ez a film inkább a "semmilyen" vagy a "szürke" felé tart. Bár eddig csak dicsérni tudtam, valójában nem tudott akkorát ütni, vagy annyira felrázni, mint egy Oscar jelölt filmtől elvártam volna. Értem én, hogy mit szeretne elmesélni nekünk, és a már említett értékek fontosságát is nagyon jól tálalja, viszont nem volt egy olyan kiugróan magas hangulati pontja a filmnek, amikor azt éreztem volna, hogy "jó, megvettek".

Értékelés: The Kids Are All Right - 7/10

Zárásként csak annyit, hogy maradjunk a pozitív gondolatok mellett, hiszen nem rossz filmről van szó. Egyszerűen csak nem tudott annyi színt vinni a történetbe, amennyit mondjuk vártam volna. Ahogyan felépítik a sztorit, és amennyire szépen kerülnek be a karakterek, annyira többet és többet vár az ember, aztán a végén kiderül, hogy a már megtapasztalt szinten fut végig minden - hangsúlyozom ismét, ezzel nincs semmi baj, egyszerűen csak nem ér fel olyan filmek mellé, ha csak a szobrocskákat nézzük, mint egy Black Swan.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr463143153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolee 2011.02.20. 10:17:09

Felkeltetted az érdeklődésemet, igaz nagyon sok filmmel le vagyok maradva, de ez nem hangzik rosszul, vasárnap délutáni program lehet meg is van.

ddp27 2011.02.22. 12:13:16

Köszi az ajánlót, megnéztem, nagyon tetszett, Mark főleg, kellemes meglepetés volt!
süti beállítások módosítása