2007.12.13. 22:07 teddike

Az első "olyan" hét

Címkék: sorozat desperate housewives lost 24 prison break heroes house 2007 2008 brothers sisters

Gondolkoztatok már azon, hogy mi lesz itt velünk, ha nem lesz aktuális sorozat? Mármint, jó tudom, hülye kérdés, és persze sokan nem is akarnak erre válaszolni, meg biztos, nem is nagyon vannak olyanok, akik most kétségbe esnének, de ha jól belegondolok, ez az első olyan hét, amikor szinte semmiből nem érkezett, vagy nem fog érkezni új rész.

Tudom azt is, hogy ez valószínűleg, normális esetben is így lenne, de a tudat, hogy sokat kell várnunk sorozatokra, az kicsit aggaszt azért. De, hogy miről is pofázok itt? Nos nagyon egyszerű. Sokan tudjuk, hogy az amerikai írók még mindig sztrájkolnak. A heti hírek szerint, kezd ismét elmérgesedni a helyzet a felek között, ami semmi jót nem jelent számunkra. Nagyon valószínű, hogy nem fognak megegyezni, és ezzel nagyon sok sorozat jövője vált kérdésessé. Nem a törlésről beszélek, hanem arról, hogy mostantól teljesen más adagban fognak érkezni.

Kezdjük a sort mondjuk azzal, hogy a héten fordult elő először, hogy se Heroes, se Prison Break, se House, és kimaradnak a Feleségek is, vagy a Brothers&Sisters is lepihen. Ezek mellett, pedig van pár újonc is, amit berendeltek egész évadosra, mégsem lehet tudni, hogy mikor fognak folytatódni. Private Practice, Pushing Daisies, vagy akár a Dirty Sexy Money is szóba kerülhet. Szerencsére mindegyik kapott egész évados megrendelést, de most egyenlőre befejezték pályafutásukat.

Beszéljünk kicsit arról, hogy miből vannak még részek, és ennek köszönhetően visszatérnek egy két rész erejére még januárba. Ilyen pl. a Prison Break, ami nagyon jó évadot tudhat eddig a háta mögött, január 14.-én pedig jön a következő rész. Ha minden igaz, és lehet hinni a tvrage.com infóinak, akkor 13 rész van leforgatva összesen a sorozatból, hogy utána mi lesz? Nagyon jó kérdés, mivel nincs megegyezés, a legrosszabb amire számíthatunk, hogy szeptember környékén kapjuk a többit majd.
Itt van House is, van még pár rész, 12-13 részt forgattak le erre az évadra, aztán kalap. Január 15-én vagy 22-én tér vissza sorozat, nem akarok hülyeséget mondani, de ezek a dátumok jöttek fel eddig. Még szerencse, hogy a House nem annyira épül egymásra, és a részek mindig egy új esetet mutatnak be. Pedig most jöhetett volna az érdekes rész, megvan kik az új emberek a csapatba, ráadásul a kedvenc eyecandy maradt, így simán elnézném még sokáig a sorozatot. De itt is csak egy kérdés marad, mi lesz veled House? Jó, a kérdés drámai, és az idő mindent megold, de akkor is. Majd egyszer folytatják.

A Heroes esete már lényegesebben tisztább. A legrosszabb amire fel kell készülni, és szinte lassan már biztos, hogy ez lesz. A harmadik chapter, tehát a második évad többi része csak szeptemberbe folytatódik. Ami nem igazán tudja megerősíteni bennem azt a hitet, hogy az íróknak szurkoljak a jó ügy érdekében.

Nem akarok megfeledkezni a többi nagy kedvencről sem, de egyenlőre csak a Lost, és a 24-ről pár mondat. A Lost negyedik évada következne, elvileg meg is van a kezdés esetleges dátuma, ami szintén hangsúlyozom, elképzelhető, hogy nem végleges, de február 6-ka lehet a nyerő mindenki számára. Viszont csak nyolc részt forgattak le, ami miatt a negyedik évad, a jelenlegi helyzetben félbeszakadna, és az ötödik évad lenne 24 részes. Akkor viszont gyanúsan azt hiszem, hogy visszatérnének már október környékén. A 24 premierjét meg levették. Teljesen elképzelhető, hogy nem lesz ebben az évadban, mivel megbontva nem akarják leadni a sorozatot.

Na ezek után a rossz hírek után vajon mit lehet írni még? Azon gondolkoztam, hogy most ez mire jó, mármint minket/magunkat nézve. Mármint elszakadunk a sorozatoktól, vagy előveszünk régi klasszikusokat, esetleg olyanokat kezdünk el nézni, amit kidobtunk az első egy két rész után? Nálam már itt pihen a Jóbarátok dvd, ismét elővettem. Esetleg harmadjára Everwood, vagy ha befejeztem a Gilmore-t , akkor újra megnézem a harmadik vagy a negyedik évadot? Nem tudom a válaszokat, viszont attól "félek", sokan meg fogunk szeretni olyan sorozatokat, amiket alapból nem néznénk, de most előkerülnek, így majd ha visszaáll az élet a rendes kerékvágásba, akkor majd több mindent szeretnénk egy héten megnézni. Nehéz vagy sem, mindenki döntse el maga. Nem akarok oda jutni, hogy helyszínelőket töltök, és nézek gépen, arra ott van a tv, de majd meglátjuk. Messze van még a március, addig van esélyünk a javulásra.

Amit elfelejtettem, de aztán rájöttem, hogy vannak azért jobb dolgok is. Két sorozat, ami akár sikert is hozhat számukra. Az Everybody Hates Chris az egyik. Mivel gyerekek a főszereplők, így már nyáron gyorsan leforgatták a mostani teljes évadot, hogy ne legyen akkora nagy váltás, mivel gyorsan fejlődnek. Ennek köszönhetően ez a sorozat teljes évadot fog zárni, és remélhetőleg magas nézettség mellett. A másik a Friday Night Lights , ami nincs ennyire jó helyzetben, de 15 rész kész van, ami szintén adhat okot a boldogságra, még a sorozat készítőinek is. Mivel remélhetőleg ez a sorozat is magasabb nézettséget fog majd produkálni.

Végezetül csak annyit, hogy majd lesz valami, és majd meglátjuk. Egyszer biztos minden visszatér! Aki kiváncsi a többi sorozat esetleg jövőbeli dátumára, az kattintson, nincs sok dátum, de majd frissitem folyamatosan a képet.
 
Végezetül csak annyit, hogy majd lesz valami, és majd meglátjuk. Egyszer biztos minden visszatér!
 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr103140147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása