2009.09.03. 13:48 teddike

Nyári sorozat: Royal Pains

Címkék: sorozat 2008 2009 royal pains

Ha már nyár, akkor mondhatnánk egészen nyugodtan, hogy egy tipikusan nyári sorozattal van dolgunk. A Burn Notice felvezetéssel műsorra kerülő Royal Pains a nyár egyik legnagyobb dobása volt. Legalábbis a nézettséget figyelembe véve, hiszen a már említett felvezető műsor nézőit sikeresen megtartotta, sőt olykor még sikerült rá is tennie. Miben keresendő a siker? A választ nem fogom tudni megadni, de azt igen, hogy ekkora visszaesést, illetve csalódást még nem okozott sorozat az első rész után.

Rögtön adok egy magyarázatot arra is, hogy miért pont a Burn Notice után került adásba. Aki ismeri a sorozatot, az nagyon jól tudja, hogy főszereplője amolyan Macgyver stílusban állít elő bármit, amivel robbantani/ölni lehet. A Royal Pains esetében a főszereplő, Hank is hasonló képességekkel rendelkezik, bármilyen otthon megtalálható eszköz segítségével képes életet menteni. Na de jöjjön most egy kép a szereplőkről, aztán alatta spoileresen folytatom. 

royal pains

A bemutatkozó epizódban szépen felvezettek mindent. Hank (Mark Feuerstein) egy kórházban dolgozik, ígéretes karrier áll előtte, de egy szép napon rossz döntést hoz. Egy olyan ember hal meg a kezei között, aki a kórház egyik legnagyobb adományozója, így megválnak tőle. Az önsanyargatás közepette a barátnőjét is elveszti, akinek már éppen megkérte a kezét. Ekkor jön a képbe a testvére, Evan (Paulo Costanzo), aki kirángatja a szürkeségből, és leviszi Hamptons-ba. Ez egy nagyon elit és gazdag környék, ahol csak egy hétvégét szeretnének eltölteni. Rengeteg jó csaj, jó bulik, hatalmas mozgás. Mivel első sorban főhősünk orvos, így ahogy helyzet adódik (az egyik bulin), rögtön segítségére siet egy elájuló hölgynek. Ezzel pedig kezdetét veszi egy teljesen új karrier. A nagyon titokzatos, ugyan akkor szuper gazdag Boris felkéri Hank-et arra, hogy legyen a környék orvosa. Mármint ha valakinek problémája van, természetesen a gazdagok körében, akkor Hank legyen az, akihez fordulhatnak, a helyi kórház egyébként is egy szemétdomb. 

A kezdetek arra engedtek következtetni, hogy egy látványos, nagyon sok eyecandy-vel telerakott sorozathoz lesz szerencsénk. Jó csajokkal, jó kocsikkal, na meg hatalmas bulikkal. Ehhez képest a második rész valami hatalmas visszaesés volt. Nem is tudom, hogy lehet hangulatban ennyire teljesen különböző két részt összerakni. Mark már az első részben sem tudta megfelelően hozni a nagyon laza Hank-et, a második részre viszont még jobban ellenszenves lett a karakter. Pedig mint tudjuk, ha a főszereplővel nem tudunk azonosulni, akkor bizony sok jó nem sülhet ki a dologból.

Az évad előrehaladtával, és az első rész elfelejtésével, már könnyebben lehetett barátkozni a szereplőkkel. Éppen ezért tudom azt mondani, hogy aki a köztes részeket túlélte, az a végére ismét egy nagyon jó sorozatot kapott. Igen, a végére, mert 12 részes volt az első évad, és ez június elejétől, heti rendszerességgel adva, a nyár végére be is fejeződött. Nem mondom, hogy kaparni fogom a falat, meg nagyon várom majd a folytatást, de sikerült eltalálniuk azt a köztes hangulatot, ami miatt már jobban rászakadhat az ember a sorozatra. Minden részben megvolt az egy esetleg két eset, amit Hank-nek meg kellett oldania. Mellette jöttek a kérdések a magánéletében, illetve a testvére is üde színfoltja lett a történéseknek. És ha ez mind nem lenne elég, akkor az elején említett szuper gazdag Boris is egyre többet tűnt fel. A finálé pont ezek miatt a dolgok miatt már egészen magasan kezelte a drámát is. 

Pontok tekintetében a pilot 8/10, az évad nagy része 6/10, a finálé 7/10. Jövő nyáron folytatódik a sorozat, addig az esetleges rajongóknak kitartás. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr323141423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása