2008.01.05. 12:09 teddike

Stardust - Csillagpor

Címkék: film mozi 2007 stardust 9 csillag

Nem is tudom mi vitt el anno a moziba, mert azt hozzá kell tennem, hogy nem most láttam a filmet. Folytatnám ezt a sort azzal, hogy nem is tudom mi tartott eddig, mármint miért nem írtam erről? Egyszerűen csak lusta disznó voltam, és nem akartam nagyon erőltetni a dolgot, de most már nem szeretném tovább húzni. Amúgy is, gyanúsan ugrálós bejegyzés lesz ez.

Ahogyan visszaemlékszem sok kis apró dolog miatt ültem be akkor a moziba. Kifejezetten szeretem, ha egy film hosszú, és nem raknak ki a teremből 90 perc után. Nos ez a film hosszúsága miatt is nagyon vonzó volt. Na meg persze amiatt is, mert szeretem a kalandos, romantikus, fantasy filmeket. Mert ez a film ez így mind egyszerre. Nem tudtam az elején, hogy mit akarnak kihozni a történetből, de nagyon jó lett. Két dolgot vettem észre film közben, az egyik a megszokott sablonos dolog volt, észre se vettem, hogy milyen gyorsan vége lett. A másik pedig, hogy a végén kezdtem el értékelni minden percet a filmből. Nem akartam kijönni, újra át akartam élni ezt a varázslatot, és élvezni az egészet újra meg újra. Annyira szar idő volt akkor, és annyira szar kedvem volt, hogy ez a film egy csapásra megváltoztatott mindent, és jobb lett minden. Aki még nem látta, próbálja moziba megnézni, persze szerintem erre már nem sok lehetőség van, de akkor marad a HD, ami szintén fent van már, második alkalommal már így néztem én is.

A sztori, van egy kis angliai falú, amely szomszédságában van egy királyság. Ide egy falon keresztül lehet átjutni, aminek van egy őrzője, és nem engedi át a "normális" világból az embereket. De ez nem igazán sikerül neki, a másik világban, a királyságban viszont semmi sem átlagos. A varázslat mindennapos, és a dolgok is másképp működnek. Itt talál rá főhősünk egy hulló csillagra, aki itt, ebben a világban egy csodaszép lány, Claire Danes , aki első pillanattól kezdve magával ragadott. Nagyon szép volt! És tényleg egy jelenség. Az egyik gonosz karakter, mert itt több is van, pedig Michell Pfeiffer , aki szintén nagyon jól alakítja a gonosz boszorkányt. A varázslatos világban, szinten minden nagyon jó lett, és a varázslatból származó poénok pedig hatalmasak.

Ez az a film számomra, ami szerintem simán az év legjobb filmje lett, annyira magával ragadott, főleg másik megnézésre, hogy az ilyen apróbb hibák már nem is érdekeltek. Az emberek nem öregszenek, vagy vannak bizonyos problémák azzal, hogy napokig tart eljutni valahova, aztán egy perc és már ott is vannak. De ezek mind olyan dolgok, amiknél nagyobb hülyeséget nem is találhattam volna ki a film lehúzására.

A lényeg, hogy ez egy mese. Annak viszont a legjobb. Meg kell nézni mindenképpen, és ahogy írtam, a hossza senkinek se vegye el a kedvét. Mert csodás, és ugyanakkor valahol mégis evilági, amit látni kell. Lehet, sőt biztos, hogy még mindig elragadtatom magam a film kapcsán, de nem lehet másképp írni egy olyan filmről, ami alapvetően megváltoztatta a kedvemet, és jobb lett tőle, még ha egy rövid időre is, minden.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/3140161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csibike · http://csibike.blogol.hu 2008.01.05. 21:26:23

Addig halogattam, míg lekéstem a mozis verziót. Nem bíztam benne, hogy jó lesz :)

Zigomer Trubahin 2011.04.16. 18:53:03

Érdekes ez a bejegyzés, örülök, hogy más is értékeli ezt a kiváló filmet. Ami a kritikádat illeti, nekem nem tűnt fel, hogy egy perc alatt ott vannak az emberek a célban (részemről nem bánom, hogy egy 50 kilométeres gyaloglásnak mondjuk nem mutatják minden méterét). A nem öregedéssel meg nyilván a srác anyjára gondolsz, hát, az tényleg elég különös volt... de szerintem szándékos a dolog (elvégre az apja az öregedett vagy 20 évet, az anyja viszont nem): talán az lehet az oka, hogy a nő a boszorkány fogságában valamiért nem öregszik? Esetleg azért, mert a vén satrafa madár formájában tárolja... na mindegy, csak gondoltam, beírom. Tényleg nagyon jó filmről van szó, csak ajánlani tudom.
süti beállítások módosítása