2010.10.14. 16:02 teddike

The Town (Tolvajok városa)

Címkék: film 2010 the town 8 csillag

Szeretném azzal kezdeni, hogy Ben Affleck megcsinálta, és ha a színészkedéssel nem is, de a rendezéssel/írással ki tud emelkedni az átlagból. Immáron a második filmet írhatjuk fel a rendezői oldalra, és a Gone Baby Gone után bizonyította, van helye ebben a mezőnyben. Egy kellően feszes, izgalmas, olykor látványos mozit rakott le az asztalra, ami ha klisés, és nyugodtan rámondhatjuk, hogy "ezt már láttuk", akkor is kiemelkedő, és nem nevezném semmiképp átlagosnak. A város hangulata, a megírt párbeszédek, az izgalmas üldözések jó irányba mozgatják el a nézőt, ráadásul kellő mennyiségű poén is van benne, hogy az olykor komor hangulatból kihúzzon minket.

the town

A történetünk, Affleck kedvenc városában, Boston-ban játszódik, aminek a hangulatát sikerült megint nagyon jól eltalálni. Rögtön a filmünk legelején megtudjuk, hogy ebben a városban van a legtöbb bank-rablás, vagy rablás, és a főhőseink is egy ilyen banda tagjai. Egy bank kirablásánál találkozunk velük, ahol bank vezetőjét használják fel arra, hogy a pénzhez jussanak, viszont a rendőrség érkezése miatt egy túszt is ejtenek, akit később elengednek, de felmerül a gyanú, hogy esetleg látott valamit. Doug emiatt felveszi a nem éppen csúnya hölggyel a kapcsolatot, és ahogy azt az előzetesekből sejteni lehetett, kapcsolatba bonyolódnak. Az élet azért nem ennyire rózsaszín, van még itt volt barátnő, a helyi bandák vezetője, FBI, börtönben ülő apuka, egy szebb jövő gondolata és természetesen egy utolsó nagy meló. Az izgalom garantált, a fordulatok nem annyira, de ezektől függetlenül jól megírt forgatókönyvvel van dolgunk.

A színészek között nem egy ismerős arccal találkozhatunk. Plusz szinte mindenkinek a játéka közepesnél jobb, bár nem kiemelkedő. Ehhez a filmhez viszont bőven elég, és ezzel nem leírni szeretném őket. Ben Affleck egyértelműen jobb rendező, de színészként sem lehet rosszat mondani róla. Az általa játszott karakter minden fájdalmat, örömét vissza tudja adni. Mint ahogy Rebecca Hall is, aki egyértelműen a film pozitív meglepetése. Mellettük Jeremy Renner kap még fontos szerepet, amit természetesen a maga szintjén, kis újból kiráz, éppen ezért nem is mondanám kiemelkedőnek. Plusz a főszereplő hármashoz jönnek még a "sorozatos" arcok. Jon Hamm (Mad Men) FBI ügynökként boldogít minket, mint ahogy Titus Welliver (Lost) is mellette tűnik fel. A nagyobb meglepetés, akit nehéz volt kicsit elfogadni a szerepben, az Blake Lively. Nem volt könnyű elvonatkoztatni az eddig, általa játszott karakterektől. A drogos, milf szerep ettől függetlenül nem állt rosszul neki.

the town

A megvalósítást már többször érintettük. Annyit adnék még hozzá, hogy jó volt megismerni a két oldalt. Bankrablók, FBI, viszont a "jó" oldal szereplőit nem nagyon sikerült elmélyíteni, mármint a karaktereket. Lógtak végig a levegőben, és csak abszolút mellékszereplői voltak a történetnek. Ettől függetlenül Affleck egy nagyon jó filmet tett le az asztalra, és elkerülve az összehasonlítást más, hasonló mozival, azt kell mondjam, hogy jöhetne még pár rendezés tőle a közeljövőben.

Értékelés: Tolvajok városa - 8/10

Nem fukarkodom a pontokkal, és lehet túlértékelt a dolog, de jó szórakozás volt. Feszes, izgalmas és a két óra is gyorsan elrepült, nem unatkoztam, és bár több dráma volt, mint akció, így is látványosnak mondanám. Jó színészekkel, jobb rendezővel a fedélzeten, ami most itt nekem elég volt ahhoz, hogy pozitívan gondoljak vissza a filmre.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr373142848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Alex · http://siralex.wpress.hu 2010.10.14. 19:12:16

Hogy nézted meg, most nem vok képben, van már normális letölthető minőség vagy megy a moziban?

Ismeretlen_37501 2010.10.14. 19:27:54

Ma volt délelőtt egy sajtó-vetítés, vagy valami ilyesmi, jövő héten lesz a premier.

zolee 2010.10.14. 21:56:23

Nagyon várom már, örülök, eddig én is csak jókat olvastam róla.

ddp27 2010.10.14. 21:59:47

Csatlakozom, jöhet a film, kíváncsi vagyok szinte mindenkire. Én sem olvastam még igazán negatív kritikát, csak azt, ami itt is van, hogy nem új dolgokkal vesznek meg.

martin 2010.10.15. 13:16:44

Az a baj, hogy én is csak várakozásomat tudom kifejezni. Jövő héten viszont ott leszek a premieren.
süti beállítások módosítása