2009.05.31. 16:27 teddike

17 Again (Megint 17)

Címkék: film 2009 17 again 3 csillag

Mindenki tévedhet, és mindenkinek lehetnek gyenge pillanatai. Ezekkel a szavakkal próbáltam nyugtatni magam, miután megnéztem a filmet. Nehéz megmagyarázni, de ha mindenképpen okot kellene rá keresni, akkor azt mondanám, hogy a trailer megvett annyira, hogy legalább bepróbáljam. Na meg ott van Matthew Perry és Leslie Mann is, akit nem szerettem volna kihagyni, még akkor is ha tudtam, hogy Zac Efron is jár ezzel a csomaggal. De így legalább nyugodt szívvel tudom leírni azt, amit esetleg le akarok vele kapcsolatban, nem a levegőbe fogok beszélni, és nem mondhatja senki azt, hogy "legalább egy filmben nézd már meg". 

17 again

A történetet már mindenki vágja kívülről, csak most éppen visszafelé történik minden. Eddig Tom Hanks és Jennifer Garner lett gyerekből felnőtt, most fiatalodnak a történetben. Mike nagyon boldog tinédzser, az iskola sztárja, nagyon szép barátnője van, kosárlabda miatt bejutási lehetőség egy jobb főiskolára. Aztán ezt mind eldobja, a család mellett dönt, amit hosszú éveken keresztül sajnál. De egy öreg úrnak köszönhetően, lehetőséget kap arra, hogy ismét 17 éves legyen, és változtasson életén. Mike tehát saját maga 17 éves külsejével abba a suliba kerül, ahova gyerekei is járnak, illetve volt feleségével is kapcsolatba kerül ezáltal, és meghozhatja ugyanazokat a döntéseket, mint korábban, vagy változhat rajtuk.

A bevezetésben írtakkal ellentétben sajnos Matthew Perry nagyon keveset szerepel a filmben, mondjuk ezt vártam is, csak azt nem, hogy közepesen szar szöveget írnak neki, így csak a film elején kapunk egy keveset abból amiben ő tényleg jó. A filmbeli legjobb barátja szerepében Thomas Lennon megmenti a film jelentős részét. Miatta még talán ajánlani is tudnám, mert nagyon jó poénokat sikerült neki írni, és bár lehet, hogy csak ebből a csapatbók magaslik ki, de parádézik a szerepben. Leslie Mann pedig több helyzetben is imádnivaló, csak sajnos a történet gyengesége miatt az ő karaktere nagyon csúnyán el lett rontva. Zac Efron meg (még most is fogom a fejem), szóval ez a srác nagyon jól össze van rakta, arra jó, ami a HSM-ben látható tőle. Mosolygás ezerrel, egy kis vetkőzés a csajoknak, és már vissza is jött az, amit a filmre kiadtak. Ezt nem akarom vitatni, tipikus nyálgép, amire a fiatalabb csajok automatikusan veszik is a jegyet. Viszont ha már két mondatnál többet próbálnak elmondatni vele, akkor erősen kijönnek a hibák. Egyszerűen behánytam azoktól a hosszú monológoktól amit neki kitaláltak, akkor már inkább ezerszer az éneklés a fa tetején Vanessa-val.

Viszont a gyenge/ezerszer körbejárt sztori ellenére, én azt éreztem, hogy lenne ebben lehetőség, csak nem tudtak mit kezdeni ezzel.  El kellett volna dönteni, hogy teljesen elviszik egy tini film felé, ahol az ismét 17 éves kölyök lealáz mindenkit, csajozik, meg minden. Vagy egy komolyabb korhatár besorolással lehetett volna azt tolni, amit párszor pedzegettek is a filmben, hogy egy elvileg 17 éves srác egy sokkal idősebb nővel teremt kapcsolatot. De ennek a kettőnek az egyvelege, egy 12-es karikával, nagyon szar eredményt hozott. 

Mennyire tetszett nekem a film?! 3/10! Gyenge sztori, sokat beszélő, emiatt borzasztó Zac Efron minden szögből, viszont remek "legjobb barát", és egy lehetőség arra, hogy valaki ebből akár komolyabb filmet is össze tudjon rakni. Ami biztos, hogy már nyugodtan írhatom le azt (és nem csak divatból), hogy Zac Efron senkinek sem ajánlatos, ha csak nem 1 - 18 év közötti csaj, aki Zac látványától már alapból elélvez, és akkor nem fog figyelni arra, hogy színészkedni tényleg NEM tud. (Viszont hatalmas pont Michelle Trachtenberg-nek, aki legalább megpróbálta lebu*ni (vigyorog).)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr763141242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsabito 2009.06.01. 01:45:49

Megspóroltál most nekem egy kis pénzt, úgyhogy köszi! Szerdán akartam elmenni megnézni egy csajjal, de akkor ráveszem vmi másra, ezt meg max letöltöm, és majd nálam megnézheti a gépen ;)
süti beállítások módosítása