2010.06.14. 20:04 teddike

Moziajánló: Június

Címkék: film 2010 moziajanlo

Mit néztünk/nézhetünk a hónapban, tudjátok a szokásos bejegyzés, ami egy apró emlékeztető, hogy miről maradtunk le, vagy mire érdemes benevezni még. Igazából, bármilyen fura, de most így hirtelen semmit nem tudnék kiemelni, hogy ezt "nagyon várom" kategória. Persze vannak/lesznek jó filmek, de sajnos nem érzem azt, hogy mindenképpen szaladni szeretnék a moziba, sokat fog ez változni, ha átnézem a teljes bemutató listát?

Az első hétvégén az amerikai közönség négy nagyobb bemutatóval számolhatott. Érkezett a Get Him To The Greek, amit mi is várunk (egy kicsit). Volt horror is nekik, Splice címmel, amit mi csak augusztusban nézhetünk. Illetve a Marmaduke és a Killers is listára került. Előbbit csak ha késsel fenyegetnek, utóbbit pedig inkább majd dvd-n. Nincs igazam? A hazai bemutatók közül a The Last Song és a Green Zone érdekelhette a nézőket.

get him to the greek splice the a team toy story 3

Második hétvégén, igen most vagyunk túl rajta, érkezett a The Karate Kid, és a The A-Team. Előbbi 40 milliós költségvetéssel indult neki, míg utóbbi 110 milliót próbál minél gyorsabban visszatermelni. Nálunk a Marmaduke került a moziba, valamint Jennifer Lopez hátsójával erősített The Back up Plan, és a sorozatos arcokkal telepakolt Nightmare on Elm Street. Igaz itt már a foci erősen beleszólt a bevételek alakulásába.

A harmadik héten valamivel jobban felviszik az ember vérnyomását, legalábbis én biztosan jobban fogom magam érezni a mozikban. Érkezik a Toy Story 3 illetve Jonah Hex. Mi pedig a Kick/Ass-t kapjuk végre meg, amit semmiképpen sem szabad kihagyni.  Ráadásul, ismételve kicsit a filmeket, a Toy Story világpremier, így 3D-ben és IMAX-ban is tölthetjük a soron következő hétvégénket.

A hónap vége egyfajta levezetés is lesz, bár Tom Cruise népszerűsége mostanában az egekben, emiatt és a korábban látott előzetesek miatt a Knight & Day meglepően nagy sikert is hozhat. Mellé jön még egy vígjáték, négy ismert komikussal, de most őket nem sorolom fel, csak a címet mondom, Grown Ups. A hazai bemutatók listájával nem is fárasztalak titeket, tényleg semmi, szó szerint nulla. Viszont mi már június 30-án mehetünk Twilight-ot nézni, és ennek gondolom sokan végtelenül örülnek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr313142461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása