2010.05.19. 01:13 teddike

Upfronts - ABC - 2010/11

Címkék: sorozat abc upfronts 2010 2011

Az NBC és a FOX után az ABC vette a fáradtságot és a bátorságot, hogy kilépjen a közönség elé, és bejelentse a következő évados terveit. Azért kellett a bátorság ehhez, mert ahogy a Desperate Housewives finálénál írtam, nyugodtan kijelenthetik, hogy "elk*rtuk", ami sokszorosan is igaz az idei évükre.

Az ABC az NBC szintjére csökkent. Az újoncok közül, emlékszem egy éve mennyire hype-olt, FlashForward és "V" is megbukott. Előbbié volt a nagyobb, hiszen kaszálták is, míg a "V" kap egy midseasonos lehetőséget. Ha nem lett volna a szerdai szitkomblokk, akkor most tényleg sírhatnának. Igaz az évad végére ez a blokk is csak egy sorozatra összpontosít, a Modern Family nélkül sehol nem lennének. A meglévő sorozatok is kezdenek kudarcot vallani. A Desperate Housewives és Grey's Anatomy is nagy esésnek indult. Egyik sorozat sem szállítja már a korábban megszokott erős számokat 18-49-ben. A Castle olykor-olykor vitézkedett. De pl. a finálé már egyáltalán nem nevezhető jónak. Rövidre fogva, buktak, nem is kicsit.

Innen két irányba, sőt háromba kellene elindulni a csatornának. Egyrészt a meglévő sorozatokra összpontosítani, amiket lehet mentsék a kátyúból. Aztán jöhetnek az újoncok (9+1), amik csalogathatják a nézőket, harmadrészt pedig bátor/merész műsorrendre van szükség. Illetve lett volna, mert nem kaptuk meg. Nem mertek kockáztatni, minden maradt a régiben, és az üres helyekre berakták az újonnan érkezőket. Meglátjuk mire mennek velük, de a többnyire sablonos felhozatalnak köszönhetően nem sok esélyt látok arra, hogy sikeres évad előtt álljanak.

Sorozatok amik biztosan visszatérnek: Brothers & Sisters, Castle, Cougar Town, Desperate Housewives, Grey's Anatomy, Modern Family, The Middle, Private Practice, "V" - America’s Funniest Home Videos, Dancing With The Stars, Extreme Makeover: Home Edition, The Bachelor, Supernanny

Sorozatok amik biztosan nem térnek vissza: FlashForward, The Forgotten, Hank, Eastwick, Happy Town, Better of Ted, The Deep End, Romantically Challenged, Scrubs, Ugly Betty + befejeződik a Lost

Újoncok: No Ordinary Family, Detroit 1-8-7, Better Together, The Whole Truth, My Generation, Body of Proof, Mr. Sunshine, Happy Endings, Off The Map + Secret Millionaire

Midseason(ra) marad: "V", Mr. Sunshine, Happy Endings, Off The Map

Az újoncokról természetesen külön posztban jövünk majd. A tovább után pedig a műsorrendet nézhetitek meg. Korábban írtam, hogy nem mertek nagyot lépni, arra gondoltam, hogy sem a csütörtök, sem a vasárnap nem változott, és igazából a hétfő sem. Kedd, szerda, péntekre lehetett újoncokat tenni. Nézzétek csak:

Hétfő:

8-10 p.m: Dancing With The Stars

10-11 p.m: Castle

Kedd

8-9 p.m: No Ordinary Family

9-10 p.m: Dancing With The Stars

10-11 p.m: Detroit 1-8-7

Szerda

8-8.30 p.m: The Middle

8.30-9 p.m: Better Together

9-9.30 p.m: Modern Family

9.30-10 p.m: Cougar Town

10-11 p.m: The Whole Truth

Csütörtök

8-9 p.m: My Generation

9-10 p.m: Grey's Anatomy

10-11 p.m: Private Practice

Péntek

8-9 p.m: Secret Millionaire

9-10 p.m: Body of Proof

10-11 p.m: 20/20

Vasárnap

7-8 p.m: America’s Funniest Home Videos

8-9 p.m: Extreme Makeover: Home Edition

9-10 p.m: Desperate Housewives

10-11 p.m: Brothers & Sisters

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr53142338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása