2010.11.10. 14:20 teddike

The Walking Dead - Pilot (1x01)

Címkék: sorozat the walking dead 2010 2011

Frank Darabont - You Son of a Bitch!

Talán ez volt a legőszintébb megnyilvánulásom a pilot után. Pedig nem a legjobb minőségben, még a pre-air epizódot néztem meg, de egyetlen pillanatig sem bántam, hogy bepillantottam ebbe a csodálatos világba. A Walking Dead története egyszerre kezdődött 2003-ban és 2009-ben is. A sorozat eredetije egy képregény, melynek első része 2003-ban jelent meg, és melyet nagyrészt Robert Kirkman-nak köszönhetünk. A képregény azóta is folyamatosan megjelenik, és hatalmas sikernek örvend, ha jól sikerült használnom a keresőket, akkor immáron 78 rész jelent meg belőle. A sikernek köszönhetően, egészen 2009-ig kellett arra várni, hogy egy csatorna szemet vessen rá, és megtalálja azokat az embereket, akikkel képernyőre tudja vinni a történetet. Az eredetileg fekete fehér képregényt az AMC karolta fel, vette meg a jogokat, és Frank Darabont-ra bízta a munkát, valamint kezdetben 6 rész elkészítésével bízta meg 2009 augusztusában. Frank mellett, a képregény írója, Robert Kirkman is a fedélzetre került, plusz több elismert szakember is kezelésbe vette a sorozatot, így lehetséges az, hogy a Shield vagy a Sons of Anarchy írói is dolgoztak a Walking Dead fedélzetén. Ráadásul a hangulathoz elengedhetetlen zenei betétek elkészítéséhez is egy igazi legendát, Bear McCreary-t sikerült leszerződtetni.

the walking dead

A közös munka hatalmas sikert eredményezett, amiben a csatornának nagy szerepe volt/van. Örüljünk annak, hogy kábelre került a Walking Dead, és olyan otthonra talált, ahol a Breaking Bad és a Mad Men is hatalmas sikereket hoztak. Ebben az összehasonlításban a csatorna elképzelése egyértelmű volt. A korábban említett két sorozatot, talán a rajongói nem sértődnek meg, réteg-sorozatnak nevezném, állandó táborral. A Walking Dead a csatornának meghozta azt a lehetőséget, hogy a nagyobb közönség felé is nyisson. A pilot előtti hatalmas hype is ezt az álláspontot igazolja, a siker pedig elvitathatatlan. A 1,5 hete adásba került pilot óta igazából nem olvastam még negatív véleményt. És az én tetszésemet is teljes mértékben elnyerte, bár kicsit túlzásnak tartható, de az idei évad legjobb pilot részével van dolgunk.

the walking dead

Minek köszönhető ez a hatalmas siker és elégedettség? A történetnek, a szereplőknek, a hangulatnak? Nos, azt hiszem ezeket kell mixelnünk, mert mindegyikben van némi igazság. Hosszan írtam róla az elején, egyértelmű, hogy Frank Darabont nagyon jó alapanyaggal dolgozhatott, és az is, hogy A remény rabjaival vagy a Halálsoron-nal a háta mögött nagyon jó kezek rakták össze az első, közel 90 percet. Bár a képregénnyel nem találkoztam, öröm volt olvasni azokat a véleményeket, hogy az első részben több olyan jelenet is van, ami egy az egybe a képregényből lett átvéve, változtatás nélkül - természetesen ez rögtön azt is eredményezte, hogy valamikor be kell szereznem pár példányt a megjelent comic-ból.

the walking dead

Visszatérve a sorozatra, a történet ismert lehet, de felejtsük is el azt, hogy bármivel akár kicsit is összehasonlítsuk. A középpontban Rick Grimes áll, aki sheriff-ként végezte munkáját, amíg egy üldözés során meglövik, kórházba kerül, és csak hetekkel/hónapokkal később tér magához. A világ azonban, amiben felébredt teljesen megváltozott, már a kórházban fura dolgokra lesz figyelmes, az utcára kikerülve pedig rengeteg hullával találkozik, és egy teljesen kihalt helyen találja magát. Amilyen gyorsan csak tud, felkeresi régi lakását, hogy kiderítse mi lett a családjával, de ott nem talál senkit, később azonban összefut pár túlélővel, akik elmesélik neki, hogy mi is történt, amíg ő kómában volt.

the walking dead

A színészek közül, Andrew Lincoln kiválasztása tökéletesnek bizonyult, főszereplőként nagyon jól megállja a helyét, mint ahogy a többi szereplővel sincs semmi bajom. Igaz ahogy haladunk előre a történettel, úgy fogunk több karakterrel és ezáltal több színésszel is megismerkedni. Andrew mellett, így a pilot után, egyelőre csak Sarah Wayne Callies és Jon Bernthal nevét emelném ki, akik már most bemutatkoztak, és a későbbiek során biztosan fontos szerepük lesz. Ami számomra jelen esetben, a karakterekkel (és a történettel) kapcsolatban nehézséget okoz, hogy nem ismerem a képregényt. Így nem tudom megállapítani, hogy az ott megismert karakterek milyen értékeket mutattak fel, mivel voltak "erősek" és sorolhatnám. Az viszont biztos, hogy egyelőre amit láttam, az teljesen elnyerte a tetszésemet.

the walking dead

A megvalósításnál ismét elő kellene vennem a bevezetőben írt neveket, de most nem teszem meg. Csak dicsérni tudom minden pillanatát a sorozatnak. Minden jelenetet élvezet volt nézni, tökéletes hangulatot teremtettek. A kórházas részek, a kihalt utcák, az első zombik, az utca majd az autópálya hangulata, egyszerűen félelmetes volt. Le a kalappal tényleg, ritkán lát az ember egy ennyire profin összerakott világot. Nem is érdemes fukarkodni a pontokkal, vagy esetleg várni, hogy valami hatalmasabbat fog ütni, az már talán lehetetlen is lenne - a kezdés nálam egyértelműen - 9/10.

the walking dead

Azóta már a második rész is adásba került, valamint az is kiderült, hogy az AMC berendelte a második évadot, így az első évad 6 része után, biztosan érkezni fog még 13.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr723142964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Martin 2010.11.10. 16:11:55

Nagyon jó írás, köszi az ajánlót is korábban, fantasztikusan jó élmény volt, plusz volt jó pár gusztustalan jelenet, le a kalappal. Tetszett, jöhet a folytatás.

ddp27 2010.11.10. 16:14:05

Berendelték a második évadot is? Remek hír, láttam már a második részt is, gondolom arról is írni fogsz, egyetértek egyébként, nagyon jó sorozat, és a hangulatát csak dícsérni lehet.

zolee 2010.11.10. 16:16:51

Zombik minden mennyiségben jöhetnek! Az a kúszó öreg zombi, nem tudom másképp jellemezni hatalmas volt. Na meg a kislány az elején, ha gyerekek rémisztgetnek, attól kiborulok kicsit.

sajti 2010.11.11. 19:28:39

Nagyon jó sorozat, mindkét részt láttam, tetszett! Sajnálom nagyon ezt a hat részes első évadot, mármint hogy ilyen rövid lesz.

mesko 2010.11.11. 21:00:28

Szuper írás,.. látod, én kivételesen örvendek, hogy nem ismerem a képregényt, mert így azért izgalmasabb:) Nekem talán a második rész, még ennél is jobban tetszett.., mindenképp ezt nézni kell!

colorado 2010.11.13. 13:52:21

Nagyon jó volt, és a második rész is nagyot ütött!
süti beállítások módosítása