2011.10.31. 22:49 teddike

Öt éve kezdődött minden!

Címkék: sorozat film csajok bloghu szuletesnap okossagok

Ezt sem gondoltam volna (minden évben így kezdtem vajon - nem nézem vissza), hogy ezt is megéljük. A napokban sikerült a blognak betölteni az ötödik születésnapját. Azóta már fogalmam nincs, hogy milyen napon sikerült megírni az első bejegyzéseket, amik pont _olyanok_ voltak. Szóval ma már csak röhögni tudok rajtuk, na jó, inkább mosolyogni, hiszen azokat is én írtam, de vicces látni, hogy honnan indult az egész. Bár lehet ez tényleg elhangzik minden évben, de az ötödik az most kicsit más, főleg az elmúlt egy év/hónap/hét tükrében.

Haladok sorba, ha van egy kis időtök, nem lesz hosszú, olvassátok át, hogy mi is történt: szóval egy éve változott nagyot az élet meló szempontjából. A blogtól sok időt elvett, viszont a sorozatokhoz nagyon sokat adott az a munkahely változás, amin az utolsó szülinap után átmentem. Kevesebb bejegyzés lett, viszont sokkal közelebb kerültem olyan tartalmakhoz, amikről eddig csak álmodhattam, és elkezdhettem megérteni az egész rendszer működését. Azt, hogy a sorozatok vásárlása nem olyan mint az IKEA katalógus, és nem csak egyszerűen rábökni kell egy újdonságra valamint miért nem mehet délután négykor olyan jelenet, amiben elmondják, hogy miért tudod az otthoni mosóporral megölni magad. Plusz, és itt kezdődnek a szuper dolgok: sikerült eljutni olyan vetítésekre ahol amerikai premier előtt nézhettem meg nagyon sok sorozatot, valamint megnyílt pár kapu több szinten is, amit, nézzetek el nekem, nem tudok itt részletezni. Egy biztos, ha a blog kevesebbet is kap, nagyon sokat adott nekem és emiatt biztosan folytatni fogom, még ha kevés/kisebb lángon. 

A hónap/hét eseményeit azért tartom fontosnak megírni, mert kell egy felület, amin majd később visszaolvashatok és eldönthetem, hogy jó vagy rossz ötlet volt. Pár hete nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy bezárom az oldal kapuit, főleg magánéleti dolgokra hivatkozva magamban, azon agyaltam, hogy nem látom értelmét folytatni, nem volt erőm/kedvem hozzá, pedig az elmúlt években, ha valami biztosan működött, akkor az az volt, hogy leírtam a saját kis véleményemet filmekről, sorozatokról. Lehet, hogy ez sokak életébe eljött, akik már ennyi ideje szerkesztenek egy oldalt, de mint mondtam ennek a mélypontnak semmi köze nem volt a _sorozatokhoz_ vagy a _junkie_ léthez. Lényeg a lényeg, így október 31-én, közel a 11 órához kijelenthetem, hogy haladok tovább. 

A sírásnak itt vége is. Beszéljünk inkább arról, hogy pár hónapja elhagytam a freeblog felületét, jött a blog.hu, a kevesebb látogató, de ma már, az új admin felülettel az élen, szerkesztek tovább. Jöjjön egy újabb év, jussunk el a következő szülinapig és örüljünk annak, hogy vannak jó sorozatok, jó filmek és rengeteg eyecandy (*nevet*). Mindig a végére maradtok, ezt viszont biztosan tudom, de köszönet mindenkinek, aki akár egyszer is az oldalra kattintott/látogatott. Nagyon örülök, hogy erre jártatok, erre jártok, tartsátok meg jó szokásotokat.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr1003343652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djzsuzska 2011.10.31. 23:15:28

Mi köszönjük a sok-sok írást! :)
Különösen jó volt olvasni a nyár folyamán azokról a pilotokról, amik ősszel vagy csak a midseasonben voltak/lesznek láthatók. Nem egy újonc lett várós, vagy épp nem lett bepróbálva a későbbiekben.

Boldog blogszülinapot és még sok, posztban gazdag évet! :)

teddike · http://teddike.blog.hu 2011.11.01. 01:18:22

Köszi! :) Van még pár meglepetés a zsákban az új sorozatokat illetően, lassan előkerülnek majd, közeledik a január. :)

Maya-- 2011.11.01. 05:13:03

boldog szülinapot:)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.11.01. 22:09:30

Boldog blogszülinapot!

Nagyon sajnáltam volna, ha nem folytatod.
Mindenki elgondolkodik egyszer-kétszer azon, hogy érdeme-e foyltatni, de szerintem érdemes.
Csak így tovább!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.11. 20:54:28

Boldog szülinapot.
Én még emlékszem, hogy akkor tévedtem a blogra, amikor egy fake-előzetest néztél igazinak és hiába mondogattam, hogy ez csak egy rajongói trailer:) Talán be is rágtál, ki tudja:)

teddike · http://teddike.blog.hu 2011.11.13. 20:12:23

@koimbra: Nem nem, nem szokásom berágni! :) Köszi a köszöntést :)
süti beállítások módosítása