2009.06.03. 18:40 teddike

Gary Unmarried - Első évad finálé

Címkék: sorozat 2008 2009 gary unmarried

Még nem ért véget a finálék hosszú sora, igaz már nagyon kevés van hátra, legalábbis amikről terveztem írni. Most jöjjön egy olyan, ami az évad egyik legkedvesebb meglepetése lett. Szitkomról beszélünk, és a főszerelő(k) miatt bizony nagyon is nézhető szórakozásról van szó. Az évad elején még teljesen más irányt vett fel a sorozat, de váltottak többször is évad közben, aminek az lett az eredménye, hogy kaptunk pár nagyon szar részt is, de összességében véve átlagosnál jobb évet zárhattak. 

A főszereplő Jay Mohr, aki a Szellemekkel suttogó után betért nevettetni, és milyen jól tette. Partnerét pedig Paula Marshall alakítja, aki Nip/Tuck meg Californication után itt nagyon jó szerepet kapott (mellesleg benne nagyon kellemesen csalódtam). Igaz, hogy mindkettőjük esetében előfordult, hogy olykor nagyon pocsék poénokat kaptak, de ezt ne írjuk az ő számlájukra. Meg amit lehet azt Jay Mohr megment, és ezért mindenképpen dícséret illeti. 

gary unmarried season 1

Ez az egész sorozat egyébként annyira egyszerű, hogy már - már megkérdőjelezi az ember, hogyan lehet sikeres? De valószínűleg ebben keresendő a válasz is. Multikamerás szitkomról beszélünk, nagyon kevés helyszínnel (többnyire két ház) és az aláröhögés is megvan. A sztori pedig annyi, hogy Gary elvált, van két gyereke, akik miatt asszony továbbra is a közelben marad. A szülök meg próbálnak új emberekkel ismerkedni, randizni és nagyjából ennyi. Legalábbis ez volt az eleje az évadnak. Aztán elkezdték szépen kivágni a szereplőket. Gary barátnőjének annyi lett, igaz hoztak másikat, de ő sem bírta sokáig, na meg a volt feleség új fasziját is dobták. Hozták helyettük a teljes családot (Gary szülei, testvére, stb.), ami annyira nem volt jó húzás. Legalábbis jobban örültem a korábbi felállásnak. 

Ahol egyébként elbaszták a sztorit, na nem a helyzeteket, mert azt az előbb említett két szereplő nagyon jól megoldotta, az az utolsó rész előtt volt, illetve a fináléban. Sejteni lehetett már az évad vége felé, hogy merre akarnak haladni a történettel, csak valahogy nem illett annyira a képbe, legalábbis az egész évados civakodást elnézve. De innen viszont van hova folytatni legalább. Igen, jön a második évad. Az elsőre meg 7/10, fináléval együtt. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr523141248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása