2007.10.12. 16:00 teddike

DH s04e02

Címkék: sorozat desperate housewives 2007 2008

 
Csak sikerült eljutni oda, hogy megnézzem a második részt. Az események nem sokat változtak, semmi előrelépés. Nem mondom, hogy unalmas volt,egyszerűen csak nem történt semmi. Susan még mindig jó anya, és jó feleség, talán rajta tudok még mindig a legjobban röhögni. Julie elment egy buliba, ahova eredetileg nem engedték el, de aztán Susan meggondolta magát, és Mike háta mögött elengedte. Kb. ennyi ami itt történt.

Bree továbbra is bajban, hiszen megjött az ellenfél, ezt már írtam korábban, nekem olyan, mintha Bree -ből most már ketten lennének. A pitéből indult ki a probléma, ami egészen a betörésig fajult, Bree megpróbálta ellopni a receptet, ez is mekkora marhaság már, hogy ilyen megy a vita, tudom ez nem számít, de valahogy nem bírtam ki, hogy ne írjam le. Viszont kis hülyeségből, nagyobb titkok is felvetődtek, amik most ott mászkálnakBree agyába. Az egésze rész alatt Bree szinte csak sütött, szóval itt sem történt semmi érdemleges. Azt sem vágom, hogy mi az a vonal, amit most próbálnak követni a készítők.

Gabriel továbbra is Carlos mellett vigasztalódik, a férje nem is szerepel a sorozatban egyenlőre, csak utalások vannak arra, hogy ő az első ember felesége. De valójában, ahogy ti is meglátjátok semmi változás nem történt. Ettől függetlenül itt még jó dolgok is lehetnek, főleg haEddie rájön a dolgokra. Mondjuk egyenlőre jól keveri a lapokat, Eddie rájött, hogy Carlosnak vannak megtakarításai, amiket nem éppen tiszta ügyletekből szerzett. Megkérte a kezét Carlosnak , aki erre egy "igen" mellett, valószínűleg egy bérgyilkos felbérlésével válaszolt. Viszont azt nem értem, hogy a harmadik évad végén még volt egy gyerek, aki miattCarlos közel került hozzájuk, miért nem őt próbálják visszahozni inkább.

Amúgy továbbra is csak annyit tudok mondani, hogy nem unalmas, egyszerűen csak nem nagyon történnek dolgok, igazából ez jó és rossz is egyszerre, viszont ha így haladnak, elég nagy veszteség fogja érni őket, hiszen nagyon sok jó sorozat van szerintem jelenleg. Továbbra is maradó a képernyő előtt, és nézem tovább a sorozatot, hiszen azért nem romlott meg a bizalmam a sorozat iránt, de valahogy a harmadik évad számomra jobban tetszett, és most kicsit visszaesésnek élem meg ezt a negyedik évadot, persze csak most, a második rész után tudom ezt mondani, a harmadik rész meg szerintem jobban mérvadó lesz.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr673140046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása