2009.10.31. 13:20 teddike

White Collar - Pilot (1x01)

Címkék: sorozat 2009 2010 white collar

Mi jut eszetekbe, ha azt mondom, USA Network? Vagy ha azt, hogy Characters Welcome? Burn Notice vagy Royal Pains (Monk, Psych) megvan? Akkor fel lehet írni a következőt is, White Collar. Ismét csak éltetni lehet ezt a csatornát, amely megint valami hatalmasat alkotott, pedig az ötlet alapjait nézve nem is annyira eredeti. De fogott pár nagyon jó színészt, na meg kreált az egészhez remek karaktereket, mi meg kaptunk egy olyan sorozatot, amit hétről hétre követnünk kell.

Miért mondtam, hogy az ötlet nem eredeti? Az egész sorozat alapjait valahol a Catch Me If You Can-nek köszönhetjük. Igen, a filmről beszélek, melyben Tom Hanks nyomozott Leonardo DiCaprio után. A White Collar is ezeket a húrokat pengetni valahol, de erről mindjárt bővebben. Előtte még annyit gyorsan, hogy a történet mellett, vagy helyett, inkább a karakterek miatt főnyeremény ez a sorozat. A bünöző és a nyomozó egymással való viselkedése, a párbeszédek hatalmasak, nem is vártam ekkora áttörést rögtön az első részben. Ha már említettem, hogy milyen sorozatok vannak még, akkor jegyezzük meg gyorsan, hogy nekem eddig ez jön be a legjobban, még akkor is, ha hosszabb távon nagyon veszélyes talajra lépett a White Collar.

white collar season one

Ugorjunk vissza történetre, hiszen ígértem egy kis morzsát belőle. Neal Caffrey több éve börtönbe ül, négy hónapja van a szabadulásig, viszont valami miatt megszökik. Ez a cold open, ami nem mellesleg hatalmas lett szintén, ahogy kisétál a börtönből. Miután észreveszik a szökését, természetesen ismét keresni kezdik, Peter Stokes ered a nyomába ismét, akinek három évébe került, hogy egyszer már börtönbe zárja. Az élet úgy hozza, hogy most sokkal rövidebb idő alatt rábukkan, el is kapja, ám ekkor kiderül, hogy egymás segítségére lehetnek. Neal segíteni tud Peter nyomozásában, ami miatt partnerek lesznek. Meddig tart ez a partnerség, jó kérdés, de még csak 25 perc telt el az első részből. 

Ami miatt nehéz területre lépett a White Collar, azok az esetek. Ami egyébként az első részben sem volt izgalmas, de itt a két karakter találkozásán volt a hangsúly, a későbbiekben viszont már nagyobb hangsúlyt fognak kapni. És itt kezdődhet a probléma, hiszen nem egyszerű gyilkosságokat kell kitalálni, hanem "okos" bűntényeket, amiket nem lehet egyszerűen megoldani. Minden részben kell lennie egy kis rejtélynek, ami nem lesz egyszerű feladat. Persze ha minden részt eltudnak adni a karakterek viselkedésével, akkor nem fog érdekelni, hogy kit és hogyan kapnak el.

Ejtsünk pár szót a szereplőkről is, Matthew Boomer játssza a bűnözöt. Nem mellesleg a Traveler-ből vagy a Chuck-ból lehet ismerős. Ezt a szerepet meg szinte rászabták. Remekül hozza az okos, sármos, kicsit régimódi karaktert, nem az a tipikus börtöntöltelék. Ráadásul a hangulaton rengeteg dob, hogy remekül áll neki ez a viselet, amit kitaláltak neki. A nyomozó meg Tim Dekay, aki több sorozatban is megfordult már, egyelőre kicsit távolságtartó számomra, de van még időnk megismerni azt hiszem. A főszereplők mellett jelen van még Tiffani Thiessen, mint a feleség, illetve Marsha Thomason, mint az asszisztens, na meg Willie Garson, mint a segéd. 

A részek felépítése egyébként roppant egyszerű lesz. Kapunk mindig egy esetet, amit megoldanak, jobban megismerjük a karaktereket, és örülünk neki, hogy egy ligában játszanak. Na meg olykor csepegtetnek valamit a fő szálból is, mert ilyen is van, ha nem mondtam volna, és Neal-hez kapcsolódik. Pontok tekintetében meg 8/10, csak ajánlani tudom mindenkinek. Meg már most felhívnám a kedves magyar csatornák figyelmét (mert úgy is olvasnak), hogy ha lehet ne három évadot várjanak azzal, hogy behozzák.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr223141660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása