2011.05.30. 16:19 teddike

Box Office: Másnapos kalózok

Címkék: film box office 2011

Lassan zárjuk a blockbuster időszak első hónapját, éppen ezért talán érdemes kicsit elidőzni a hónapban látott nagyobb filmek bevételei mellett. A Fast Five bár nem tartozik hivatalosan ebbe az időszakba, de „ők” vezették fel a májust, ami a Thorral indult, majd jött egy Priest és az elmúlt két hétben a Karibi kalózok 4. része valamint a Hangover 2 és a Kung Fu Panda 2. És bár nem beszéltünk róla sokat de a Bridesmaids betört a mozikba és nem várt módon hatalmas bevételeket hozott.

Sorban haladva a Fast Five és Thor bevételeiről korábban már írtam így most ezzel már nem foglalkoznék hosszabban. Annyit érdemes tudni a két filmről, ha csak a számokat nézzük, hogy a Thor közel 160 milliós bevételnél jár jelenleg, 260 milliót sikerült nemzetközi vizeken gyűjteni. Így a 150 milliós költségvetéssel készült film (ebben a marketing és egyéb költségek nincsenek benne) átszárnyalta a 400 milliós bevételeket. A Fast Five készítői már sokkal inkább örülhetnek. A 125 milliós költségek mellé jött egy közel 200 milliós amerikai bevétel és nemzetközileg ehhez még 334 millió dollár. Jöhet akkor a következő rész, ugye?

hangover 2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Thor után került a mozikba a 32,5 milliós költségvetéssel készült Bridesmaids, ami jelenleg 85 milliónál tart, de hatalmas erénye a filmnek, hogy hétről hétre nagyon jól tartja meg a nézők számát így várhatóan ez az összeg szépen 100 millió fölé fog futni. A nemzetközi bevételek egyelőre még nagyon alacsonyak a jövőben lesz majd a premier több országban is.

A Pirates of the Caribbean 4 helyzete viszont közel sem ennyire egyértelmű. Több pletyka is látott napvilágot, hogy mennyi is az annyi? Gondolok itt arra, hogy a költségek akkor most hol is álltak meg? A helyzet jelenlegi állása szerint a hivatalos változat 250 millióról mesél, amire még jönnek a különböző marketing (és egyéb) költségek. Ehhez képest amerikai oldalon 150 milliónál tart jelenleg a film ami elmarad a korábbi filmek hatalmas számainál. Hiába tehát a 90 milliós első hétvége Amerikában nem tekinthető ez hangos sikernek. Nemzetközileg viszont már sokkal könnyebben elkönyvelhető annak. Jelenleg 470 millió dollárt regisztráltak a film mellé és összesen 623 millió dollárnál járnak. A korábbi filmek az egy milliárd környékét is megközelítették vagy át is lépték.

A kalózok után következett májusban még egy mozgalmas hétvége sőt hét, hiszen a Másnaposok 2 (Hangover 2) és a Kung Fu Panda 2 is a mozikba került. A premierek előtt nem egy helyen lehetett olvasni, hogy majd a Hangover 2 lesz az első film idén ami 100 millió felett nyit majd, erre nem került sor, de így is nagyon erős hetet tudhat maga mögött. A 86 milliós hétvége már önmagában is nagyon szép eredmény, de mivel pár nappal korábban is a mozikba került így jelenleg 118 milliónál járnak a másnaposok. Az első filmhez képest, aminek egyébként 35 milliós költségvetése volt, a második film hatalmas nemzetközi támogatást és bemutatót kapott. Így ezekhez a bevételekhez szépen lassan a nemzetközi eredmények is szaladnak majd. A Hangover 2 egyébként 80 millió dollárból készült és az említett bemutatók miatt a marketing és egyéb költségek bőven 100 millió fölé repítik majd a végső számlát. De nem nagyon kell aggódniuk a készítőknek, remek befektetés lett ez így is.

A Kung Fu Panda 2 háza táján viszont nem ennyire rózsás a helyzet. A folytatásnak nem sikerült az első film nyitó hétvégéjét sem megismételni. Pár éve az első panda még 60 millióval nyitott, a második megállt 48 milliónál. A költségek ebben az esetben és a hivatalos források szerint 150 millió környékén táboroztak le, amit hazai vizeken is több nap/hét alatt fog „csak” begyűjteni a panda. De a DreamWorks-nél nem hiszem, hogy nagyon aggódnának. Ha hosszabb kifutással is de hozni fogja azokat a bevételeket amikre minimális szinten számítanak és várhatjuk majd itt is a folytatást.

Korábban nem írtam, a Panda a héten csütörtökön kerül a mozikba a Bridesmades június elején. A többi film már nálunk is nézhető.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr953143258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása