Paul W.S. Anderson munkáját a Resident Evil quartológián leginkább egy cosinus görbével lehetne hitelesen ábrázolni. Ugyanis mit is kaptunk eddig? Egy játék megfilmesítése az esetek zömében sikert eredményez, hiszen egy fix célközönségre alapozhatnak. Ellenben az első rész nem csak ennek köszönhette sikerét. Jól feldolgozták a játék történetét, és jó szereplőket is találtak a kulcspozíciókba, amit például a Prince of Persiának súrolnia sem sikerült. Ennek sikerén jött is az Apocalypse, ami egy tipikus „húzzunk le még egy bőrt” típusú filmre hasonlított. Én ezek után már nem is vártam a folytatást, de valahogy mégis megszületett az Extinction, ami nem várt meglepetést okozott. Ismét kaptunk egy ütős szereplőgárdát, a fő- és mellékszereplőket is beleértve, a sztori is teljesen „hihető”, a CGI-k gyönyörűek, és a film végén a doki mutáns kirohanásaitól eltekintve hanyagolták az elrugaszkodott dolgokat.
És akkor meg is érkeztünk a negyedik részhez, ami az intrójával engem azonnal megvett. Visszaköszöntek az előző rész szereplői (legalábbis akik még életben maradtak), nem is egy, hanem sok Alice szerepelt benne egyszerre, és valahogy úgy összességében elég volt ahhoz, hogy felpezsdítse a vérem, és várjam a premier napját.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy a túlzott elvárások okozták azt, hogy csalódnom kellett, de olyanoktól is csak rosszat hallottam róla, akik még csak nem is látták az előző részeket. Ha pontosan meg akarnám fogalmazni, hogy mi sikerült félre, az valószínűleg nem menne, mivel, ahogy haladt a film, úgy lett lassacskán egyre rosszabb és rosszabb. Maga a sztori sem állt erős lábakon, és a szereplők is nagyon gyengén alakítottak a korábbiakhoz képest. Ahhoz azonban, hogy bővebben kifejthessem ezt, egy kicsit spoileresbe kell átmennem, úgyhogy innentől csak saját felelősségre!
Paul W.S. Anderson munkáját a Resident Evil quartológián leginkább egy cosinus görbével lehetne hitelesen ábrázolni. Ugyanis mit is kaptunk eddig? Egy játék megfilmesítése az esetek zömében sikert eredményez, hiszen egy fix célközönségre alapozhatnak. Ellenben az első rész nem csak ennek köszönhette sikerét. Jól feldolgozták a játék történetét, és jó szereplőket is találtak a kulcspozíciókba, amit például a Prince of Persiának súrolnia sem sikerült. Ennek sikerén jött is az Apocalypse, ami egy tipikus „húzzunk le még egy bőrt” típusú filmre hasonlított. Én ezek után már nem is vártam a folytatást, de valahogy mégis megszületett az Extinction, ami nem várt meglepetést okozott. Ismét kaptunk egy ütős szereplőgárdát, a fő- és mellékszereplőket is beleértve, a sztori is teljesen „hihető”, a CGI-k gyönyörűek, és a film végén a doki mutáns kirohanásaitól eltekintve hanyagolták az elrugaszkodott dolgokat.
És akkor meg is érkeztünk a negyedik részhez, ami az intrójával engem azonnal megvett. Visszaköszöntek az előző rész szereplői (legalábbis akik még életben maradtak), nem is egy, hanem sok Alice szerepelt benne egyszerre, és valahogy úgy összességében elég volt ahhoz, hogy felpezsdítse a vérem, és várjam a premier napját.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy a túlzott elvárások okozták azt, hogy csalódnom kellett, de olyanoktól is csak rosszat hallottam róla, akik még csak nem is látták az előző részeket. Ha pontosan meg akarnám fogalmazni, hogy mi sikerült félre, az valószínűleg nem menne, mivel, ahogy haladt a film, úgy lett lassacskán egyre rosszabb és rosszabb. Maga a sztori sem állt erős lábakon, és a szereplők is nagyon gyengén alakítottak a korábbiakhoz képest. Ahhoz azonban, hogy bővebben kifejthessem ezt, egy kicsit spoileresbe kell átmennem, úgyhogy innentől csak saját felelősségre!
Az első negyed óra jól felvette az Extinction fonalát. Alice tucatnyi klónjával karöltve megtámadja az Umbrella főhadiszállását, hogy megöljék a fő-gonoszt. Ez az egész rész így rendben is volt, nagy lövöldözéseket és verekedéseket láthattunk, valamint Milla Jovovich-ot latex cuccban, és hosszú hajjal, ennél nem is kell több egy felvezetésbe. Azonban amint lecsendesedett ez a 10-15 perc, a dolgok kezdtek valahogy rosszra fordulni. Na nem a sztoriban, hanem annak elviselhetőségében. Alice újra ember lett, és valahogy ennek ellenére túlélt egy olyan repülőgép balesetet, amit a szuperképességekkel megáldott fő-gonosz sem tudott. Efölött még akár át is lehet siklani, de még volt pár dolog, ami valahogyan nem illett a képbe. Alice az előző részbe több tucat, ha nem több száz klónját találta meg, akik valahogy eltűntek ennek a bevezetőnek a végére. Valamint ugyancsak az előző részben kiderült, hogy Alice véréből ki lehet dolgozni egy gyógymódot, az egész világot zombivá változtató vírusra, de ez is valahogy elfelejtődött.
Ezeken túllépve még reménykedtem, hogy még lesznek jobb részek, de sajnos tévedtem. Jöttek az új szereplők, majd olyan gyorsan meg is haltak, hogy még a nevüket sem tudtam megjegyezni, de ez alatt a kis idő alatt is teljesen össze-vissza, érthetetlen marhaságokat beszéltek, és tettek. Láthattunk új mutálódott zombikat is, amiknek azonban a CGI skin-jét egy az egyben a Blade második részéből koppintották. Az események innentől olyan összevisszaságban és gyorsan peregtek, hogy teljesen nem is értettem, hogy most mi is történik. Csakhamar azon kaptam magam, hogy megint csak Alice, és egyetlen egy újonnan behozott szereplő van életben a jófiúk és jólányok közül, és persze megint az egész sztori hátterében az Umbrella áll. Vagyis semmi új, semmi fordulat, semmi ami arra ösztönözne, hogy még egyszer megnézzem ezt a filmet. A vége felé már az egész logikája, felépítése, és megoldása jobb szó híján nevetséges volt. Teljes baromságnak tartom azt, hogy ha már sikerült összegyűjteni X ezer túlélőt, akkor bárkinek is az lenne az ötlete, hogy vegyi-fegyverekkel kísérletezzenek rajtuk, ugyanis kérdem én: Ki ellen kell már az? Továbbá, ugyan a föld civil lakossága pár ezerre redukálódott, de valahogy az Umbrella mindig elő tud rántani valahonnan egy teljes hadsereget, ha kell.
Bár a befejezés még egy újabb folytatást sejtet, ha a bevételek kicsit is összhangban lesznek a véleményemmel, azt hiszem végérvényesen elbúcsúzhatunk a Resident Evil sorozattól.
Értékelés: Afterlife 5/10
Az alapértékelésem 4/10 lett volna, de van két pozitívum, amit mindenképpen meg kell említenem, és amik miatt kiérdemelt egy jutalompontot. Először is, hogy Paul W.S. Anderson nyilatkozata alapján, ez egy nagyon drága, kifejezetten 3D-s filmnek készült, ami teljesen meg is állja a helyét. Nem volt olyan jelenet, amibe ne raktak volna bele, valami látványos 3D mozdulatot, úgyhogy nem épp egy Clash of the Titans (a film rövidsége is ennek tudható be valószínűleg).
Másodszor az OST! Az előző részeknél is megszoktam már, hogy mindig találnak valami nagyon ütős számot az intro alá, amihez hasonlóan jó aláfestő zenéken írnak a film közben is. Az Afterlife azonban, valahogy még ezt is überelte, úgyhogy mostanában az Expendables, az Inception, és ennek a filmnek az OST-jét hallgatom végtelenítve.