2008.02.27. 22:58 teddike

Michael Clayton

Címkék: film mozi 2008 michael clayton 8 csillag

A személyes nagy kedvencem a szobrocskák elnyerésére jelöltek között. Legjobb film, legjobb férfi főszereplő, és legjobb női mellékszereplő. Ezekre jelölték a filmet, és azért mondjuk ki bátran, már maga a jelölés is elég szép eredmény. Ezek közül a legjobb mellékszereplőt,Tilda Swinton el is hozta. Egyébként mint azóta kiderült, Clonney szinte mindent előre megjósolt, és maradok a pozitív vonal mellett, neki azért nem sikerült megkapnia, mert volt nála jobb, és nem azért mert rossz lett volna. Viszont ettől még felejthetetlen marad. A Ocean's után végre láttam tőle valami mást is, és ez baromira bejött. Nem tudom mi volt az, de teljesen másképp könyvelem el most már magamban.


A sztori, hiszen erről is beszélnünk kell. Michael egy elég nagy ügyvédi irodának dolgozik, akik egy elég hatalmas céget képviselnek, a U/North -ot. Viszont az ügyre ráállított ügyvéd, bekattan, és csinál elég sok hülyeséget, emiatt felkérik Michaelt, hogy simítsa el az ügyet. Elvileg Michael a megfejtő minden problémára. Sokszor emlegetik a film során, hogy ha baj van őt kell hívni, viszont ezt valahogy nem igazán tudjuk elhinni. Ami jó a filmben, hogy nem arról van szó benne, hogy meg kell tudni, tényleg para van e a U/North -nál. Illetve ezt a problémát meg kell e oldani. Ezt rögtön az elején megtudjuk. És emiatt teljesen más vonalon kell elindulnunk, hogy megértsük a dolgokat.

Az egész film középpontjában Michael Clayton áll. Nélküle, illetve Clonney játéka nélkül ez az egész semmit nem érne. Nekem egy percig sem sikerült elhinnem, hogy ő a megoldás mindenre. Sokkal inkább az jött le, hogy ha valami nem stimmel, akkor küldik azt az embert, aki feltakarítja a szemetet. Emellett elvált a feleségétől, fiát próbálja nevelgetni, függő szerencsejátékos is, éppen leszokóban. Pénze nincsen, ebből is az jön le, hogy nem mennek annyira jól a dolgai. Kölcsönt kell kérnie, hogy fedezze a saját hátát, és persze akinek a segítségére sietnek, az személyes jó barátja is. Sajátosnak mondható belső kódex alapján él, amit azért a film vége is nagyon jól bizonyít.

A film egyébként ott kezdődik, hogy látjuk játszani Michaelt, majd segítséget kérnek tőle, és miután már az első két percben kiderül, hogy nem mindenre ő a megoldás, kocsikázik egyet, lovakat néz, majd arra lesz figyelmes, hogy felrobban az autója. És ekkor megyünk vissza az időben négy napot. Nos ennyi bevezetés után remélem mindenkinek sikerült felkelteni az érdeklődését a film iránt.Tilda Swinton a U/North alkalmazásában áll, és ha már megkapta érte a szobrocskát, meg egyébként is, érdemes kiemelni a karakterét, mert szerintem ez is nagyon hitelesnek mondható. George Clonneyt pedig sokáig tudnám éltetni.

Vannak persze negatív dolgok is a filmben. Amellett, hogy a hangulata félelmetesen jó, és persze el is veszi az ember kedvét kicsit, mert elég sötétnek mondható a képi világa, sajnos bejátszik, hogy amerikai film, vagy a nagy filmgyárban csinálták, emiatt a vége happy end . Ami persze nem baj, hiszen az ember szereti látni, hogy ki nyer, és főleg miért. De eltudtam volna viselni egy olyan véget is, amiben nem feltétlenül a jó a legjobb, és fordítva. Nincs annyira valóság szaga a dolgoknak, de persze ettől még jó a film. Azon gondolkoztam, hogy mivel Clooney tényleg nagyon tetszett a filmben, és sok apróság volt még amivel levett a lábamról simán betolom rá a 9/10 -et, viszont a vége miatt maradjunk annyiban, hogy 8/10!

Írtam az elejéről, nos akkor a végéről is pár sorban. A végefőcím hatalmas. Írják ki a neveket, és közben Michael arcát mutatják. Nézzétek meg, várjátok ki, ha elkapott a film hangulata, akkor értitek majd ezt miért mondtam.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr693140212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása