2008.05.16. 16:27 teddike

Upfronts 2008/2009

Címkék: sorozat upfronts 2008 2009

Tudjátok, hogy mi ez? Bevezetésként annyit, hogy ez egy elég nagy média esemény, amelyet minden évben, többnyire májusban (esetleg áprilisban) tartanak a nagy amerikai csatornák. Melyek ezek? NBC, CBS, ABC, FOX és a CW. Ez az esemény arról szól, hogy a csatornák egy egy napon felsorakoztatnak mindenkit akit tudnak a műsoraik szereplői közül, és bemutatják a következő évadra tervezett programot.

Ilyenkor válik hivatalossá minden, a csatornák közlik, hogy mi marad, mármint melyik sorozatnak lesz folytatása, az is kiderül, hogy mit kaszálnak el, és persze jönnek az új sorozatok. Megtudjuk mit rendelnek be a következő évadra, és természetesen már most el lehet dönteni, hogy mi lesz a nagy kedvenc, vagy legalábbis azt, hogy melyiknek adunk a legtöbb esélyt, és mit követünk már az elejétől.

Na jó, nem kell ezt annyira véresen komolyan venni, hiszen a "változtatás jogát fenntartjuk" lógót szinten mindenhova fel lehet tenni. Ebben az évben azért az egész egy kicsit más volt. A sztrájkra gondolok természetesen, hiszen emiatt nagyon kevés olyan új sorozatról lehet beszámolni, amik tényleg szerepelni fognak a következő évadban. A nyáron még több csatorna kap majd első részeket, tehát a mostani lista még nem teljes.

Arra gondoltam, hogy én azért minden sorozatot nem fogok itt külön bemutatni, vagy írni róla, majd csak azokról, amik ténylegesen tetszenek, illetve itt is elkövetem azt a hibát, hogy beállok én is a tömegbe, és már most nagyon várok két három sorozatot. Szerintem aki olvasta már ezeket az infókat, tudja, hogy melyekről beszélek. De ettől függetlenül, csak felsorolva, és csatornákra bontva itt van mindegyik sorozat. Ami marad, amit kaszáltak, és az újak (kiemelve amit nézek, illetve amit majd követni szeretnék). És csináltam egy táblázatot is, amiben megnézheti mindenki, hogy mikor kerül a képernyőre az adott műsor.

Folytatás, illetve minden információ a tovább-ra kattintva érhető el.

NBC

Ami nem marad: Journeyman, Bionic Woman, Las Vegas, Quarterlife, illetve a Scrubs - de ez átmegy az ABC -re!

Ami folytatódik: Life, Chuck, Lipstick Jungle, 30 Rock, The Biggest Loser, ER, Heroes (30+ epizód), Law & Order: SVU, My Name Is Earl, The Office (30+ epizód), Deal or No Deal, Law & Order, Medium, Friday Night Lights (13 epizód), Celebrity Apprentice

Ami most jön: My Own Worst Enemy, Kath & Kim, Knight Rider, The Office-spinoff, Crusoe, Kings, The Philantropist, Merlin, The Listener, és a reality-k.

Az NBC már áprilisban közölte az infókat. Aminek nagyon örülök, hogy az FNL folytatódik, kapott egy második lehetőséget, remélem éni fog vele.

ABC

Ami nem marad: Big Shots, Carpoolers, Cashmere Mafia, Cavemen, Men in Trees, Miss/Guided, Notes from the Underbelly, Octover Road, Oprah’s Big Give, Women’s Murder Club, Just for Laughs

Ami folytatódik: According to Jim, America’s Funniest Home Videos, Boston Legal, The Bachelor, Brothers & Sisters, Dancing With The Stars, Desperate Housewives, Extreme Makeover: Home Edition, Grey’s Anatomy, Lost (17 rész), Supernanny, Ugly Betty, Wife Swap. Illetve erről az évadról kaptak 13 részes rendelést: Eli Stone, Pushing Daisies, Dirty Sexy Money, Private Practice, Samantha Who?

