2007.10.23. 20:41 teddike

Luxusautó Show 2007

Címkék: luxusauto show 2007

Igaz, hogy még csak ma lesz vége, vagy ma lett vége a kiállításnak, nekem pénteken sikerült kimennem, és megnézni az idei felhozatalt. Egy éve, a 2006 -os kiállításon is ott voltam. A különbség szembetűnő, már rögtön akkor, amikor az ember belép a pavilonba. Sokkal zsúfoltabb minden, több kiállító van, már rögtön első ránézésre.

Nem is tudnám felsorolni miért akartam mindképpen kimenni, igaz egyedül tettem, így annyira nem volt izgalmas, de legalább láttam pár jó autót. Az első, és talán legnagyobb érv a show mellett, a Hamann volt, és négy BMW, egy Ferrari és egy lambo, már rögtön az első 10 percben boldoggá tett. Ezek után már sokkal nyugodtabban néztem az autókat. Szinte mindenhol oda lehetett menni, csak meg kellett várni a megfelelő időt, mindenhova beengedtek minket, csak egyszerre persze pár ember mehetett be. Aztán a következő indok, az FXX volt, persze ezt nem láttam, mint utólag kiderült azért, mert két órát volt kb. a rendezvényen. Aztán azóta az is kiderült, hogy a két okos rakodó, az elvitel közben megtörte a fel milliárdot érő kocsit. Viszont itt volt a Maybacb. Röviden: Nekem nagyon nem tetszett, de hát ez nem is erről szól.

És a többi? Igen, sok Hummer, sok Gallardo, MC12, és a Ferrari! Az utolsó a legfontosabb, mondhatjuk így is. 430, 599, 612 - és ezek nem csak számok. Illetve itt volt a 2006 -os Schumi autó is. Remélem nem mondok, vagy írok hülyeséget, és bízom benne, hogy tényleg ez volt. Minden stand esetében voltak csajok is, de nem igazán őket akartam fényképezni, tartsatok buzinak, de nem voltak valami nagy számok. Azóta persze megtudtam, hogy Kocsis Orsi is kint volt valamikor, na Őt talán egyszer kétszer lefotóztam volna.

A másik pavilonba volt pár tuning autó, illetve pár old timer. Amik szintén nagyon szépek voltak, ha lehet ezt mondani. Nem vagyok egy nagy szakértő, de pl. a Mustang nagyon tetszett, kinek ne tetszett volna, Elenor, a Tolvajtempóból ismert autó is jelen volt. Pár képet linkelek majd a tovább mögött, remélem tetszeni fog mindenkinek.
Igaz, hogy még csak ma lesz vége, vagy ma lett vége a kiállításnak, nekem pénteken sikerült kimennem, és megnézni az idei felhozatalt. Egy éve, a 2006 -os kiállításon is ott voltam. A különbség szembetűnő, már rögtön akkor, amikor az ember belép a pavilonba. Sokkal zsúfoltabb minden, több kiállító van, már rögtön első ránézésre.
Nem is tudnám felsorolni miért akartam mindképpen kimenni, igaz egyedül tettem, így annyira nem volt izgalmas, de legalább láttam pár jó autót. Az első, és talán legnagyobb érv a show mellett, a Hamann volt, és négy BMW, egy Ferrari és egy lambo, már rögtön az első 10 percben boldoggá tett. Ezek után már sokkal nyugodtabban néztem az autókat.
Szinte mindenhol oda lehetett menni, csak meg kellett várni a megfelelő időt, mindenhova beengedtek minket, csak egyszerre persze pár ember mehetett be. Aztán a következő indok, az FXX volt, persze ezt nem láttam, mint utólag kiderült azért, mert két órát volt kb. a rendezvényen. Aztán azóta az is kiderült, hogy a két okos rakodó, az elvitel közben megtörte a fel milliárdot érő kocsit. Viszont itt volt a Maybacb. Röviden: Nekem nagyon nem tetszett, de hát ez nem is erről szól. És a többi? Igen, sok Hummer, sok Gallardo, MC12, és a Ferrari! Az utolsó a legfontosabb, mondhatjuk így is. 430, 599, 612 - és ezek nem csak számok.
Illetve itt volt a 2006 -os Schumi autó is. Remélem nem mondok, vagy írok hülyeséget, és bízom benne, hogy tényleg ez volt. Minden stand esetében voltak csajok is, de nem igazán őket akartam fényképezni, tartsatok buzinak, de nem voltak valami nagy számok. Azóta persze megtudtam, hogy Kocsis Orsi is kint volt valamikor, na Őt talán egyszer kétszer lefotóztam volna.
A másik pavilonba volt pár tuning autó, illetve pár old timer. Amik szintén nagyon szépek voltak, ha lehet ezt mondani. Nem vagyok egy nagy szakértő, de pl. a Mustang nagyon tetszett, kinek ne tetszett volna, Elenor, a Tolvajtempóból ismert autó is jelen volt. Pár képet linkelek majd a tovább mögött, remélem tetszeni fog mindenkinek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr923140061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása