2008.09.11. 17:19 teddike

Fringe - Pilot

Címkék: sorozat fringe 2008 2009

Végre! Azért örülök most, mert sikerült megnéznem, és még időm is van írni róla. Két napja mutattam be a sorozatot, illetve raktam fel pár képet róla, most pedig azt hiszem az idei évad "másik" legjobb első részét láttam. Az "egyik" a TSCC kezdés volt pár napja

A sorozatra visszatérve, JJ Abrams neve volt itt a biztosíték mindenre, legalábbis nagyon sokan gondolom miatta kattantak rá. És természetesen a válogatott szereplők között is van egy kettő, akik jó választásnak bizonyultak. Szokásos módon, a kép alatt jön a folytatás, kicsit spoileresen, most nem rejtem el, szóval csak azoknak ajánlott, akik már látták az első részt.

A sorozat első részét már nyáron is meg lehetett nézni, meg is tettem, csak akkor kimaradt az írás, most pedig jött egy nagyon kevés változtatással ugyan az. A sztori: egy gép robotpilótával landol, és a gépen több mint 100 hullát találnak, akik valami fertőzés áldozatai lettek. Elég gusztustalanra sikeredett egyébként ez a bemutatás, na jó, annyira azért nem vészes, de nem kellemes látvány. Jönnek a különböző csapatok, ügynökségek, elkezdődik a nyomozás. Mi az FBI részéről látjuk a dolgokat. Itt jelenik meg a főhősnőnk, akinek a barátja is veszélybe kerül, megfertőződik ő is egy robbanás során. Az ő megmentése során kapcsolódnak be a többi szereplők is. Itt jön a képbe Joshua Jackson és az apját játszó John Noble.

Az első rész, rögtön dupla, egy nagyobb üggyel foglalkozik, méghozzá azt próbálja kideríteni, hogy ki a felelős a gépen történt dolgokért. A nyomozás során történik a korábban említett robbanás/sérülés, és ez kerül a középpontba. Természetesen a két ügy összekapcsolódik, és szépen lassan megoldják a felmerülő problémákat. Az egész természetesen nem ennyi, hiszen sokan az X-Aktákat hozzák fel, ha össze kellene hasonlítani valamivel. Elég sok megmagyarázhatatlan dolgot kapunk már ebben az első részben is. És a nyomozás sem a megszokott módon történik. Más módszerek, más taktika. 

Három fő karakter van. A korábban említett főhősnő, Anna Torv, aki nem nyerte el tetszésemet rögtön az első pillanatra, de szépen lassan felülkeredtünk az első találkozáson, és így a végén azt kell mondjam, hogy nem volt rossz választás erre a szerepre. Meglátjuk később mire lesz képes. Joshua Jackson és John Noble elsőre azt mondom, hogy nagyon jó választás volt. Mindketten nagyon jól hozták karakterüket.

A hangulatot fokozta egyébként a hideg táj, télies környezet, na meg egy olyan újítás, ami elsőre nem is tűnt fel. A szokásos módon, ebben a sorozatban is vannak a különböző új helyszíneket jelölő kiírások. Itt ezek beleilleszkednek a tájba, nagyon jók lettek. 

A sok pozitív és kevesebb negatív vélemény ellenére én azért egyenlőre kételyekkel fogadom a sorozatot. Amiatt van ez bennem, hogy az első rész inkább volt egy film, mint egy sorozat felvezetője. Megtudtunk pár dolgot, meg van egy fő vonal, de nem tudom egyenlőre elképzelni, hogy epizodikusan ez majd, hogy fog történni. 

Még valami, ide oda ugrálok, de közbe jutnak eszembe dolgok. Negatív oldalra tenném, hogy azért ez hiába tűnt egy esetleges filmnek, nem volt valami pörgős. Szerintem simán meg lehetett volna oldani mondjuk 50 percben is. (A Fox sorozatai ha minden igaz, majd ilyen hosszúságuak lesznek?!) Az is igaz, hogy be kellett hozni Peter Bishop karakterért (Joshua Jackson), be kellett mutatni, hogy az apja, Walter Bishop (John Noble) mivel foglalkozott korábban, mitől lett kicsit zizis, és sorolhatnám. Valamit valamiért szokták mondani.

Összegzésképpen, nekem ez a nyitás 7/10. Bocs mindenkitől, hogy ide oda ugráltam, de lenne mit írni a sorozatról. Mindenképpen érdekes koncepció, vannak benne új és ezzel együtt jó dolgok is. A csapat, mint írtam jó választás volt. Az évad egyik legjobb újonca lehet, de ehhez a heti adagolásban tudnia kell valamit nyujtani, amitől kiemelkedik kicsit. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr413140503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása