2011.07.04. 21:05 teddike

Pilot (2011/12): Terra Nova (FOX)

Címkék: sorozat pilot terra nova 2011 2012

Welcome to Terra Nova, folks. - Commander Nathaniel Taylor

Röviden arról a látottak véleményezése előtt, hogy milyen minőségben és mit is sikerült megnéznem a sorozat kapcsán. Már most nagyon jól tudjuk, hogy a FOX egy dupla premiert tervezett az első évadnak és azt is, hogy ez egy hétfői napon fog bekövetkezni. Nekem ebből a dupla részből csak az elsőt sikerült megnéznem. Valamint szintén fontos megjegyezni, hogy ez még nem a végleges változat volt. Erre a szintre mondhatta azt talán Spielberg is, hogy ez nem mehet még adásba, a CGI még egyáltalán nem készült el tökéletesen így a látványról talán nem is kellene nagyon véleményt írnom, de persze ez sem fog kimaradni.

Szintén jó tudni és jó ha egy bejegyzésben ezt az információt is leírjuk, hogy a Terra Nova-t eredetileg még az előző évadban rendelték be és az akkori tervek szerint már midseasonban látnunk kellett volna belőle pár részt. Ezek után jött az az információ, hogy csak májusban lesz egy premier, hasonlóan a Glee bemutatójához, de ezt is lemondta a FOX. Ekkor arra hivatkoztak, látva az első részt teljesen jogosan, hogy a sorozat „külsőre” még nagyon nincs kész, dolgozni kell még vele. Ekkor derült ki, hogy ezeknek a munkálatoknak is köszönhetően a premier (két rész) 16 millió dollárba fog kerülni (vagy nagyjából ezt az összeget fogja megközelíteni, esetleg átlépni).

Most, hogy már mindennel képben vagytok írnom kellene valamit a látottakról is de az a helyzet, hogy borzasztóan nagy csalódás volt számomra a pilot és alapvetően minden elvárásomat sikerült alulmúlnia. Jöhetnék én itt rengeteg magvas gondolattal és hat sorban megfogalmazott mondatokkal arról, hogy mit is láttam de a legegyszerűbben szeretném megfogalmazni a kialakult véleményemet: ez egy SZAR(kupac) – és ezt nincs hova szépíteni. Alapvetően csak az igazolódott be nálam, hogy nem hiába volt ez a rengeteg csúsztatás. És bár nagyon sokszor a látványra panaszkodnak nem ezzel van a baj. Az viszont érthető, hogy a látványt nagyon meg szeretnék nyomni, hogy mentse valami ezt a sorozatot a nagyon gyors kaszálástól.

A Terra Nova egy borzasztóan klisés családi dráma amiben ráadásul rögtön az első 30 percben elsütnek minden olyan jelenetet/helyzetet amitől az ember a falat szeretné kaparni. Nem is értem, hogy mi a francért kapott ez zöld utat így a végeredményt látva. Borzasztó a bevezető történet a párbeszédek nevetségesek és a színészek sem tesznek hozzá semmit. Pedig, hosszan lehetne tényleg írni a korábbi elképzeléseket, de felesleges. Ez csalódás, pont! A történetről is essen pár szó, de igaz ez sokak számára akár spoileres is lehet így csak a kép alatt folytatom. 

Akkor kapcsolódunk be a történetbe amikor már javában elkezdődtek a költözések. Annyira rossz állapotban vagyunk már és annyira sanyarú helyzetben van az emberiség, hogy kitalálták az okosok, hogy vissza kell menjünk az időben ahol teljesen új úton haladva sokkal jobb jövőt tudunk magunknak csiszolni. A jelenben természetesen nagyon durva szabályozások vannak, pl. egy családnak csak max. két gyereke lehet plusz csak úgy nem mehet ám mindenki a múltba. Jim (Jason O’Mara) és családja ahogy az előzetesekből is láthattuk eljutnak az ígéret földjére (az átkerülésről és apró csavarról inkább nem írnék, majd meglátjátok) de közel 30 perc alatt agymenése lesz az embernek a kliséktől. Az igaz, hogy az első rész végére sikerül behozniuk egy kis izgalmat a történet szempontjából, be is vezetnek gyorsan egy átívelő szálat valamint végre akciót is láthatunk a baromira nem hiányzó dinókkal együtt.

Értékelés: Terra Nova – 3/10

Hatalmas csalódás: nulla történet, borzasztó párbeszédek, nevetséges színészi alakítások, a nem elkészült látvány ellenére is baromi rossz felvételek. Nagyon lehangoló összképet tudtam most csak összerakni a sorozatról és nem is nagyon hiszem, hogy ez javulna mondjuk a második résztől. Nem kívánok rosszat a Terra Nova-nak de én ha tehetném nagyon gyorsan elkaszálnám. Nagyon rossz úgy felállni egy pilot rész után, hogy teljesen elvesztegetett, ablakon kidobott időnek érzi az ember az eltelt 40-50 percet.

Welcome to ShitLand - teddike

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr563143270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1589 2011.07.05. 13:19:50

Hát, ebből most nem derült ki semmi. Hogy mi a baj vele, miért nem tetszett stb. Csak az, hogy szar-szar-szar-szar. Ja, meg a sztori is benne van a cikkben valamilyen érthetetlen okból, teljesen függetlenül a cikk többi részétől. Ettől még lehet zseniális is. ps. Mikor megy már ki a divatból az a tévképzet, hogy egy mozgóképi alkotást egy tízpontos lineáris skálán lehet osztályozni?

Ismeretlen_1589 2011.07.05. 13:23:18

pps. Egyébként futott be már olyan sorozat, amiben minden jelenettől a falat lehet kaparni: a CSI. Lehet, hogy a Terra Nova csak megpróbálja követni a bevált hitvallást: Egy sztori sem ciki.

Ismeretlen_37501 2011.07.05. 13:47:16

Annak függvényében, hogy mekkora gépezet van a Terra Nova mögött és, hogy folyamatosan csúsztatják a premiert szerintem elég egyértelmű, hogy nincs minden rendben. Nem tudom minek kellett volna kiderülnie még? A történetről nem írnék sokat, fedezze fel magának mindenki. Az, hogy szar-szar-szar szerintem egy elég egyszerű magánvélemény. Lehet jó, lehet befutó, lehetnek rajongói - csak éppen megint azt fogja erősíteni, hogy a minőség már nem számít.
süti beállítások módosítása