Ami most jön: Life on Mars, The Goode Family, Srubs és a reality-k.

Ez a hét az ABC -vel kezdődött. Van pár kedvenc itt, szóval csak örülni tudok, hogy maradnak. Egyértelműen látszik egyébként, hogy nagyon kevés Pilot lett berendelve, mármint kevés az új sorozat. A csatorna majd nyáron fogja pótolni ezeket a dolgokat, szóval ez még változni fog egészen biztosan.

CW

Ami nem marad: Aliens in America, Life is Wild, Online Nation, CW Now, The Beauty and the Geek, Girlfriends, Friday Night Smackdown, Crowned, Farmer Wants a Wife, Pussycat Dolls Present

Ami folytatódik: Everybody Hates Chris, Gossip Girl (24 rész), Reaper (13 rész), Smallville, Supernatural, One Tree Hill, America’s Next Top Model, The Game.

Ami most jön: 90210, Surviving The Filthy Rich és egy reality.

A legkisebb csatorna, ha lehet ezt mondani, nem sok mindent tudnak letenni az asztalra, de van pár sorozata amit azért szeretek nézni. És elnézést mindenkitől, de valahol ilyen tini-sorozat rajongó vagyok, nem tudom miért, ideje lenne már kinőni belőle, de valószínű, hogy mindkét új sorozatnak fogok majd adni egy esélyt, legalább egy rész erejéig.

CBS

Ami nem marad: Cane, Moonlight, Viva Laughlin, Kid Nation, Shark, Power of 10, Secret Talents of The Star, Welcome to the Captain, Jericho

Ami folytatódik: The Big Bang Theory, The Amazing Race, Survivor, CSI, CSI: Miami, CSI: NY, Criminal Minds, How I Met Your Mother, Cold Case, Without a Trace, Ghost Whisperer, NCIS, The New Adventures of Old Christine, Numb3rs, Rules of Engagement,The Unit, Two and a Half Men

Ami most jön: The Mentalist, Worst Week, The Ex List, Eleventh Hour, Project Gary, Harper’s Island

A csatorna ami tele van nyomozós sorozattal, nem is nézem őket, annyi van már belőlük, hogy nem tudnak lekötni. Lehet a kettőnek semmi köze egymáshoz, de akkor már inkább valami más. Az új sorozatok közül viszont három is felkeltette az érdeklődésemet, meglátjuk.

FOX

Ami nem marad: Back To You, Canterbury’s Law, K-Ville, Nashville, New Amsterdam, The Next Great American Band, The Return of Jezebel James, Unhitched

Ami folytatódik: American Dad, American Idol, Bones, Family Guy, House, Prison Break, The Simpsons, 24, Are You Smarter Than a Fifth Grader, Til Death, King of the Hill, Terminator: The Sarah Connor Chronicles, Don’t Forget The Lyrics, Hell’s Kitchen, Kitchen Nightmares

Ami most jön: Fringe, Dollhouse (7 rész), Do Not Disturb, The Cleveland Show, Sit Down, Shut Up es egy reality.

Lehet, hogy ez lesz a kedvenc csatorna ismét. A nagy hype megint itt van, rögtön az elején kiemeltem két sorozatot is az újoncok között. Sokunk nyála csordogál már most. Jó lenne ha itt lenne már. Viszont a kaszákat ha megnézitek, csak olyan sorozat, ha jól látom, amik első évadosok voltak. Viszont a kedvencek maradnak, és persze azok is, amikből olykor olykor azért csemegézni szoktam.

Zárásként még annyit, hogy itt egy táblázat, nem a legkomolyabb, és igaz csak egy kép, de nézzétek meg, legalább követhetni lehet, hogy melyik sorozat mivel kerül majd össze. Az új sorozatokról pedig majd felrakok azért egy két képet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr753140306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása