2007.10.10. 15:21 teddike

Heroes s02e03

Címkék: sorozat heroes 2007 2008

Ennyi az annyi. Érdekes rész volt ez, persze nem volt annyira jó felvezetés az sem, hogy tegnap este megláttam a nézettséget. Igaz, semmi baj nincs még ezzel, csak faszán esik a sorozat nézettsége, mint ahogy azt írtam tegnap is. Nem igazán tudom, hogy ez mit jelent, annyira nem vagyok otthon a dologban, kíváncsi vagyok, hogy a negyedik rész mennyit fog majd mutatni. Amint már írtam, 18-49 között a sorozat az egyik legjobb, legalábbis a legerősebb hétfőn.

Maga a rész inkább olykor vicces volt, mint érdekes. (Szokásos mondat, spoilerek!) Ismét feltűnt a részben Niki és Micah, valószínűleg Micah -t DL anyukájánál helyezi el Niki, amíg ő felkeresi a "cég" -et! Meg akar gyógyulni, de ezért valamit tennie kell, amit még nem tudunk, hogy mi lesz. Feltűnt ismét Sylar, a képességei nincsenek meg, nem tud konkrétan semmit sem csinálni, és átvenni sem tudja mások képességét. Úgy látszik a két legerősebb Hero jelenleg tudata vagy képessége nélkül bolyong a nagy világban. Peter érdekes, kicsit idegesítő, remélem majd lassan meg akarja tudni, hogy ki is Ő valójában, és elkezd normálisan élni majd. Normálisan? Értem ez alatt, hogy visszatér majd azok közé az emberek köze, ahova tartozik. Ezek az írek meg érdekes emberek, és egyenlőre ennek a szálnak sincs semmi értelme. A Parkman, Suresh és Molly vonal mar érdekesebb. Suresh kapcsolatban áll Claire apuval, és ők próbálják felszámolni a "cég" -et! Illetve Suresh talál egy képet, ami egy sorozatnak a tagja. Egy nyolc darabos sorozat, amin a jövőre vonatkoztatott dolgok vannak. Ezeket még Isaac festette. És Benett számára fontos esemény van rajta. Konkrétan a saját halála, amint a kép előterében Claire csókolózik, valószínűleg a másik repülő emberkével. A rész során, mondhatjuk úgy, összejöttek. Kiderült mindkettőjük titka, és most már játszhatnak egymással. Az is kiderült, hogy anno Claire apuka fogta el a gyereket, és jelölte meg, amivel valószínűleg kivívta a lánya ellenszenvét.

Nem ez volt a legjobb rész, amit eddig láttam, csak remélni tudom, hogy a folytatás ennél sokkal jobb lesz. Nem volt rossz ez a rész, nem azt mondom, de tudnak szerintem az írók ennél sokkal jobbat is összerakni. A Niki, a testvérek, illetve lassan a Peter vonal is elég unalmas már most, ha így folytatódik mi lesz akkor később. Remélem vigyáznak a készítők, és felrázzák a sorozatot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr943140038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása