2010.04.22. 03:03 teddike

Lost - Everybody Loves Hugo (6x12)

Címkék: sorozat 2009 2010 lost s06

A cím beírásában a legrosszabb dolog, hogy nagyon közelítünk a végéhez, nem akarom mindig ezzel kezdeni, illetve visszaszámolni, de nagyon gyorsan közeledik a show vége. Akinek nem lett volna tiszta, már a cím elolvasása után egyértelmű lett, hogy kiről fog inkább szólni a rész. Igaz, és ezzel nem bántani akarom Hugo-t, egy teljes részt ez a karakter magában nem képes elvinni. Ezért kellett még bele egy kis  Jack, Flocke és Desmond is. Igaz utóbbiak a szigeten kaptak nagyobb jelentőséget, míg az alternatív világban Hugo életét ismerhettük meg.

A lost szintjén és az én véleményem szerint, egy teljesen közepes részt kaptunk, pár válasszal, kis feszültséggel, de nem annyira pörgősen, mint más karakterek esetén megszokhattuk. Az is igaz, hogy kaptunk pár wtf?! pillanatot, és pár választ is, szóval panaszkodnunk nem kell, pontok tekintetében, így az elején, még a spoilerek előtt elárulom, 7/10 simán kijár a résznek. Most jöjjön egy kép, alatta folytatom:

lost

A cím beírásában a legrosszabb dolog, hogy nagyon közelítünk a végéhez, nem akarom mindig ezzel kezdeni, illetve visszaszámolni, de nagyon gyorsan közeledik a show vége. Akinek nem lett volna tiszta, már a cím elolvasása után egyértelmű lett, hogy kiről fog inkább szólni a rész. Igaz, és ezzel nem bántani akarom Hugo-t, egy teljes részt ez a karakter magában nem képes elvinni. Ezért kellett még bele egy kis  Jack, Flocke és Desmond is. Igaz utóbbiak a szigeten kaptak nagyobb jelentőséget, míg az alternatív világban Hugo életét ismerhettük meg.

A lost szintjén és az én véleményem szerint, egy teljesen közepes részt kaptunk, pár válasszal, kis feszültséggel, de nem annyira pörgősen, mint más karakterek esetén megszokhattuk. Az is igaz, hogy kaptunk pár wtf?! pillanatot, és pár választ is, szóval panaszkodnunk nem kell, pontok tekintetében, így az elején, még a spoilerek előtt elárulom, 7/10 simán kijár a résznek. Most jöjjön egy kép, alatta folytatom:

lost

Az alternatív világot boncolgassuk egy kicsit. Hugo gazdag, nagyon gazdag, mindene megvan, saját étterem-lánca, alapítványa, díjakat kap, segít az embereken. Viszont a siker ellenére nincs barátnője. Anyja veszi rá, hogy találkozzon egy vak randin egy nővel, akiről nem is tudunk meg semmit. Helyette, teljesen véletlenül Libby bukkan fel. Aki olyasmit mondd neki, mint Charlie Desmond-nak. Egy olyan világról beszél, amiben ők együtt voltak, régóta ismerik egymást. A helyzeten ront kicsit, hogy Libby ápolásra szorul, igaz magától vonult be a pszichiátriára. Hugo kezdetben kételkedik a csajban, viszont Desmond hatására, aki teljesen véletlenül (NOT) bukkan fel, elmegy Libby-hez, és elviszi a partra, ahol egy csóknak köszönhetően ő is emlékezni kezd egy olyan világra, ami "nincs". Desmond a részben mást is felkeres, Locke-hoz megy az iskolához, majd miután meglátja az utcán, elüti. Bosszúból? Ugyan miért? Természetesen azért, mert tudja, hogy a repülőn volt, és a halálközeli élmény segít abban, hogy "emlékezzen".

A szigeten mindkét csapattal foglalkoztunk egyszerre. A parton lévők, dinamittal elindultak volna a repülőhöz, viszont Ilana felrobbant(!), a halála teljesen a semmiből jött, majd Hugo ismét egy hallottal beszélt. Most Michael jelent meg, aki arra biztatta, hogy nem szabad a repülőt felrobbantaniuk. Hugo, jól játszva, és átverve többeket, támogatta a csapatot, hogy menjenek el a hajóhoz, ott viszont felrobbantotta a maradék dinamotot. Richard természetesen ideges lett, és ez a helyzet a csapat további szakadásához vezetett. Ben, Miles és az előbb említett Richard kivált. A többiek meg elindultak Locke táborába.

lost

A táborba, ahol Locke végre megtudta, hogy mi/ki Widmore fegyvere. Találkozott a Sayid által elrabolt Desmond-dal, aki nyugalmával kicsit kiborította Flocke-ot, majd egy kút mélyén végezte. Igaz előtte még ő is látta a gyereket, Flocke társaságában. Így az esetleges bedobás akár ennek is köszönhető volt, hiszen nem sokan látták a gyereket. Mondjuk az is igaz, hogy mágneses helyek + Desmond egészen jó kombinációt hoztak eddig.

A történet lehet, sőt biztos vagyok abban, hogy a leírtak alapján nem áll össze, de csak pár emlékezetes pillanatra szerettem volna felhívni a figyelmet. Valamint még arról beszélnék, hogy jó volt látni a karakterek fejlődését, illetve hitük változását. Hugo-t nagyon könnyen dróton lehet rángatni, és még mondja is, hogy a halott emberek megbízhatóbbak, mint az élők. Jack is hisz Hugo-nak. Nem akadékoskodik, megy a többiek után, ami eddig nem volt jellemző a karakterre. Jack kezd jó arc lenni, nem mintha eddig nagyon hatalmas problémám lett volna vele.

Az eddigiekhez képest kicsit egyszerű résznek tartom egyébként, ami akár jöhetne Hugo miatt is. Valahogy az ő története elveszik a többieké között, annak ellenére, hogy az egyik kedvenc karakterem. De most nem voltam megelégedve vele. Az alternatív világban lévő élete a sok pénz ellenére teljesen üres. Mondhatni teljesen nulla érzelemvilága van, egészen addig, amíg Libby meg nem jelenik. A szigeten meg próbálja irányítani a csapatot, Jack is mint mondtam sodródik vele, ami szimpatikus, de nem biztos, hogy célravezető.

lost

A részt egyébként ott zárjuk, hogy Desmond a kútban köt ki. Az alt. világban egy "másik" Desmond elüti Locke-ot. A másik Locke, igen, aki a szigeten van, meg örül annak, hogy Hugo bemasíroz a táborba, természetesen nem egyedül. A Locke - Jack találkozás azért magával hordozott egy kis feszültséget.

Még a héten próbálom megírni a 13. részről a gondolataimat. Addig is nézzünk kicsit vissza az időben:

6x01 - LA X - 7/10

6x02 - LA X - 7,5/10

6x03 - What Kate Does - 7/10

6x04 - The Substitute - 8,5/10

6x05 - Lighthouse - 8/10

6x06 - Sundown - 8,5/10

6x07 - Dr. Linus - 9/10

6x08 - Recon - 7/10

6x09 - Ab Aeterno - 10/10

6x10 - The Package - 7/10

6x11 - Happily Ever After - 10/10

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr303142209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesko 2010.04.22. 18:06:20

Elore kihangsulyozom hogy nagyon spoileres lesz a komment, tehat aki nem latta netalan a 12-es reszt vagy lehetseges hogy beszivarog egy kicsi a 13-asbol(itt megprobalom visszafogni magam, ezt igerem!), az inkabb ne olvassa el! Emlekszik valaki arra a reszre h "everybody hates Hugo"?, emlekszunk a regi Hugora? ugy-e most mar mennyire mas, sot azt kell mondanom nagyon-nagy arca van.(pl: a szigeten, ezutan nevezzuk betanak- allithatom simman, hogy o lett Jacob jobb keze...majdnem atvette teljesen az iranyitast...nem?). Az o karaktere egy nagyon nagy karakter,(s a hata is nagy...) nem szorult ra senkire h kompletalodjek a resz, sot hogy oszinte legyek mar alig vartam egy Hugo centrikus reszt, miutan lattam a karakterek iszonyu nagy fejlodeset. A betaHugo(sziget), beletekint egy kis barna erszenybe es maris atveszi a vezetest, mert hat egyezzuk meg, hogy a mindig mindent tudo es mindig tokeletesen kalkulalt Richard Alpert kisse mintha szetthulott volna Jacob halala utan...nem?-lattatok, hogy kapkod??(megjegyzem a regi Richardot jobban imadtam...de hat ez a Lost lenyege, itt minden megtortenhet!). Gyerekek a dinamittal soha ne jatszatok! Ilana-rol gondoltam h eltunik mivelhogy tetotol talpig gipszbe volt mikor Jacob meglatogatta az alfa vilagba(ezutan igy hivom a valos vilagot), mar akkor gondoltam ebbol nem lesz ep karakter soha. Amint lattatok mindenki maskepp emlekszik vissza a beta enjere, majdnem mindig egy halalkozeli allapotba kell keruljon az ileto szemely -tudnillik ilyenkor TUDATMODOSULAS all be, s akkor jon ra az ember(halala elott), hogy mi? vagy ki? aki igazan hianyzik neki(ebben az esetbe termeszetesen ahol mar jartak a szigeten-a beta vilagba). Desmond o "az allando" es tobbekkozott elore tud mindent, sot meg ha mas hangot utnek meg akkor azt mondanam "is so fucking cool" pasi aki meg a rendezonel is hamarabb tudja a dolgokat, aaaa...meg a forgatokonyviro elott tudja...na jo- vissza valtok komolyra: Desmond addig orzi jobbra-balra a beta Charlie-t es az alfa Charliet is hogy eltanulja tolle az "emlekezes" tehnikajat, ami igen:-a halalkozeli allapot. Mivelhogy Desmond mindent mar "megertett", ezert o olyan derus...s innen gondolom hogy happy end-re szamithatunk...folytatom

mesko 2010.04.22. 19:33:15

Hugo es a "love, love, love": nem hiszem h az alfa Hugo...akinek hires uzletlanca van, meg a legtobb karitativ akciot csinalja, veti fol a penz es epp most vesz at egy ujabb trofeat Namaste-tol nem kapna csajt maganak, naaa? (most leszek az ove...biz isten!)- szerintem nem ez a gond...hanem az h tenyleg van egy igazi csak neki kodolt lelki tarsa s ez: Libby. Elismerem h Desmon es Penny kozott van a legnagyobb kemia, de en emlekszem Hugora es Libbyre ok voltak az egesz sorozat legedeskebb, "legfelszegebb", s legbajosabb parja...amikor meghalt Libby azt nem tudom kimondani mit ereztem, de akkor hangosan mondtam: ilyen nincs...nem erdekel h a LOST a vilag legkomplexebb sorozata de ennyire csufot nem uzhet az erzelmekbol...plane Hugonal. Annyira tetszik mikor a betaHugo kerdezi Libby sirjanal:- Tudok beszelni a halotakkal, s veled miert nem? hat csak mert Libby nincs meghalva... Na de terjunk vissza Desmondra akinek most nagy szerepe lesz az alfa Hugo eleteben: mert - ugyesen olvasgatva a 815-os utasait...elindul mindenkit megkeresni es segiteni nekik "emlekezni"(mivel mar emlitettem o orokke mindent lat elore...ugy irigylem!), s eler Hugoig aki epp banataba eszi tele magat...mert mondta neki Libby h o mar latta...na de Hugo is latta, csak nem azt amit Libby, hanem a "bolondokhaza" kocsit...szerintem ertheto...folytatom

mesko 2010.04.22. 20:26:58

Egy nagyon fontos dolog szerintem:- nem mindenki egyforman emlekszik vissza...pl. Jack a valosvilagba es a szigeten is a tukrokbe nez..(.ezert nagyon felek mivel o igazan a foszereplo nehogy tudathasadasos legyen..es akkor jaj..nem, nem, nem..elmelet elejtve), ezert Desmond nem kell az alfaHugot halalkozeli allapotba hoznia(mondjuk elnezve h mennyit eszik...s mekkora a tulsulya...s Michael is figyelmezteti h nehogy meghaljon, hmmm? nehogy o mar a halal kozelebe legyen..ez csak egy felteves..azert h maradjuk a halalkozeli pillanatoknal), hanem szepen besetal a chiken salse-be es megkerdezi alfaHugot h rajta volt-e a 815-son...amire Hugo durvan valaszol: NA ES?. Eszre vettetek h mindenki olyan durvan-sertetten valaszol erre a kerdesre...mintha rejtenek...errol majd bovebben lesz szo a 13-ik reszben...hmm?---biztos jelent valamit...varjuk ki a veget. Desmond raveszi h beszeljen Libbyvel...s tobbek kozott a sorszama 42-es...lehet nincs jelentosege a valos vilagba..de akkor is. A kedvenc jelenetem a csok,s az h alig er Libby Hugohoz neki egybol bejon a sziget... amilyen hulye vagyok elgondolkoztam ha szex lett volna...na akkor mennyire tisztabban latott volna Hugo...HD-be.. !folytatom holnap

zolee 2010.04.22. 20:47:49

Nem olvastam még végig, de Libby halála? Nem halt meg? Hugo eléggé érzékenyen jegyezte meg, hogy nem tud vele beszélni ez tény, de kell legyen erre egy másik magyarázat.

attii 2010.04.22. 20:50:44

mesko, az utolsó mondattal mélyen egyetértek, illetve arra gondolok, hogy tényleg kevés érintkezés kellett ahhoz, hogy Hugo is emlékezzen, lényeg viszont, hogy látott valamit ő is, és mások is.

mesko 2010.04.22. 21:20:06

Az en elmeletemre alapoztam ami a kovetkezo: van egy alfa vilag a VALOSAG es van egy beta vilag(modosult tudat...a sok trauma hatasara...vagy tenyleg lezuhan a repulo es akkor mar a film elejen egy halalkozeli allapot szuletik meg a szereplokbe)ez a SZIGET. Szerintem zolee 2 az 1-ben tortenik: tehat eggyut halad a valosag es a sziget...addig mig valamennyien helyre nem jonek..es ennek fuggvenyeben csak a Szigeten a betan hall meg Libby..de a valosagban az alfa vilagban mar nem. Tehat a valosagba el!!-en akkor ezt igy gondoltam...s addig mig meg nem adjak a valaszt tovabbra is igy gondolom...

dave_k 2010.04.22. 22:21:02

Érdekes egy elmélet a tiéd, nem mondom, hogy nincs benne igazság, és akár még valós is lehet. De nekem túlmisztifikált (így kell írni) egy kicsit. Ennél egyszerűbbnek gondolom a helyzetet, még akkor is, ha a lostról van szó. Az utolsó mondatod viszont igaz, amíg nem bizonyítják az ellenkezőjét még igazad is lehet.

mesko 2010.04.23. 14:57:07

A gyermek aki megjelenik szerintem Aaron, ugyanolyan botja van mint Locke-nak. Van egy parbeszed mielott Locke bedobja Desmondot a kutba,(a legfontosabb! szerintem) arrol szol h Locke megkerdezi Desmondtol: KI VAGYOK EN? (ne felejtsuk el Desmond az egyetlen jelen pillanatba ki mindent tud!) s Desmond azt feleli: J. LOCKE! Tehat a feketeinges ferfi eredetileg Locke...erre bizonyitek lesz a 13-as reszben...mikor a valos vilagba levo Locke-nak nem szigeti esemenye jon elo hanem az h elakarta jegyezni a baratnojet...errol ennyit...alig varom h mi lesz a vege...de addig is en igy latom. (teddike neked kulon megjegyzem legalabb 9/10 ez a resz...de nem baj..ez a LOST s ahanyan vagyunk annyifelekeppen latjuk)
süti beállítások módosítása