2009.04.08. 15:40 teddike

Better of Ted - Pilot

Címkék: sorozat 2008 2009 better of ted

Lassan de biztosan haladok előre az újonc sorozatok megnézése terén. A Castle és a Cupid már mögöttem van, mára a Better of Ted került az asztalra. Éreztétek már azt egy sorozat kapcsán (mondjuk biztos), hogy hiába poénos, meg olykor élvezetes az egész, valahogy még sem nektek találták ki? Én végig így voltam a Ted-el, pedig a koncepció, a poénok nagyon jók, de nem vettek meg. Majd lehet visszatérek egy két részre, esetleg nyáron előkapom, hiszen sok részt nem fognak leadni belőle, de egyelőre mellékpályára helyezve.

better of ted

A magyarázatok is jönnek, hiszen csak így nem zárhatom le a dolgokat. Egy nem hétköznapi szitkommal van dolgunk, ami semmilyen szempontból sem összehasonlítható a többivel. Ha nagyon keresni akarnék olyanokat, amikkel egy kalap alá venném, akkor a 30 Rock és a Scrubs jut eszembe. A sorozat egy cég hétköznapjait mutatja be, egy olyan cégét, ahol mindenfelé hülye dolgot gyártanak, amitől ledobja az ember az ékszíjat (kényelmetlen szék, mert ettől jobban dolgoznak az emberek, vagy lefagyasztanak valakit egy évre, mert az jó, meg volt itt még nagyon sok baromság), de ezt úgy teszik, hogy közben egyáltalán nem érzed őket sem hülyének, pedig csak "elmebetegek" dolgoznak itt. Normális emberrel nem találkozni, de egy ilyen környezetben nem is kell. 

A főszereplő Ted, aki nem csak az emberekkel kommunikál, vagy a lányával beszélget, hanem közben nekünk is elmagyarázza a dolgokat. Hozzánk is szól, ami akár még emelne is az egész koncepciónak a pontozásán. Ted egyébként mindent képes eladni, a leghülyébb korábban említett dolgokban is megtalálja az értelmet. Hozzá csapódik a főnöke Veronica, akit Portia de Rossi játssza, és a legjobb poénokat hozta végig az első részben, hihetetlenül rideg nő, de pont ez fogja meg az embert. A harmadik komolyabb fő(bb) szereplő, Andrea Anders, aki a The Class-ból, vagy Joey barátnőjeként lehet ismerős nekünk. Mellettük maradnak a tudósok, akikről inkább semmit, mert mint mondtam, alapból eldobja tőlük az ember az agyát.

Na de, hiába irkálok én itt bármit. Tipikusan az a sorozat, amit meg kell nézni, be kell próbálni, és utána véleményt kell róla mondani. Ha megnézed úgy sem mész el mellette szó nélkül, mert nem lehet, vagy imádni fogod, vagy nem fog tetszeni. Szerintem csak nagyon kevesen lesznek olyanok (mint én is), akinek tetszett a koncepció, meg jól is szórakozott rajta, de valahogy még sem érzi magáénak a sorozatot. Éppen ezért pontokat sem adnék rá, nézze meg mindenki, aztán beszélhetünk róla. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr473141092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása