2010.11.01. 19:41 teddike

Easy A (Könnyű nőcske)

Címkék: film 2010 easy a 7 csillag

A napokban került a hazai mozikba Emma Stone főszereplésével készült, romantikus vígjáték, amiről a főszereplő mellett, még annyit tudhattunk, hogy az amerikai közönségnek bejött a dolog, meglepően magas bevételekkel futott a film, de persze ez még nem garancia arra, hogy minőségi szórakozást is kapunk. Jelen esetben viszont a kettő valahogy sikeresen összejött, mivel egy nagyon könnyed, nem a megszokott formában tálalt romantikus maszlagot kaptunk. Természetesen ennek is vannak hibái, olykor nagyon okoskodó, mesterkélt lesz, de mégy így is jelentősen könnyebben fogyasztható, mint mostanában készült társai.

easy a

A történet középpontjában egy középiskolás lány áll, aki először azt hazudja barátnőjének, hogy randija lesz hétvégén, majd később azt is sikerül neki elhitetnie, hogy lefeküdt a sráccal. Innentől már nem a saját kezében a sorsa, a suliban nagyon gyorsan elterjed, hogy elveszítette a szüzességet, és mivel még egyik barátjának is segít, könnyen elterjed róla, hogy a suli ribanca. A kialakult képen azonban ő sem akar változtatni, rátesz egy lapáttal viselkedésével és öltözékével is. A történet alapja, ami többször szóba is kerül a film során, egy modern feldolgozású Skarlát betű, az "easy A" is erre utal a címben. A mesében részt vesz pár barátnő, a szülők, pár helyzetben előkerül a vallás fontossága, és természetesen a nagy ő, vagy legalább egy barát keresése is.

Ami különösen tetszett, hogy nem egy megszokott tini vígjáték, "mocskos" poénokkal. Története van, szeretne mesélni valamit, és ráadásul a főszereplő is tökéletesen illik ebbe a környezetbe. Nem csöpög állandó jelleggel, a párbeszédek normálisabbak, így az élvezeti faktor sokkal magasabb. Természetesen az egésznek a kulcsa, amit már nagyon sokszor megtapasztalhattunk, szarból nem lehet várat építeni, itt viszont van nekünk egy főszereplőnk, akire nagyon könnyen és jól fel lehetett építeni a történetet és ezzel a filmet is. Tökéletes választás volt a szerepre, és a végterméket is sokkal könnyebb volt így eladni. Nem szeretnék ódákat zengeni a játékáról, de egyszerű tény, hogy nélküle fele ennyit sem érne az Easy A.

easy a

Előbb biztosan kitalálhattátok, hogy Emma Stone-t próbáltam dicsérni, aki mellett nem egy ismerős arc feltűnik. Igaz főleg azoknak, akik követnek mostanában pár sorozatot. Emma Stone apukáját alakító Stanley Tucci nem ebbe a kategóriába tartozik, de az ő játéka is dob az élvezeti faktoron. A sorozatokból pedig van nekünk Gossip Girl, Hellcats, Cougar Town és ex- Friends szereplő is.

Értékelés: Easy A - 7/10

Kellemes meglepetésként éltem meg a filmet, nem tagadva azt, hogy főleg Emma Stone miatt mentem el rá, és most is tartom, hogy csak miatta képes hozni ez a mozi azt a szintet, amit most itt leírtam. A történettel sincs semmi baj, még akkor sem, ha olykor túl komoly akar lenni. Plusz az állandóan visszaköszönő ismerős arcok is dobtak a megítélésen, és akkor a popkulturális utalásokat még számba sem vettem.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr623142926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colorado 2010.11.02. 09:28:29

Jó kis kedvcsináló, felkerült a megnézendők közé!:)

Brigi 2010.11.02. 12:43:55

Felkerült bizony, hétvégén nem tudtuk megnézni, így lehet szerdán ezt kéne pótolni.

tommi 2011.01.08. 00:06:55

szia te lany nagyon szep vagy es te egy film sztar vagy na m1 irj visza nekem beby
süti beállítások módosítása