2009.04.10. 19:22 teddike

Lost - Dead is Dead (5x12)

Címkék: sorozat 2008 2009 lost s05

A héten ismét valami olyasmit sikerült letenni az asztalra, amitől jobb érzésű embernek még a könnye is megszalad. Az előző két hét alapozása után most megint durván felpörögtek az események. Kaptunk egy csomó választ, és ismét azt kell mondanunk, hogy Ben és Locke nagyon nagy párost alakít. Az eseményekről a kép alatt spoileresen olvashattok:

lost season 5

A héten ismét valami olyasmit sikerült letenni az asztalra, amitől jobb érzésű embernek még a könnye is megszalad. Az előző két hét alapozása után most megint durván felpörögtek az események. Kaptunk egy csomó választ, és ismét azt kell mondanunk, hogy Ben és Locke nagyon nagy párost alakít. Az eseményekről a kép alatt spoileresen olvashattok:

lost season 5

Azt már az előző rész végén sejteni lehetett, hogy jön ismét egy Ben - Locke központú mindfuck, és ezt is kaptuk. Ben hatalmas arc, továbbra is remekül játszik mindenkivel, folyamatosan fúrja az embereket. Hihetetlen amit a jelenben, hiszen már ott vagyunk, a szigeten lezavart. Rögtön eljátszadozott egy kicsit Ceaser-al, hogy a megfelelő alkalommal meg is ölje (tényleg meghalt?), meg Sun is kapott egy keveset abból, amit Ben nagyon jól tud. Viszont gyorsan meg is kell jegyezzem, hogy Locke remek játszótárs lesz számára. Hiszen ő már nem veszi be a Ben féle tudatmódosítást, sőt! 

Valamivel konkrétabb dolgokat is írjak: jöttek válaszok arra, hogy Ben miért jelent meg a gépen szétverve, mi történt azután, hogy meggyógyították. Hogyan került Alex a kezére, és azt is megtudtuk, hogy Charles miért és mikor ment el a szigetről. Ben továbbra is mindent arra tesz fel, hogy megvédje a szigetet. És lehet, hogy ő a rossz fiú a történetben, de az ő cselekedetei mindenképp erre irányulnak. Viszont Locke megjelenésével, majd pedig azzal, hogy úgy tűnik, nagyon sok mindent tud, Ben kezdi magát kicsit szarul érezni. Erre pedig az írók is alaposan rájátszanak: a Sun-nak mondott dolog, hogy menjen be a lakásba, mert ami a dzsungelből kijön, azt nem tudja irányítani, erre megjelenik Locke. Vagy amikor találkozik Ben Smokey-val, majd a lányával (aki mellesleg szépen megfenyegeti), és felnéz Locke-ra. Hatalmas jelenetek, pillanatok ezek, amik miatt tovább imádhatjuk a Lost-ot. 

A válaszok közül talán a legfontosabbat ki kell emelnünk: több percig kellett visszatartanom a lélegzetemet, amikor Ben benyögte Sun-nak, hogy kérjen elnézést helyette Desmond-tól. De szerencsére nem halt meg senki. A képről is beszéljünk kicsit. Ben látta a képet, a lakásába volt felakasztva a falra, mégsem tud róla semmit. Elhisszük neki? Vagy azt elhisszük neki, hogy azért ment Smokey-hoz, hogy feloldozást nyerjen? Nos ezek, és még nagyon sok kérdés hasonló választ fog kapni. 

A többi menekült, és most a jelenről beszélek megindult a szoborhoz, visznek magukkal valamit, eléggé úgy tűnik, hogy áll mögöttük valaki, vajon tényleg a közgazdász, vagy Charles valahogy bejuttatott egy csapatot  a szigetre? Mindenesetre van megint min gondolkodni. És akkor nem is mennék bele hosszabban a Ben zuhanása után látottakba, mert ott aztán tényleg van min csemegézni. Mitológia, múlt, jelen, hatalmas alakítások, remek helyszínek, mind egy részben. 

Értékelés: Lost - Dead is Dead (5x15) - 9/10 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr743141104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_104632 2009.04.11. 14:37:30

Remek rész volt ez is. Sok kérdésre kaptunk választ, de születtek új kérdések is. A Lost a legjobb, ez kétségtelen.:)
süti beállítások módosítása