teddike.hu

Az Oscar-t lezáró bejegyzés szokott lenni általában egy képes összefoglaló, ahol nagyon sok színésszel találkozhattok. Megcsodálhatjuk a fantasztikus ruhákat és..., na, fussunk neki ennek a mondatnak újra, tehát eyecandy szempontból nézegethetjük a megjelent színészeket, akik idén is kitettek magukért. Természetesen a show nem ért véget, magyar idő szerint reggel 6 körül, a sztárok mentek tovább, és buliztak egész éjszaka, így az after party képeit is megmutathatjuk nektek. Ebből két komolyabb rendezvény van, a Vanity Fair Party, valamint Elton John szokásos bulija, csemegézzetek.

Mielőtt azonban a képek mesélnének, ugorjunk kicsit vissza, és nézzük meg, hogy kik lettek az idei győztesek.

A folytatásban még rengeteg képet láthattok, érdemes kattintani:

Több mint 12 órával a legjobb kategória kihirdetése után, foglaljuk össze, hogy mi is történt éjszaka. Mondjuk nagyon nem tudok semmit sem kiemelni, igazából teljesen sablonos show volt számomra, végig azt éreztem, hogy túl akartak lenni az egészen, legyen pipa ez is, és haladjunk tovább. Vagy tévednék? Semmi emlékezetes dolog nem történt, legalábbis most egyet sem tudnék kiemelni. A két fiatal műsorvezető tette a dolgát, de nem tudtak meglepni semmivel, James Franco meg szívhatna valamivel normálisabb cuccot is, hogy ki tudjon állni a színpadra.

Térjünk is inkább át a győztesekre, ahol szintén csak annyit tudnék mondani, hogy papírforma győzelem született. Ezt mondjuk előtte nem tippeltem volna meg, de végig ott volt a levegőben, hogy A király beszéde fog ebből az egészből győztesen kijönni. Azt viszont sikerült "eltalálni", bár nem volt nehéz, hogy nagyon megosztott este lesz ez, nem fog egy film sem elhúzni a többitől, ami a szobrok számát illeti. Úgy nagyon egyik díjat sem tudnám kritizálni, bár Nolan igazán megkaphatta volna az Inception miatt, de sajnos nem így írták meg ezt a könyvet, így ezt a kategóriát is A király beszéde vitte el. A győztesek előtt még annyit, apró érdekesség, hogy több évtizede volt olyan, hogy egy filmből kerüljön ki a legjobb férfi és női mellékszereplő is.

Legjobb film: The King's Speech

Legjobb rendező: Tom Hooper (The King's Speech)

Legjobb férfi főszereplő: Colin Firth (The King's Speech)

Legjobb női főszereplő: Natalie Portman (Black Swan)

Legjobb férfi mellékszereplő: Christian Bale (The Fighter)

Legjobb női mellékszereplő: Melissa Leo (The Fighter)

Legjobb eredeti forgatókönyv: The King’s Speech (The Weinstein Company)

Legjobb adaptált forgatókönyv: The Social Network (Sony Pictures)

Legjobb animációs film: Toy Story 3

Legjobb vágás: The Social Network

Legjobb idegen nyelvű film: Egy jobb világ (Heavnen - Dánia)

Legjobb dokumentumfilm: Inside Job

Legjobb dokumentum-rövidfilm: Strangers No More

Legjobb animációs rövidfilm:The Lost Thing

Legjobb rövidfilm: God of Love

Legjobb operatőr: Inception

Legjobb filmzene: The Social Network (Sony Pictures) Trent Reznor és Atticus Ross

Legjobb betétdal: We Belong Together - Toy Story 3 (Walt Disney) Randy Newman

Legjobb vizuális effekt: Inception

Legjobb látványterv: Alice in Wonderland

Legjobb kosztüm: Alice in Wonderland

Legjobb smink: The Wolfman

Legjobb hangkeverés: Inception

Legjobb hangvágás: Inception (Richard King)

Zárnám azzal a bejegyzést, hogy az ígért fiatalos, lendületes, hatalmas show-t remélem jövőre már megkapjuk. Ez sem lett sajnos emlékezetes, amit nagyon sajnálok, mert nagyon várt esemény volt részemről. Na de, ne sírjunk, lesz ez még jobb is remélhetőleg. Vigasztalásként, egy új bejegyzésben, jöjjön pár kép a megjelent szereplőkről.

A 83. Oscar gála 3 óra múlva kezdődik. Jobban mondva a köré épített show egy része kezdődik akkor, indul a Red Carpet, magyar idő szerint 2-kor pedig  kezdetét veszi a műsor. A házigazdák, idén ketten, Anne Hathatway és James Franco lesznek. Franco ráadásul még a jelöltek között is érdekelt. A listáról korábban már volt szó, nézzétek át, ha nem emlékeznétek, de a legjobb filmekről is olvashattok a blogon.

A korábbi szokásomat megtartva, idén sem kezdek el tippelgetni, nem látom értelmét igazából. Vannak nagy kedvenceim, amiket érzelmi oldalról közelítek meg, mint pl. az Inception, ami tőlem nyugodtan nyerhetne minden kategóriában, de természetesen nem fog. Hasonlóan nagy kedvenc a The Social Network is, vagy a Toy Story 3 is kellemes meglepetés volt a nyáron. A kevésbé mainstream mozik közül pedig a Black Swan és a The King's Speech tetszett nagyon. Igaz a The Fighter is sokat motoszkált a fejemben, később elvetettem, alsóbb polcokra helyeztem. Nagyon nagy bajban csak egy filmmel vagyok, a 127 Hours hatalmas érzelmi hullámzást és katarzis élményt tudott kiváltani belőlem, de akkor sem tudom oscar-filmként kezelni. Mint ahogy, és kicsit sajnálkozva írom ezt, a True Grit sem volt akkora robbanás, mint a korábbi Coen filmek.

Ezektől függetlenül úgy gondolom, hogy idén több film is a díjazottak között lesz, nem lesz egyértelműen kiugró győztes, de az is lehet, főleg most, hogy le is írtam ezeket a gondolatokat, hogy egyáltalán nem lesz igazam. A folytatásban jönnek majd még bejegyzések, képek a műsorról, és természetesen az eredményről is folyamatosan írok majd! Jó szórakozást mindenkinek, remélem sokan fogjuk élőben követni az eseményeket!

Meg kell hajolnom az idei felhozatal előtt, ami az Oscar jelölteket illeti. Vagy magam előtt, hogy ennyire óvatosan közelítettem meg a filmeket? Jó kérdés, amire már nem fogok választ kapni, mindenesetre örülök neki, hogy az óvatosságomnak köszönhetően abszolút kellemes érzéssel fejeztem be A király beszédét, annak ellenére, hogy nagyon félve, szinte csak az első felére felkészülve, ültem le a monitor elé. A hangulat, a színészek játéka, és mondhatom nyugodtan, a történet is teljesen beszippantott. Tom Hooper neve bár sokunknak nem lesz ismerős, érdemes megemlíteni, hogy rendezőként kiváló munkát végzett, igaz ilyen történettel, és ilyen színészekkel szerintem nagyot hibázni nem lehet.

A történetünk a II. Világháború elé vezet vissza minket, ahol VI. György, a koronázása előtt még beszédhibákkal küzdött. Dadogott, ami miatt nagyobb közönség előtt, a királyi család tagjaként, egy előre megírt szöveget sem tudott elmondani. Feleségével nagyon sok orvosnál jártak már, és több lehetőséget is kipróbáltak, míg végül el nem jutottak Lionel Logue irodájába, aki teljesen másképp közelítette meg a problémát. A film jelentős részében Bertie családjával ismerkedünk, a problémájával való küzdését látjuk nap mint nap, valamint azt is, hogy mennyire távol tartja ez attól a világtól, aminek a vezetését egyik pillanatról a másikra át is vehetné akár.

A történet helyett, amit nem is nagyon tudnék meg akarnék leírni, beszéljünk a színészekről. Kezdjük ott, hogy talán a leggyengébb láncszem a gépezetben Helena Bonham Carter volt. Aki bár nem játszott rosszul, csak azt hozta amit már nem egyszer láttunk tőle. Nem mondom, ide bőven elég volt, egyszerűen csak egy ilyen filmben az átlagos talán nem elég. Nem úgy mint Geoffrey Rush esetében, akinek a játéka egyszerűen tökéletes volt. Az első pillanattól kezdve lehetett érezni egy megfoghatatlan erőt az általa alakított karakterben, és ez csak neki volt köszönhető. A főszereplőt talán már említeni sem kellene. Sokáig nem érettem, mire fel ez a nagy Colin Firth láz, de azt hiszem most már teljesen egyet kell értenem vele.

Tetszett a hangulata a filmnek, örültem a jó színészeknek, és a történettel is jó volt ismerkedni, így talán jogos a kérdés, hogy miért nem mint minden idők legjobb filmjéről beszélek? A választ nem tudom leírni, nem tudom megfogalmazni sem, az viszont biztos, hogy ha valami túl rendezett, túlságosan tökéletes, ott valami nagyon nem stimmel. És valahol ezt érzem a király beszédében is. Nagyon jó volt, de a megjátszott merevsége talán megölte kicsit a dolgokat. Nem szeretném firtatni a nagyságát az egésznek, és azt sem, hogy mennyire megérdemeltek a jelölések. Azok, és én is teljes vállszélességgel állok a film mögött, viszont valami kis apró hiba hiányzik nekem. A túl rendezett, a túl a szép, a már-már tökéletes mindig valami csapdát rejteget, és bár nem akarok feltétlenül hibákat keresni ott, ahol nincsenek, ennek a filmnek egyértelműen nagy baja, hogy nem követtek el benne valahol pár apró hibát.

Értékelés: The King's Speech - 9/10

Azt gondolom, lezárásként ennyit még megengedtek nekem, legyen minden filmmel az a legnagyobb problémánk ami itt is. Colin Firth, de inkább Geoffrey Rush játéka nekem nagyon tetszett, és ezekkel a kellemes élményekkel köszönök el a filmtől. Mennyi esélye szobrocskákkal hazatérni? Nagyon sok. Megérdemelné ezeket? Erre nehéz válaszolni. Én most azt gondolom, hogy nagyobb jelöléseket győzelemre kell váltson!

Szokás szerint, az Oscar előtti estén az Arany Málna díjazottjai kapják meg a nekik járó szobrocskákat. A jelöltekről korábban már volt szó, ebben a bejegyzésben mutattam be őket. Most pedig jöjjenek a győztesek. Jobban mondva inkább csak két cím, The Last Airbender és Sex and The City 2. Ez a két film vitt el lényegében mindent.

A legrosszabb színész Ashton Kutcher lett, a Killers-ben és a Valentine's Day-ben nyújtott teljesítménye alapján. A színésznőket nem kezdem el felsorolni, igen, többes szám, a legrosszabb jelen esetben a teljes Sex & The City 2 csapat lett, ami teljesen igazságos "győzelem" szerintem. A mellékszereplők között, a The Last Airbender vitt el egy újabb Málnát, a nőknél pedig Jessica Alba váltotta gyümölcsre az ötödik jelölést, négy filmben nyújtott felejthetetlen alakításáért.

A teljes listát is megnézhetitek, erre a szövegre kellene kattintani, amit éppen most olvastok.

Nem lehet, és nem is szabad, nem azzal a közhelyesnek ható mondattal kezdeni a véleményünket, hogy Danny Boyle ismét megcsinálta. Utóbbi évek filmjeit elnézve, volt itt 28 nappal később, Napfény, 2008-ban a sikert sikerre halmozó Gettómilliomos, és a most kicsit csendesebb, de hatalmas drámaként befutó 127 óra, ami hangulatában, felépítésében, és történetében is rendkívül jól lett eltalálva. Alapvetően jellemző az idei Oscar-jelölt filmekre, hogy nagyon félve, bátortalanul kezdem el nézni őket. De itt, a 17 perces cold open-t látva, egyszerűen feszült izgalom lett úrrá rajtam, hogy mit fogunk kapni a folytatásban? Az biztos, és talán már most le is írhatom, hiszen mindenki ismeri a történet végét, ez a film sokkal inkább a reményről, a küzdésről szól, mint ezek ellenkezőjéről, vagy a dolgok feladásáról.

Írtam, hogy mindenki ismeri a történetet, ezt talán azért hangsúlyozom, hiszen egy megtörtént eseményen alapszik. Egy létező, hús vér ember kerül a középpontjába, akivel valami olyasmi történt, amit talán a legnagyobb ellenségünknek sem kívánnánk. Aron Ralston szokásosnak mondható, és ismert túra helyszínén baleset szenved. Elesik egy szakadékban, kezét pedig egy szikla a falhoz szorítja, és nem tud menekülni. 5 napot tölt ebben a helyzetben, ráadásul pokoli körülmények között. Étele és vize elfogy, nappal borzasztóan meleg, éjszaka pedig a sivatagban, a nagy hideggel találja magát szembe, de harcol, az utolsó pillanatig, addig a pontig, amikor már nincs visszaút.

Folytatva a korábbi gondolataimat, Danny Boyle tényleg megcsinálta, és James Franco személyében rendkívül jó színészt talált a főszerep eljátszására. Franco tökéletesen mutatja be minden fázisát annak az embernek, aki csapdába kerül. Kezdetben a harc, a megadás, az emlékek, az illúzió minden fázisán átmegy, egészen addig a pontig, ami a film egyértelmű magaslati pontja hangulatilag és érzelmileg is. Bár lehet sejteni, és tudni is, hogy mi fog következni, meglep és egyszerre sokkol az a jelenet, amit láthatunk. Ritkán kap az ember ennyire tökéletesen felépített, hangulatilag is jól eltalált előadást.

A film hangulatának nagyszerűségét adja, a már leírtak mellett, a helyszín, a fényképezés, és a tökéletesen megkomponált zene is. A hasadékban töltött órák, köszönhetően a flashback jeleneteknek, vagy a hallucinációknak, számunkra teljesen kitágul. Ezeknek köszönhetően ismerjük meg Aron életét, családját, és így kerül az abszolút bezárt ember életébe is egy kis szín, boldogság, amivel csak előre tudja rugdosni magát.

Értékelés: 127 Hours - 9/10

Egy tökéletesen megkomponált filmmel van dolgunk. Ami a kezdeti boldogságot egyik pillanatról a másikra lemossa az arcunkról, majd hosszú perceken keresztül a főszereplővel küzdünk, már-már feladjuk, nem látjuk a kiutat, de történik valami, eljut az elme arra a szintre, ahol döntenie kell, és ekkor érezzük mi nézők is, hogy egy nagyon jó filmmel van dolgunk. Bár a rendezőt már dicsértük, és a főszereplőt is csak éltetni tudjuk, jegyezzük meg, hogy nem egy ismerős arc tűnik még fel a filmben, köztük Kate Mara, Amber Tamblyn, Clemence Poesy vagy éppen Lizzy Caplan is.

Ezt a rövidke véleményt csak azzal tudom zárni, hogy nézzétek meg a filmet. Nem az Oscar miatt, nem azért mert több jelölést kapott, egyszerűen azért, mert nagyon kevés film tudja megadni azt a hangulatot, amit a 127 óra tudott az utolsó perceivel.

Olykor előfordul, hogy a hatalmas rohanásban időt szakítok arra is, hogy ne csak filmekről vagy sorozatokról okoskodjak, hanem kicsit én-blog jelleggel, saját magamról is írjak pár sort. Nem kell megijedni, nem lesz ebből hosszú regény, csak mostanában nem sok időm jutott a bloggal foglalkozni, bejegyzést írni, és úgy gondoltam, a hosszabb hallgatás után, illene valami hasonlóval visszatérni. Mint azt talán páran már tudjátok, sikerült elhelyezkednem egy olyan munkahelyen, ahol nagyon közelről figyelhetem a "sorozatos világot". Részben ennek is köszönhetően sokkal kevesebb időm jut a saját dolgaim elvégzésére = blog írásra, aminek következtében nem egyszer gondolkoztam azon, hogy merre kellene tovább haladni? Az biztos, hogy a korábbi rendszer nem működhet. Az állandó olvasók nagyon jól tudják, hogy mennyire csökkent le a bejegyzések száma, a korábbiakhoz képest, ez a jövőben talán annyit fog előre mozdulni, hogy próbálok egy állandó rendszert kiépíteni, amihez én is szeretném tartani magam.

Tudom, ez most sok mindenkit nem is érdekel, de ha még mindig olvassátok ezt a bejegyzést, akkor bejelenthetem, hogy a jövőben érkezni fog pár egészen exkluzív anyag is az oldalra, aminek remélhetőleg nagyon sokan fogtok örülni. Addig pedig, magyarázva a heti csendet is, foglalkozzunk azzal, hogy vasárnap Oscar! Ami egy filmes blog vagy csak simán, filmekért rajongó személy életében hatalmas esemény. Sikerült jó pár jelölt filmet a héten megnézni, amikről remélhetőleg folyamatosan jönni fognak bejegyzések, és az Oscar éjszakát is, élőben követjük majd végig, több bejegyzéssel mint eddig.

A végére marad egy újabb köszönöm, felétek, hiszen a kevesebb bejegyzés ellenére is maradt az oldal látogatottsága, és bízom benne, hogy jövőben egy-két új tartalomnak köszönhetően, akár növekedni is fog. De elég a "rinyálásból", filmekre fel!

Egy újabb Oscar este a héten, amikor egy olyan filmet sikerült megnézni, amiről előtte nem sokat olvastam, viszont az előzetesek alapján nagyon jól tudtam, hogy ismert és egyértelműen tehetséges színészekkel van tele a csapat. Ehhez nézzük azt is, hogy a legjobb film kategóriában esélyes Oscar győzelemre (elárulom már most, nem az), legalábbis jelölést kapott. Mint ahogy legjobb színésznő kategóriában Annette Bening is a jelöltek között foglal helyet. A film rendezője egyébként egy talán ismeretlenebb hölgy, Lisa Cholodenko, akinek a neve főleg egy-egy sorozat kapcsán ugrott be, mint pl. a Hung, vagy a Six Feet Under. Ami a munkáját illeti, tanulságos, és elég érdekes témát sikerült választania, ebből adódóan is, a jelöléseket (meg)értem.

A történettel már le is lövöm egy kicsit az érdekes részét a filmnek, igaz az előzetesekből is kitalálható a dolog. Egy meleg házaspár nevel két gyereket. Annak idején mesterséges megtermékenyítéssel fogant mind a két gyerek, viszont a két anyuka mellett nevelkedő Joni és Laser úgy dönt, hogy szeretné megtudni, ki az apjuk. Így kerül a képbe Paul, aki alaposan felforgatja a család eddig sem éppen teljesen normális életét. Bár ez az összefoglaló nagyon felszínes, de ennél többet nem szeretnék ellőni a történetből. Egészen jó érzés volt nézni, ahogy két, házas nő, próbál két kamasz gyereket nevelni, milyen problémákkal szembesülnek, valamint az is kifejezetten jól lett tálalva, ahogy a semmiből előkerülő apukát lekezelték.

Ami a színészeket illeti, a már említett Annette Bening megérdemelt jelölést kapott, bár nagyon sokszor nekem teljesen egy szinten volt Julianne Moore játékával. A színészek csapatában két kellemes meglepetéssel is szembesültem, egyrészt Mark Rufallo játékával nagyon elégedett voltam. Mint ahogy az idősebb gyereket alakító Mia Wasikowska is bizonyította tehetségét. Ha csak a családod nézzük, ők négyen/öten simán elvitték a történetet. Fel sem tűnt, vagy hiányzott volna rajtuk kívül más is a vászonról.

Ami a történetet és a megvalósítást illeti, nagy meglepetéseket nem kellett várni, visszafogott, egyszerű képi világának köszönhetően nagy lehetőség nyílt a felvonultatott értékekkel találkozni. Viszont minden pozitív gondolat ellenére ez a film inkább a "semmilyen" vagy a "szürke" felé tart. Bár eddig csak dicsérni tudtam, valójában nem tudott akkorát ütni, vagy annyira felrázni, mint egy Oscar jelölt filmtől elvártam volna. Értem én, hogy mit szeretne elmesélni nekünk, és a már említett értékek fontosságát is nagyon jól tálalja, viszont nem volt egy olyan kiugróan magas hangulati pontja a filmnek, amikor azt éreztem volna, hogy "jó, megvettek".

Értékelés: The Kids Are All Right - 7/10

Zárásként csak annyit, hogy maradjunk a pozitív gondolatok mellett, hiszen nem rossz filmről van szó. Egyszerűen csak nem tudott annyi színt vinni a történetbe, amennyit mondjuk vártam volna. Ahogyan felépítik a sztorit, és amennyire szépen kerülnek be a karakterek, annyira többet és többet vár az ember, aztán a végén kiderül, hogy a már megtapasztalt szinten fut végig minden - hangsúlyozom ismét, ezzel nincs semmi baj, egyszerűen csak nem ér fel olyan filmek mellé, ha csak a szobrocskákat nézzük, mint egy Black Swan.

Mondhatom egészen nyugodtan, olyan volt rávenni magam a Black Swan-ra, mintha a fogamat húzták volna. Nem kellemes érzés, gondolom sokan tudjátok, pedig Natalie Portman, Mila Kunis vagy pont Darren Aronofsky bőven elég indokot kellett volna arra szolgáltasson, hogy megnézzem filmet, minden szenvedés nélkül. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ahova a Hattyú lépett ott díjak vagy jelölések teremtek. Így van ez jelenleg is az Oscar kapcsán, ahol több kategóriában is az esélyesek között van, de a legjobb 10 film listáján is helyett kapott, mondhatom most már egészen nyugodtan, megérdemelten. Elég amúgy csak Aronofsky nevét felírni a táblára, gondolkodni kicsit azon, hogy mi volt az utolsó filmje, és ha beugrik a Wrestler, akkor bizony jó helyen kapirgálunk. Nagyon úgy tűnik, hogy a sanyarú sorsú, minimalista módszerekkel ábrázolt karaktereket helyezi jelenlegi filmjei középpontjába, de talán két ennyire jól sikerült alkotás után, ezt elfogadjuk tőle.

A Black Swan valójában a Hattyúk tava (Swan Lake) egyik fő karakterére vonatkozik, a Fehér hattyú (White Swan) gonosz ikertestvérére, amely szereppel Natalie Portman karaktere, Nina is egyre jobban azonosul a film során. A történetünk röviden egy balett táncosról szól, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy megkapja élete legnagyobb lehetőségét, és szerepelhessen a Hattyúk tavában. Miután megkapja a szerepet, az addig sem egyszerű és önmarcangoló élete csak jobban felerősödik és harca saját magával valamint a külvilággal teljesen tönkre teszi. Az anyjával élő, viszont üldözési mániával, és kettős személyiséggel rendelkező, elképzelt világban élő balett táncos életének ábrázolása tökéletesre sikeredett.

A színészek közül természetesen Natalie Portman-t kell kiemelnünk, aki egy Golden Globe-ot már begyűjtött a szerepéért, és jelenleg is harcban van egy Oscar szobrocskáért. A mennyire érdemli meg kérdésre még nehéz lenne válaszolni. Az biztos, hogy teljesítményét, előadását csak dicsérni lehet. Számomra tökéletes volt, és ez a darabban való előadása közben ki is csúcsosodott. Amennyire untam magam az első 30 percben, annyira tudtam a film második felében a vászonra ragasztott szemekkel élvezni a játékát. A karakter tobzódásának minden pillanatát jól kapta el, igaz olykor rá lehetne ragasztani a "túljátszotta a szerepét" címkét, de ez szerintem a karakter életébe is simán belefér. Natalie mellett mindenképpen ki kell emelnem Mila Kunis játékát, aki könnyedségével, ami ebben az esetben is a karakterrel jött, feldobta a filmet, és talán még nem is láttam tőle ennyire jó előadást.

Darren Aronofsky nevét nem lehet elégszer éltetni. A Wrestler is nagyon jó film lett, és most a Black Swan is erre a szintre emelkedett. A megvalósítás tökéletes, Nina életének teljesen minimalista ábrázolása, főleg a film második felében egyszerűen gyönyörű. A filmben felhangzó dallamok pedig szintén nagyon sokat tettek hozzá az élvezeti faktorhoz. Nem gondoltam volna, hogy pont egy "balettos" film fog ennyire lenyűgözni. A Black Swan-nak sikerült, és ezért hálás vagyok!

Értékelés: Black Swan - 8/10

A fontos pontokat érintettem, mind a rendezői oldalról, mind a színészek oldaláról nézve, remek filmet kaptunk. Jó történettel, jó előadással és olykor kicsit önmarcangoló hangulattal. Ami biztos, régen rázott ki ennyire a hideg egy adott jelenettől, és a Black Swan átalakulása bizony ezt váltotta ki belőlem. Lehetett ezek után nem szeretni a filmet? És akkor arról nem is beszéltem, hogy Natalie Portman és Mila Kunis közös jelenetei eyecandy szempontjából mennyire erősek! De tudjátok mit? Nem is fogok róla beszélni, ez a film nem erről szól, ezt a filmet nem ezért kell megnézni, ez a film Aronofsky egy újabb mesterműve!

A Sony/Columbia volt olyan kedves, hogy a napokban bejelentette a Spider-Man reboot hivatalos címét. Igen, ezzel találkozhattatok a címben is, szóval most nem ismétlem már magam. Azt viszont el kell még mondanom, hogy a forgatás jelenleg is tart, a bemutatót pedig 2012 nyarára, a Függetlenség napja elé tervezik. Kaptunk egy új képet is, ami egészen gyönyörű lett:

A címről még annyit, hogy ez volt a képregény hivatalos címe is, szóval nem véletlen a választás. A bemutatóig még elég sokat kell várni, de a színészeket és az eddigi anyagokat elnézve, nagyot akarnak majd "csapni" a nyári blockbuster időszakban. (Ide kattintva nagyobb méretben is megnézhetitek a képet.)