A heti adag Prison Break végre mutatott valamit? Ez így talán még igaz is lehet, hiszen két hetes pihenő után egy nagyon jó résszel tértek vissza, ami ha az események szempontjából nem is haladt annyira előre, eseménydús volt. Már részekkel ezelőtt lehetett olvasni olyan pletykákat, de nevezhetjük spoilereknek is, hogy a csapatból valaki "kilép" majd. Végre eljött az ideje, hogy ez megtörténjen.
Nem mondom, hogy valami nagyon újat mutatott volna ez a rész, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy sok minden történt, amit régebben akár több részre is elhúztak volna. Sok olyan pontja volt ennek az epizódnak, amikor azt éreztem, hogy ha abban a pillanatban lett volna vége, akkor sem lett volna rossz. De sikerült egy elég jó helyzetben lezárni a hetet, és ezzel ismét mehetnek pihenni legalább két hétre, hogy majd novemberben ismét találkozzunk a bandával. A tovább után pedig azok jöjjenek, akiket nem zavar, ha spoilerek is vannak.
A heti adag Prison Break végre mutatott valamit? Ez így talán még igaz is lehet, hiszen két hetes pihenő után egy nagyon jó résszel tértek vissza, ami ha az események szempontjából nem is haladt annyira előre, eseménydús volt. Már részekkel ezelőtt lehetett olvasni olyan pletykákat, de nevezhetjük spoilereknek is, hogy a csapatból valaki "kilép" majd. Végre eljött az ideje, hogy ez megtörténjen.
Nem mondom, hogy valami nagyon újat mutatott volna ez a rész, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy sok minden történt, amit régebben akár több részre is elhúztak volna. Sok olyan pontja volt ennek az epizódnak, amikor azt éreztem, hogy ha abban a pillanatban lett volna vége, akkor sem lett volna rossz. De sikerült egy elég jó helyzetben lezárni a hetet, és ezzel ismét mehetnek pihenni legalább két hétre, hogy majd novemberben ismét találkozzunk a bandával. A kép alatt azok olvassanak tovább, akiket nem zavar, ha spoilerek is vannak.
Miért mondtam azt, hogy több olyan esemény volt, ami esetleg zárásként is beillett volna? Azért mert itt volt Don Self Gretchen és T-Bag beszélgetés, vagy Sarah Gretchen találkozó, vagy Roland helyzete, amivel végül zárult is a rész. De mondhatnám Sucre sérülését is, ami szintén jó volt.
Tudják kinél van a hatodik kártya, az Ezredest akarták elkapni, nem jött össze, hogyan is jöhetett volna, korán vagyunk még azért az évadban. Viszont arra rájöttek a Cégnél, hogy a kártyákat keresik, és emiatt át akarják mozgatni a Syclla-t. Most már nagyon érdekelne, hogy mi is az, hiszen Gretchen is megmondta, hogy nem egy "black book", hanem valami teljesen más.
Még az elején mondtam, be is jött, Gretchen meg Sarah egy csapatban, azért a találkozásuk elég kemény volt, mondjuk ez a plussz érzelem annyira nem hiányzott a sorozatból. De tegyük fel így van ennek értelme. A rész vége pedig nem volt annyira wtf pillanat, nagyjából sejteni lehetett, hogy mi fog történni, de azért izgalmas volt, amíg eljutottunk oda, hogy Wyatt meg Roland találkoztak.
Az évad eddig részeit látva egyike volt a legjobbaknak, még akkor is ha a fő szál sokkal nem jutott előbbre. Ami viszont jó volt ebben, hogy csöppet sem éreztem azt, hogy töltelék lenne az egész. Pont ezért a nyolcadik rész 7/10.