2010.02.25. 15:25 teddike

The Hurt Locker (A bombák földjén)

Címkék: film 2010 the hurt locker 8 csillag

Vajon 2009 legjobb filmjével van dolgunk? A választ március elején tudjuk meg, illetve akkor fogadhatjuk el, főleg ha adunk még az Akadémia (Oscar) szavára. Én magam az előzetest jó régen láttam, sőt azt is tudom, hogy hónapokkal ezelőtt már látható volt a film, valahogy még sem szakadtam rá. Az első képsorok sem fogtak meg, így tartalékolva lett. Jöttek viszont a jobb kritikák, a semminél nagyobb hype vette kezdetét, így én is többet kezdtem el foglalkozni vele. Főleg akkor lett érdekesebb a dolog, amikor a rendező személyét is megismertem ezek mellett, és egyre jobban úgy gondoltam látnom kell Kathryn Bigelow új filmjét. Kezdetben még valami katonai-háborús-akcióval teli filmre számítottam. Helyette viszont teljesen más jött.

the hurt locker

Irakban vagyunk, egy bombaosztaggal ismerkedünk, jobban mondva pár emberrel csak, akik azért elég kemény munkát végeznek. Nem feltétlenül az iskolapadban tanulják meg a dolgokat, és amíg mások az alkohol vagy egyéb más szerekre kattannak rá, és lesznek junkiek, addig ők a bombák illetve az adrenalin megszállottjai lesznek. Ha valahol, portyázás során bombát, vagy arra utaló jeleket találnak, akkor jön ez az osztag. Egyrészt megpróbálják hatástalanítani a bombát, másrészt védik magukat a környezet ellen.

A sztoriból bőven elég ennyi, annak ellenére, hogy egy idő után karaktereket is megismerünk, ragaszkodunk hozzájuk, és fontos lesz az életük, de valahol mi is adrenalin mániások leszünk, és megpróbáljuk felfogni, hogy milyen életet is élnek ezek az emberek. A lényeg nem az akciókon, a hatalmas robbanásokon van, hanem a dráma a feszültség lesz a fontos. Egyszerűen izzik a levegő, amikor bombaszakértőnk próbál rájönni, hogy tudja hatástalanítani a bombákat.

A szereplők közül mondanom sem kell, hogy Jeremy Renner emelkedik ki, aki ráadásul még jelölést is kapott legjobb férfi szereplő kategóriában. Az ő játékán egyértelműen lehet látni, hogy mit jelent ott lenni, ezt a munkát csinálni. És ismételnem kell magam, bármennyire is reméltem azt, hogy egy robbantós háborús filmet fogok látni, hatalmas akciókkal, nem bántam meg, hogy teljesen más került előtérbe. Főleg úgy, hogy ezek a helyszínek, vágások, a film képi világa szintén nagyon erős lett. Kathryn Bigelow nagyon jó munkát végzett, és ezt a sikert már senki sem veheti el tőle. Nagyon sok helyen elsütötték már ezt, de teljesen igaz az a gondolat, hogy nő létére nagyon férfias filmet tett le az asztalra.

the hurt lockerÉrtékelés: The Hurt Locker - 8/10

Sokat gondolkoztam a 9-en, meg a pontok felezésén is, de a 8-as mellett döntöttem. Főleg azért, mert voltak benne lassabb részek. Nem pörgött folyamatosan, és szerintem ezzel, a számomra legnagyobb problémát írtam le. Az utolsó jelenetek egyikére még mindig emlékszek. Will áll a boltba a zabpelyhek előtt, és látni az arcán, hogy "Mit keresek én itt?". Adrenalin-Junkie, átlagos élet átlagos elemei nem tudják megmozgatni.

A film nagy erőssége még egyébként a remek mellékszereplők. Nagy nevek kerülnek elő, akár nagyon rövid szerepekre is. Ráadásul nem félnek őket kinyírni, akár egyik pillanatról a másikra sem. Nagyon erős film, erős történettel, meg jó színészekkel. A jelölés és a begyűjtött díjak megérdemeltek. Most már csak az a kérdés, hogy az Oscar jönni fog e?!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr853141998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása