2010.02.05. 03:37 teddike

Lost - The. Final. Season. (6x01-02)

Címkék: sorozat 2009 2010 lost s06

A napokban bármerre keveredtem, mindig úgy kezdődött egy Lost bejegyzés, hogy "megérkeztek", "elkezdődött" és ezeknek változatai. Ami a furcsa ebben, hogy bármennyire is sablonos, vagy akár közhelyes ez a kezdés, rendkívül jól takarja azt, amit ezzel kifejezni szeretne bárki is. A Lost nagyon hosszas várakozás után tért vissza a még jobban várt záró évadra. Nem tudom én sem, a címben szereplő "thefinalseason" megjegyzést meddig fogom használni, de egyszerűen nem akarok mást. Mielőtt még a hatodik évadról bármit is mondanék, ajánlanék nektek egy korábban írt bejegyzést, amely összefoglal minden Lost-os irományt.

Ami a hatodik évadot illeti, 18 rész fogunk kapni, 16 héten keresztül. Ebből kitalálható, hogy a kezdés mellett, még a zárás lesz dupla. Ráadásul a finálé nem egy átlagos kedden kerül adásba, hanem május 23-án este, mondhatni kiemelt időpontban. Azt hiszem egyébként ez a legkevesebb. Ami azokat a gondolatokat illeti, hogy a korábbi, eddig megismert szereplők közül kik térnek vissza? Illetve ha már visszajönnek, akkor "haláluk" után teszik ezt, vagy esetleg más formában, nem tudnék pontos válaszokat adni. Az biztos, hogy az első két részben találkoztunk olyan szereplővel, akivel az első évad elején is.

Spoilerek előtt, amolyan bevezetőként még annyit írnék, hogy a hatalmas várakozáshoz csak nagyon nehezen tudott felnőni a kezdés. Mondom ezt annak ellenére, hogy minden percét élveztem, és szinte biztos, hogy max közeli pontot adok az első két részre, mégis valami hiányzott. A bejegyzés késleltetése egyébként ide vezethető vissza, rendkívül magasra tettem a lécet, teljesen feleslegesen, ahelyett, hogy csak élveztem volna minden pillanatát. Többet nem fogom ezt a hibát elkövetni, az is biztos. Szóval, a kezdés, az első rész amolyan felvezető volt, gyorsan megtudtuk mi merre, nem pörgött annyira, viszont a második részre rendkívüli módon beindultak. Még fel is tettem magamnak a kérdést, hogy hova siettek? Aztán rájöttem, már "csak" 16*40 perc van arra, hogy válaszokat kapjunk, szóval hajrá. Egy szó mint száz, a játékosok elfoglalták a maguk helyét a táblán, az átlag néző vérnyomása ismét megemelkedett kicsit, és elkezdhettük újra számolni a b*zdmeg vagy a wtf-ok előfordulását. Na de, most jöjjön egy kép, aztán alatta spoileresen, mondom spoileresen folytatom:

lost

Az ötödik évad végén ott hagytuk abba, hogy Juliet kővel ütötte a bombát. 1977-et írtunk, és ebbe a világba ragadt Kate, Jack, Sawyer, Hurley, Jin, Miles és Sayid is. 30 évvel később, 2007-ben, Sun és Faraday csak asszisztáltak Locke-nak, Ben-nek, Richard-nak és az Otherek-nek. Miközben Juliet a bombát ütögette, jött a snitt, mintha a bomba robbant volna, és vége. Na meg persze előtte Ben megölte Jacob-ot.

Innen kellett felvennünk valahogy a fonalat, amiben az összefoglaló rész sokat segített. Eddig nem néztem ezeket, de most megelégedve láttam, hogy ami szerintem fontos lehet, az benne volt. A hatodik évad kezdésével nagyon gyorsan, mondhatni az első percekben meg is kaptuk az első nagyobb wtf!-ot. Ismét a repülőn ültünk, Jack mellett, aki éppen Rose-t biztatta, ahogy azt már láttuk, hogy minden rendben lesz. És kérem, minden rendben is ment. A gép haladt tovább. Viszont a repülős vonal mutatása után, szépen elindul a kamera ki a gépről, le az óceán felé, be a víz alá, és ott látjuk a szigetünket, a hatalmas lábat és sorolhatnám. wtf?!

A szokásos Lost lógó után gyorsan tisztázzuk a dolgokat. Van egy alternatív világ, melyben a zuhanás nem történt meg. A repülő megy tovább, minden eddig megismert karakter ebben a világban folytatja életét. És van egy másik idő, egy másik világ ami a szigeten játszódik, igaz most már 2007-be van mindenki, tehát nincs múltba ragadt szereplő. Csak Jack-ék, illetve Locke, Ben és a többiek a szobor lábánál.

lost

10 perc Lost után tehát elég gyorsan sikerült megmutatni a hatodik évad vonalait. A szigeten lévő világban, Sawyer iszonyatosan mérges Jack-re, mivel még mindig a ott vannak. Ráadásul Juliet a semmiért halt meg, a bunker megépült. Aztán nem sokkal később rájönnek, hogy valami mégiscsak változott. Nem is a bunker romjait látják, hanem annál a lyuknál vannak, amibe Juliet is beleesett a bombával együtt. Sőt az is gyorsan kiderül, hogy Juliet még életben van, így gyorsan utat próbálnak törni felé. Sawyer természetesen mindent megesz azért, hogy közel kerüljön hozzá, és erre sor is kerül. Tehát egyik válasz, Juliet az ötödik évad végén nem hal meg. Igaz nagyon rossz állapotba talál rá Sawyer barátunk, és akár érthetetlen is lehetne, hogy miért van még életbe, de a köztük lezajló beszélgetés miatt mindenképpen van értelme. Juliet elmondta, hogy ő robbantotta fel a bombát, majd azt is, hogy "nem működött a dolog" hiszen még a szigeten vannak. Viszont aztán a "menjenek kávézni", illetve a Miles által megtudott "it worked" már teljesen más jelentést ad az egésznek.

Maradva ennél a bandánál, az ötödik évad végén megölt Jacob megjelenik Hurley előtt, akinek elmondja, hogy meghalt, illetve azt is, hogyan tudják Sayid-ot megmenteni. El kell menjenek a Templomhoz. Sawyer és Miles kivételével a csapat ide veszi az útját, Hurley illetve Jin vezényletével. A templom környékén viszont egy Other csapatba botlanak. Sőt, jobban mondva bekerülnek a templomhoz. Az itteni események pontos leírásába nem mennék bele. A lényeg, hogy miután kiderül a templom vezetője számára, hogy Jacob küldte őket, segít Sayid-on, akin úgy tűnik egyébként már nem lehet. Majd miután az is kiderül, hogy Jacob meghalt, elszabadul a pokol.

Szeptember 22-én, a repülőn, egy alternatív világban, találkozunk sok mindenkivel. Jack, Rose és Bernard, Locke és Boone, Sayid, Sawyer és Kate. Hugo és Charlie. Sőt, az egyik legnagyobb wtf?! pillanat, már a legelején Desmond megjelenése is. Ebből is látszik, hogy nem volt sziget, ahol a gombot nyomkodhatja. A megismert szereplők természetesen kapcsolatba lépnek egymással. Mindenki mesél az aktuális helyzetről, amit már mi is valamilyen szinten feltudtunk térképezni. Hozzák azokat a karaktereket, amiket a legelején kellett nekik. Jack a megtört orvos, aki hozza haza apját. Kate a gyilkos, Sawyer a szélhámos. Lock a tolókocsis öregember, Boone a szépfiú aki testvérének akart segíteni. Charlie a drogos, aki éppen öngyilkos akar lenni és sorolhatnám. Ami egyébként szembetűnő, hogy senki sem boldog, mindenki menekülne valami elől, nincs semmi jó az életükbe. Olyan mintha a sziget lett volna a megváltás nekik. Egyedül a Rose és Bernard páros tűnik szerelmesnek, az ő kapcsolatuk mondhatni állandó.

lost

A harmadik csomag, és talán a sziget szempontjából, az eddigi történelem szempontjából a legfontosabb rész, a szobor lábánál történik. 2007-ben, abban a világban és évben, amikor Jack és a többiek a templomhoz tartanak. Miután Ben megölte Jacob-ot, gyorsan kiderült, hogy ki is Locke. Persze ezt sejtettük, hiszen Locke testét már korábban láthattuk. Az ötödik évad fináléjában megismert Jacob és MIB/Nemezis közül utóbbi bújt Locke testébe, hogy ezzel sikerüljön neki valahogy megölnie Jacob-ot. Sőt azt is megtudtuk, hogy ő maga a füst-szörny is. Amikor bemennek páran fegyverrel, Jacob hívei közül, a füst megöli őket. Viszont egy fontos dologra felfigyelhettünk. A korábban a kunyhó köré szórt homok tehát távol tartja a füstöt. Így ennek segítségével lehet védekezni ellene. A pontos események leírása nélkül, Nemezis/MIB/ÁlLock -ról kiderül, hogy haza szeretne térni. Illetve azt is, hogy ismeri Richard-ot természetesen, illetve következtethetünk arra is, hogy régen, a szigetre érkező hajón az egyik rabszolga lehetett (Richard).

A második rész több wtf?! momentummal is záródik. Egyrészt az alternatív világban kiderül, hogy Jack apja nincs a gépen, és nem is tudják hol van, mint ahogy Locke kései sincsenek meg. Kate valahogy elszökött, és pont egy olyan autóba ült be, amibe Claire is van, terhesen természetesen. A szigeten ÁlLocke kijött a lábból, és Richard-al a hátán elindult a templom felé. Ahol jelenleg Jack, Hurley, Sayid, Jin, Kate és Hugo (+Miles?) tartózkodik. Mi a közös bennük? Jacob mindegyikükkel kapcsolatba lépett már korábban, sőt vagy ajándékot adott nekik, vagy megérintette őket. Már csak Locke és Sun nincs itt, akikkel korábban Jacob felvette a kapcsolatot.

A rész legnagyobb pillanata a végére maradt, igaz sejteni lehetett az eljövetelét. Azon kívül, hogy a templom lakói Jacob halálhírére elkezdték körbeszórni amit csak tudtak homokkal, Sayid is visszatért halálából, pedig már mindenki azt hitte, hogy meghalt. Hogy most ő Sayid, vagy valaki más az ő testében, nem lehet tudni, mindenesetre hatalmas pillanat volt, ahogy a többiek reagáltak.

lost

Összefoglalóan, mint olvashattátok, nem egy olyan pillanata volt a kezdésnek, amikor lehetett nyugodtan kalimpálni, hogy mi a rák történik. És azt hiszem, ez a jövőben is így marad majd. Viszont lövésem sincs, hogy mi fog történni. Mint ahogy rengeteg kérdésem lenne, de el se kezdem feltenni őket. Remélhetőleg a készítők majd szépen lassan válaszolnak ezekre.

Ami kicsit negatív volt, az az alternatív világban lévő szereplők. Mármint eddig évadokon keresztül építették őket. Megszerettük mindegyiküket, velük éltünk a szigeten, vagy utaztunk az időben, és láttuk ahogy fejlődnek. Ehhez képest a repülőn látni ezt az egész építkezést nullázva, nagy fájdalom volt. Ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy ez volt az, amit mindenképpen meg kellett húzni. Hiszen ez még egyrészt eddig nem volt, másrészt nagy kihívás lehet ez a színészek számára is, hogy két teljesen különböző karaktert játszanak el. Elég csak Locke-ra vagy Sawyer-re gondolni.

Nem kérdés, a folytatást nagyon várom. Pontok tekintetében az első részre 7/10, a másodikra 7,5/10.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr73141948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_131806 2010.02.07. 12:19:08

"Viszont aztán a "menjenek kávézni", illetve a Miles által megtudott "it worked" már teljesen más jelentést ad az egésznek." ez nem valami olyasmi mint mikor Sharlotte halt, meg? ő is összefüggéstelenül beszélt előtte! Egyébként nagyon jó kis összefoglaló lett! ^^
süti beállítások módosítása