2010.08.06. 13:49 teddike

The A-Team (A szupercsapat)

Címkék: film 2010 the a team

A szupercsapat eredetijére én csak haloványan emlékszem, a 80-as évek egyik meghatározó sorozata volt, amit ismétlésekből még hosszú éveken keresztül mi is nézhettünk. A zene, a hangulat sokunkban megragadt, a kocsival és a négy szereplővel együtt. Nagyon sok időnek kellett eltennie ahhoz, hogy valaki komolyan gondoljon és meg is valósítson egy filmet ebből. Az év elején záporoztak a jelenetek, jött a hangulat, komolytalan komolykodás volt kilátásban, és minden porcikánkkal annak szurkoltunk, hogy a filmben se vegyék magukat komolyan a srácok. Ha nem is teljesen, de valamennyire szerencsénk volt, igaz nem véres, akciókkal megpakolt filmet láthattunk, de nagyon jó szórakozás volt. A filmről alkotott véleményt egyébként most nagyban elősegíti az is, hogy az amerikai premier már június elején lement. Sem a nézők (alacsony bevételek) sem a kritikusok (negatív vélemények) nem álltak a film mellé, aminek köszönhetően a mi elvárásaink is csökkentek. Ennek viszont már teljesen megfelelt a Szupercsapat. Igaz, nem a nyár leginkább férfiaknak szóló produkciója lett ez, az marad a The Expendables mellett, de a második helyet simán kibérelhetjük ennek a csapatnak.

the a-team

A sztori 4 részből áll, ami természetesen egy okos egészet alkot. A sorozatos múlt miatt talán így lehet elkülöníteni a fejezeteket. Volt egy ismerkedős rész, sok poénnal, jó akcióval, vetkőző Szépfiúval, jó Murdock jelenettel. Jött egy háborús, rablós, átverős rész, aminek köszönhetően a csapat börtönbe került, illetve törvényen kívüliek lettek. A harmadik fázisban természetesen újra egyesülnek, a negyedikben pedig visszavágnak. Hannibal folyamatosan tervez, a többiek kiviteleznek. Murdock és Rosszfiú veszekednek, mint a sorozatban is, Szépfiú a testét mutogatja párszor, de még az elfogadható szinten. A katonaság és a CIA és beszáll olykor ebbe a buliba, Jessica Biel is billeg egyet kettőt a történetben - szóval minden adott ahhoz, hogy kikapcsolhassuk az agyunkat.

Amire egyébként nagy szükség van. Ha nem tesszük meg, akkor folyamatosan elkezdjük felismerni a filmben lévő hibákat, amikre senkinek sincs szüksége. A kivitelezés nem a legjobb, bár agyament jelenetek vannak, a 110 millió dollár ellenére nagyon sokszor kilógnak a jelenetek. A forgatókönyv sem tökéletes, és nem is mindig tudja visszahozni azt a hangulatot, amire a sorozat képes volt, mondom ezt úgy, hogy halovány emlékeim vannak. A potenciál ott van benne egyébként, a hangulat nagyon sokszor adott és én ezt most el is tudom fogadni. A csapattal sincs semmi gond, nagyon jó színészeket találtak a szerepekre.

the a-team

Liam Neeson és Hannibal jó párost alkotnak, a szivar mindig kézben van, a tervezés folyamatosan megy, jó casting. Mint ahogy Bradley Cooper is remek Szépfiú. A többször megmutatott felső testével is próbálja bizonyítani, de szerencsére nem csak ennyit kapunk tőle, bár gondolom ez a csajoknak elég lenne, de helyette jön még egy kis poénkodás is, aminek mi is tudunk örülni. Murdock agyament, eszetlen, de tőle ezt is várjuk, és szerencsére Sharlto Copley megbirkózik a szereppel. Mint ahogy Quinton Jackson is jó fatuskó, de tőle meg ezt várjuk. A férfiakat pedig, az akciók és a múlt mellett, Jessica Biel hivatott becsalogatni a termekbe, igaz nem vetkőzik, de így is ellenállhatatlan pár jelenetben.

Értékelés: The A-Team - 7/10

A rajongás, az akciók, a csírájában meglévő hangulat kevés ahhoz, hogy a végelszámolásnál ennél magasabb pontokat kapjon. Ettől függetlenül nekem remek szórakozás volt, és a korábban olvasottakhoz képest sokkal rosszabbra számítottam. A nyári blockbuster időszakban egy ilyen filmnek simán van helye. Még akkor is ha klisés a történet, látjuk előre a fordulatokat. Vannak benne jó poénok, váratlannak mondható húzások. Egy popcorn és egy üdítő mellett jó szórakozás lehet.

A folytatástól viszont nem kell félnünk, egy patron volt ez. Az amerikai bevételek 80 millió alatt vertek tábort, amivel meg sem közelítik a 110 milliós költségeket, és nemzetközi vizeken sem tudott sokkal többet gyűjteni a film. Örüljünk annak, hogy legalább megpróbálták, emlékezzünk a jobb jelenetekre, és nézzük meg a sorozatot, mert az még ma is jó emlék, nem úgy mint a film lesz 20 év múlva.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr793142598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesko 2010.08.07. 06:58:52

Nekem tetszett nagyon az eleje...aztán...(tényleg jobb ha nincs folytatás).

zolee 2010.08.07. 11:39:29

Én egyet értek a pontozással, tetszett, nem volt jó film, közel sem tökéletes, de ott volt benne a hangulat, voltak jó jelenetek, jó poénok és sorolhatnám. Nagyon keveset vártam tőle, de azt szerintem simán teljesítette. Mesko folytasd nyugodtan, negatív vélemény is vélemény.
süti beállítások módosítása