2009.01.02. 15:30 teddike

December - Box Office

Címkék: film 2008 box office

Elérkeztünk a 2008-as év utolsó hónapjához, ami több meglepetést is hozott, és ahogy az várható volt, inkább olyan filmektől volt hangos, amiket limitált számban mutattak be. A hétvégéket nézve voltak azért nagyon jó bemutatók is, így érdemes áttekinteni a számok előtt, hogy mely filmek mikor kerültek bemutatásra. Itt a decemberi ajánló.

Sajnálatos módon rögtön az első hétvégén (december 5) egy hatalmas buktát kellett elkönyvelni. A Punisher: War Zone nagyon rossz számokkal kezdte meg a hódítást, és azóta sem sokat változott a helyzet. Nyitásnak 4,2M $, azóta csak megduplázni tudta ezt az összeget. 

A második hétvégén (december 12) Keanu Reeves mentette meg a világot, és talán még saját magát is. De ezt sem az amerikai közönségnek köszönheti. Az első pár napban 30M $ körül mozgott a film, azóta ezt sikerült kétszeresére növelni (66M $) , de még így is elmarad a készítési költségektől (80M $). A többi ország összesített eredményeit elnézve viszont már 166M $ körül jár a film. Ezen a héten mutatták a Delgo-t is, ami mindenki idők legrosszabb kezdését produkálta. (Ezt úgy kell érteni, hogy szoktak számolni egy átlagot, abból, hogy egy mozira mekkora bevétel jut. Ez az átlag majd fontos lehet később is, a limitált filmeknél.)

A harmadik hétvége (december 19) érdekes eredményeket hozott. Mondom ezt azért, mert nem gondoltam volna, hogy mondjuk egy Will Smith film ennyire gyengén tud nyitni. A Seven Pounds nem csak a kritikusat nem győzte meg, hanem az emberek sem nagyon mentek el rá a moziba. Emiatt lehetett az, hogy 14,8M $ jelentkezett kezdésnek, és azóta "csak" 43,8M $ került feljegyzésre. Ez csak azért ilyen nagy szó, mert Will Smith életében ilyen utoljára 2001-ben fordult elő. Eléggé kétséges hogy a 100M $ meglesz a filmnek. Mondjuk a Hancock és a I am Legend után talán nem annyira vészes ez 2008-ban. Jim Carrey Yes Man-ként is mérsékelt sikereket könyvelhetett el. De még ezzel is sikerült az első helyen végezni ezen a héten. A Yes Man első körben 18,2M $-ig jutott, majd ezt sikerült a hónap során 57M $ feltornázni. 

Az ünnepekre is jutott film rendesen. A negyedik héten (december 26) egyértelműen a Marley & Me uralkodott. Jennifer Aniston és Owen Wilson főszereplésével nagyon szép eredményeket ért el ez a családi vígjáték. Az első hétvégén 36M $-ig jutott, majd feltornázta ezt azóta 65M $-ig. A második helyen az új Adam Sandler film végzett, a Bedtime Stories 27,4M $ kapart össze, majd ehhez még hozzátett még 24M $-t. A harmadik helyen az új filmek között Benjamin Button végzett. Első hétvégén 26,8M $, az azóta eltelt időszakban összesen 48,3M $. Szintén ezen a hétvégén került a mozikba Tom Cruise Valkyrie című filmje, ami 21M $ hozott a bemutató hétvégéjén, azóta pedig 40M $ körül tart. 

Mint már az elején is mondtam, ezek mellett több olyan film is bekerült a kalapba, amik limitált számban lettek bemutatva, csak nagyon kevés moziban. Ennek az az oka, hogy az Oscar-ra való jelölés feltétele, ha jól tudom, hogy még a 2008-as évben bemutatásra kerüljenek. Ezen filmek így nem számoltak nagy bevételekkel, és éppen ezért fontos a korábban említett arányokat nézni. Csak felsorolás szintjén, amik nagyon jól teljesítettek: Frost/Nixon, Gran Torino, The Wrestler, Revolutionary Road. 

A tovább után pedig a 2008-as bevételek alapján összeállított rangsort láthatjátok:

Most pedig nézzük a 2008-as top filmjeit bevételek alapján:

1. The Dark Knight - 530,9M $ - 996,9M $ (1)
2. Iron Man - 318,3M $ - 581,9M $ (5)
3. Indiana Jones - 317,8M $ - 786,8M $ (2)

4. Hancock - 227,9M $ - 624,4M $ (4)
5. Wall-E - 223,7M $ - 366,4M $ (8)
6. Kung Fu Panda - 215,4M $ - 631,9M $ (3)
7. Madagascar 2 - 175,4M $ - 460,8M $ (9)
8. Twilight - 169,9M $ - 239,6M $ (17)
9. Quantum of Solace - 164,3M $ -
537,1M $ (7)
10. Horton - 154,5M $ - 296,1M $ (11)

Egy kis magyarázat: Az első szám az amerikai bevételeket jelenti, a második az összes országot beleszámítva mutat egy összeget. A zárójelben pedig az összbevételek alapján elfoglalt helyezést láthatjátok. 

A Sötét Lovag még nem lépte át a következő határt, de mivel januárba újra mozikba kerül talán sikerül neki. A többi filmről nagyon nem kell már beszélnem, hiszen mindegyikről volt szó a korábbi bevételes bejegyzésekben. Nem volt rossz év, remélem a 2009-es is hasonlóan jó lesz. Nemsokára jön majd egy egyéni lista a legjobb filmekrők, mármint amik nálam a nyertesek voltak. De addig még írni kell olyanokról, amiket 2008-ban láttam.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr313140859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása