2012.01.17. 23:00 teddike

Premier: Elindult az Alcatraz

Címkék: sorozat alcatraz 2011 2012

Fussunk egy gyors kört a tegnap esti Alcatraz premier kapcsán: 2010 decemberében írtam először a sorozatról, már akkor tudni lehetett, hogy a Bad Robot fedélzetén fog elkészülni az újonc. Ebből talán rögtön következett, hogy J.J. Abrams tervei a képernyőn is megjelennek majd, nehezen tudtam elképzelni, hogy ne rendeljék be a sorozatot. De ez most már történelem, mint ahogy az is, hogy Sam Neill szintén 2010 végén csatlakozott a csapathoz és 2011 elején elkezdődtek a munkálatok. A 2011-es upfronts alatt, ahogy azt már előre sejteni lehetett, jött is a sorozat berendelése, a meglepetés pedig az volt, hogy a FOX csak midseasonban számol az Alcatraz rabjaival. A Terra Nova kapta meg inkább a kezdő bizalmat, az Alcatrazt pedig a Touch fogja követni. Miért fontos ez? A nézettségnél visszatérünk erre.

alcatraz_tca_photo.jpg(Alcatraz - FOX TCA Tour)

A folyamatosan érkező hírek, újdonságok mellé, augusztus elején megérkezett a Pilot is, ami rögtön levett a lábamról. Már most írnám, hogy a második részt nem láttam (a bejegyzés megírása után kerítek majd rá időt), véleményem tehát továbbra is csak az első 40 percre épül, ami nálam elég volt arra, hogy nagyon várjam a folytatást. A legjobb pilotok között tartottam nagyon sokáig számon, olyan társakkal mint a Smash vagy Touch (network újoncok közül), így nagyon izgatottan vártam a premier nézettségi adait. A rajongás mellett, több okból kifolyólag is.

A Terra Nova előttem nagyon durván leszerepelt, egy nagyon gyenge családi drámának tartom, ami semmilyen értéket, élvezeti faktort nem tudott hosszabb távon felmutatni. Voltak apró mozzanatok, amik tartották kicsit bennem a lelket hétről hétre, de nem sikerült megugrani azt a gátat, ami szerintem elvárható lett volna egy ekkora elvárásokkal induló sorozat esetében. Ez el is vezet minket oda, hogy a Terra Nova nem tudott kiemelkedő, sőt még elfogadható nézettséget sem hozni a FOX számára. Viszont a korábbi évek nagyon gyenge hétfői miatt, illetve a House nézettségének csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy a 18-49-es eredmények a még elfogadható kategóriába kerüljenek a dinós sorozat életében. A második évad még nincs berendelve, és a jövő nagyon sokban függ attól, hogy az Alcatraz mire lesz képes hétről hétre.

alcatraz_premier_photo.jpg(Alcatraz - Premier előtti vetítés a "szigeten")

Nem akarok naiv lenni, és azt a képet mutatni kifelé, hogy csak a nézettség elég ahhoz, hogy egy sorozat jövője eldőljön, nagyon sokszor számít, de egy Steven Spielberg nevével fémjelzett sorozat esetében még ez is kevés lehet. Ettől függetlenül bízok a nézőkben, a tiszta játékban, és abban, hogy az Alcatraz sokkal jobb eredményeket hozva, jó közönséggel képes lesz a FOX vezetőivel elhitetni, hogy inkább erre a sorozatra van szükség. 

A számokat elnézve, az Alcatraz-nak mindenképp nagy esélye van, de igazatok van, korai erről még beszélni, a 4 - 5. rész környékén már okosabbak leszünk. Addig is: a Terra Nova premiert 9,22 millió néző követte végig, a finálét viszont már csak 7,24 millióan látták. Az első évad átlagnézettsége 7,52 millió volt, a kereskedelmileg fontos korosztályban (18-49) 2,5-ös átlaggal zárta az évet. Az Alcatraz-t közel 10 millió néző követte (első két rész) és 3,3-as share-t produkált, ami több mint biztató. A folytatás, ahogy írtam korábban, több sorozat és a FOX jövő évi stratégiájáról is dönt. Már csak azért is, mert a House jövője sincs kőbe vésve. Izgalmas lesz ez a hétfő este idén a csatorna életében.

alcatraz_poster.jpg(Alcatraz - Hivatalos, első évados poszter)

Most pedig jöjjön a második rész, izgatottan várom, hogy milyen szinten folytatódik az évad.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr163572300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása