2010.08.26. 01:11 teddike

Glee - Első évad (Finálé)

Címkék: sorozat glee 2009 2010

Alcímként nyugodtan írhatnék valami olyasmit, hogy ha nem szól reggel a vekker, és elalszik az ember. Nos, valahogy így jártam én is. Ma akadt a kezem közé egy teljesen jó videó, ami a második évados képeket vezetné fel, elkezdtem keresni az oldalon a "glee" bejegyzéseket, és rájöttem, igen, így kellett megtudnom, hogy a fináléról nem is írtam - shameonme mód ON.

A bevezető után, kanyarodva a sorozat fináléjára és az évad második felére, az eltelt idő árnyékában csak annyit tudok mondani, hogy nem volt rossz. De nem fogom ennyivel lezárni a témát. Az évad során rengeteg alkalommal kételkedtem abban, hogy képesek lesznek valami használhatót is lerakni az asztalra. Addig minden rendben volt, hogy a zenéket jól összeválogatták. Azt is aláírom, hogy jó a csapat, oké, tudnak énekelni, jó a koreográfia. Nem is ezzel volt gondom, sokkal inkább azzal, hogy kegyetlenül szar történetet írtak. Az elején még azon gondolkodtam, hogy a dalok a betét, egy köret a történet mellé, vagy fordítva. Az évad második felére egyértelmű lett számomra, hogy csak a zenék miatt nézem. A történet egyszerűen kiábrándító. Hiába vannak olykor jó szövegek, hiába fogyasztható a színpadiasság, a BK szintű hülyeségek, és fordulatok egyszerűen megették az agyamat.

glee season one

Nem kell nagyon messzire menni, elég csak a babás sztorit felhozni példának. A bérlünk egy anyát, lesz gyerekünk, plusz mi olyan ruhát hordunk, amiből arra következtetnek, hogy terhesek vagyunk. Nem kell folytatnom szerintem, kiakasztott teljesen. Sokkal jobban, mint Rachel színpadias megjelenése, viselkedése és sorolhatnám, pedig az sem egyszerű. - Az igazsághoz, és a korrekt megítéléshez az is hozzátartozik egyébként, hogy az évad második felére leszámoltak ezzel a vonallal. Emberibb lett a történet, jobban mondva, fogyaszthatóbb lett, és nem kellett annyit szenvedni a szöveg alatt, amíg nem jönnek a dalok. Volt egy kis idő megismerni a karaktereket, szinte mindenkiről megtudtunk pár dolgot. A fiatalokat, és ezzel együtt pár családot is sikerült összehozni, plusz a kórus sikerének útjába is állítottak nem egy nehézséget.

A második évad kezdése előtt adott a kérdés, várjuk a folytatást? A válasz nem egyszerű, az apró félsz bennem van, hogy csalódnom kell a történetben. Viszont a dalok, az előadás érdekel. Ráadásul a karakterek is érdekelni kezdtek, egyre jobbak lettek az évad végére, plusz nem rúgtak kapufát maguknak az írók, van hova fejlődni tehát. A finálé nem hozott meglepetést. Tudni lehetett, hogy mi lesz a kórus sorsa, csak az volt a kérdés, hogy mikor és hogyan lépik meg a drámai fordulatokat. A győzelem esélytelen volt, legalábbis nem léphették meg, a gyereknek születnie kellett, és a suliban sem zárhatták be a kórus előtt az ajtókat. A dalok, a sokszor dicsért előadás, a fináléban is nagyon jó volt. Ma is visszanéztem a fellépést, mert szerintem jó lett, és a fináléval kapcsolatban ez is maradt meg mint pozitív élmény.

Pontozni, ennyi idő után kicsit nehéz, még akkor is ha erősen bennem van az évad első felével szembeni ellenszenv. Éppen ezért én erre csak 5/10-et adnék, a fináléra viszont repülhet egy 7/10, és ez az évad második felére is igaz lenne. Nagyon bízom benne, hogy az első 10-13 részhez hasonló pocsék történettel nem kell találkoznom.

glee season one

Egy kis adalék még, ha már volt bevezetés, ami a jelenben íródott, legyen egy befejező rész is, ami szintén az elmúlt hónapok eseményeit hivatott leírni. Először is, egy örömteli hír, hogy nálunk a héten, az X-Faktor előtt kezdi meg hódító útját a sorozat. Tehát nem hétköznap este, nem főműsoridőben, hanem szombat délután lesz majd látható. Meglátjuk mire lesz így képes, én azért ennél többet néznék ki a sorozatból. Már csak azért is, mert az évad egyik legjobb újoncáról beszélünk. Az amerikai fiatalok zabálták a sorozatot, nem különben a kritikusok. Nem egy díjat söpört be az évad során, és a nyári időszakban. Ezek egy részét kicsit túlzásnak is érzem, főleg ha már meglévő sorozatokkal szemben indították versenybe. Azt viszont el kell ismernem, annak ellenére, hogy nekem sok minden nem tetszett benne, az évad legjobb újoncai között a helye. Plusz azt sem szabad elfelejteni, hogy szinte mindenhonnan ők folytak. Koncert turné, fellépések és megjelent albumok jelezték, a Glee-vel számolni kell. A csapat sikeressége tehát töretlen, a dalok szárnyálnak, és egyes részek még mindig emlékezetesek - Madonna, Lady Gaga - a folytatás is hasonló sikerekért kiált ugyanakkor.

A végére még annyit, hogy a nálunk Glee - Sztárok leszünk! (RTL Klub) címen, augusztus 28-án bemutatkozó sorozat második évada az amerikai közönség számára szeptember 21-én startol. Tehát, csak egy évvel vagyunk lemaradva.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://teddike.blog.hu/api/trackback/id/tr713142644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolee 2010.08.28. 22:44:12

Most van az, hogy nem szeretlek, mármint értsd jól, szóval megnéztem a kezdést ma az rtl-en, és azt hiszem, hogy maradni fogok. Nyilván ha ezt nem olvastam volna, akkor nem is érdekelt volna....áh, szóval ez van. Jó sorozat lehet ebből, a dalok tetszenek.

Csilla 2010.08.29. 08:48:23

Nagyon jó sorozat:) Mindenkinek ajálom:)

Sir Alex · http://siralex.wpress.hu 2010.08.29. 22:51:44

Szerintem ez az egész, mint sorozat szar, mondom ezt úgy, h fix nézője vagyok, és várom minden héten. Az viszont, ami a dalok között történik, az iszonyatos, és néha alig bírom. Persze, amikor megszólal a zene, onnantól teljesen más a leányzó fekvése, onnantól meg vagyok véve, még a szar story idejére is.
süti beállítások módosítása