2010.12.05. 19:19 teddike

The Event - E.T. telefonálni haza (1x10)

Címkék: sorozat the event 2010 2011

Az NBC szuper-high-concept sorozata elérte azt a szintet, ahonnan szerintem már nincs visszatérés. Hatalmas kapufának tartom a 10. részben látott jeleneteket, a történet alakulását. A jól sikerült pilot után, mindenki feltette magának azt a kérdést, hogy milyen sorozatot várt? Továbbá megkérdezte magától azt is, hogy a rész végén látott események után, mennyire érzi magát átvertnek, vagy pont ellenkezőleg, mennyire jött be neki az esemény alakulása? Az év utolsó részével viszont, pont a még gondolkodó, a helyüket biztosan nem tudó nézőkbe rúgtak egy hatalmasat. Eddig is rengeteg bajunk volt a sorozattal: a történet alakulása, a színészi játék, a várt és meglepő fordulatok nem jöttek össze az íróknak. Nem tudtak drámaiak lenni, és néha úgy tűnt, hogy csak maguknak készítik a sorozatot, nem akartak kifelé, a nézők felé nézni, és nekik bizonyítani. - Tudom, nagy szavak ezek, de borzasztóan idegesítő, hogy két évad alatt sincs olyan "lost" szerű sorozat, ami hétről hétre építené az eseményeket, rángatná, gondolkodásra bírná a nézőket. Oké, lehet rám haragudni, mert mindig a FlashForward csúf sorsával pedálozok, vagy azért is, mert a Lost a felső mérce, de kérem, bármi, ami a kettő között jött volna, nagyon nagy örömmel fogadtam/fogadtuk volna.

A kérdések természetesen a 10. rész után adottak. Eljutottunk arra a szintre, amire a rész címe is utal: minden meg fog változni. Mi volt a legnagyobb kérdés, ami foglalkoztatta a rajongókat? Tudtuk ki áll a merénylet mögött, tudtuk kik rabolták el a gyerekeket, tudtuk, hogy ki segít és sorolhatnám. Azt viszont nem tudtuk, hogy ki lesz az az egy fontos karakter, akiről kiderülnek új dolgok. Ki lesz az, aki majd innentől teljesen más színben fog feltűnni előttünk. Oké, a válasz jött, a kérdéssel együtt, viszont most döntse el mindenki, hogy ki fog visszatérni február végén, hogy megnézze, merre viszik innen a történetet? Jöjjön egy kép, alatta röviden, de spoileresen pár sor a részről:

the event

Thomas-nál nagyobb "puhapöcs" nincs jelenleg a sorozatok világában. Eleve elbaszta az anyja megölését, oké, érezzük át az iróniáit ebben a gondolatban. Most meg 40 percen keresztül akarták elhitetni velünk azt, hogy bizony egy rakéta segítségével több millió ember megölésére készül. Ennyire mű drámát régen láttam, egy percig sem tudtam elhinni, hogy vér fog a kezeihez tapadni. Ettől függetlenül nagyon jó poénnak tartom az események alakulását, és tetszett, hogy Thomas az egészet arra használta fel, hogy sajátjainak küldjön üzenetet. Ez egy nagyon jó fordulat lett volna, ha nem veszik ennyire komolyan magukat az írók, és ne lett volna ennyire drámai felvezetése az egésznek. Thomas tárcsázott, telefonált egyet a rokonoknak. Király! A kérdés az, hogy most akkor ezt miért? Többen jönnek majd? Nagy gépek jelennek meg a városok felett? Mi lesz ennek a következménye? Anyuka megijed, hogy a töketlen fia vajon most kinek szólt? Jöhet egy gonosz E.T.?

Azon már fel sem akadok, hogy az elkapott alelnök fenyegetőzni kezd, és nem hajlandó elárulni semmit. Én már rég pisztolyt toltam volna a felesége fejéhez, ne vicceljünk már. Meg nem hiszem el, hogy nincs az amerikai elnöknek a telefonján gyors billentyű egy Jack Bauer szintű hazafi eléréshez. Azon pedig, ugorva a másik szálra, meg sem lepődök, hogy Leila életében nem nézett a szeretett apukájára! Jó dolog lehet úgy felnőni, hogy valakinek a rokona egy cseppet sem változik, nem öregszik, és észrevehetetlenül beépül egy légitársaság alkalmazottai közé.

Mint olvastátok, a fordulatok nem tetszettek, pont azért mert nem csak bizonyos karaktereket butítanak le teljesen, hanem a nézőt is hülyének nézik. Ebből az átlagból csak a "telefonálás" lett volna egy nagyon jó kivezető út, de mondom, az egy hatalmas poén, amit elrontottak azzal, hogy az elnöki kar véresre izzadta a tenyerét, hogy vajon most mi lesz? Nem lett semmi igazából, mint ahogy a sorozat is úgy ért véget, hogy nem lenne baj, ha nem jönne folytatás. De jönni fog, ami csak azt jelenti, hogy NBC három hónapon keresztül ahol csak tudja, promóznia kell a visszatérést, ha nem akarnak csúnya buktát és nagy veszteséget elkönyvelni, rögtön a 11. résznél.

Ezek után talán felesleges pontot írnom, továbbra is nagyon negatívan tudok csak véleményezni. Természetesen nagyon szívesen olvasnék építő jellegű pozitív (és negatív) véleményt is. Valamint arról is jó olvasni, hogy szerintetek milyen irányban folytatódik a sorozat? Mit várhatunk a telefonálástól, vagy attól, hogy egy újabb Alvóról került le a lepel? Március első napjaiban találkozunk a folytatással.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr363143034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ddp27 2010.12.06. 21:11:18

Nem nagyon tudom megmagyarázni, ne is várd, csak azt szerettem volna leírni, hogy nekem tetszik a sorozat, jó az első évad. Igazad van, nagyon sok hibája van, de még így sem rossz, természetesen nekem. Nem gondolom, hogy Thomas ennyire szánalmas lenne, és a színészkedéssel sincs annyi gond, mint írtad.

colorado 2010.12.07. 11:34:11

Egyetértek az írással. :/

gamer 2010.12.07. 21:37:55

Az igen, te is fantáziadús vagy. zsindex is ugyanezt a címet adta a kritikának x)

Ismeretlen_37501 2010.12.07. 22:40:01

gamer: köszi az infót, láttam én is, sajnos csak utólag, változtatni viszont már nem akartam rajta (c:c - The Event: ET hazatelefonált).

gamer 2010.12.08. 17:21:48

akkor segáz. csak gondoltam, rákérdek, mivan :)

Dave 2010.12.10. 12:51:14

Most már értem, megnéztem én is az utolsó részt, és hasonló véleménnyel vagyok, csak valamivel pozitívabban látom a jövőt. Lehet ebből még jót kihozni, plusz jönni fognak ugye az ismertebb vendégszereplők. Remélem dobnak a történeten. Mondjuk ha az írók nem rázzák meg magukat, akkor tényleg komoly gondban van a sorozat.
süti beállítások módosítása